Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - S–ó. Szektaveszedelem

230 mely utóbbi e tekintecöen mindig csak eszköz lehet! Csak az Istenországában fér el mindenki, a ki hisz, mert itt, az Ige s az ezt megragadó hit alapján, hivő és hivő között nincs különbség s ha ide vezetjük a lelkeket, ugyan miért kívánkoznánk el az ősi forrástól, holott ennek vize elegendő táplálékot nyújt mindenki számára!! Ráutaltam, most is vallom, hogy u. n. „positiv" törekvéseink, melyeket a „lutheri confessionalismus" jelszava alatt igyekszünk megvalósítani, nem képesek a szektálkodás veszedelmét elhárítani, ellenkezőleg azt szükségszerüleg kihívják. Sőt az u. n. „positiv" irányzat bizonyos mértékben maga is a szekták természetét osztja. Csak ő az igaz hivő; épen ezt tartja magáról minden igazi sektárius. Ezért szánakozólag vagy kicsinylőleg le is nézi azt, a ki vele nem tart. Szereti magát izolálni, conventiculumokat alakit: akár csak a szekták, a hol magához gyűjti az alkalmas lelkeket s sajátságos mystikus üdvbizonyosság leplébe burkoltan jelen meg mindenütt. Igazán irigylendő boldog állapot: elhinni a mit az egyház tanít — és nem okoskodni, nem tépelődni felette, hanem odaadni magát vakon az egyház gondviselő, áldó keze alá ! Boldog állapot, de egyúttal — római állapot is; avval az egy különbséggel, hogy mig a római pápás egyházban e tekintélytan a végső consequentiákig grandiosus rendszerben le van vezetve, addig mi őket „lutheranismusunkban" a következetesség lépcsőfokain csak remegő léptekkel s csak részben merjük követni. E bátortalanságunknak oka pedig azon helyes protestáns ösztön, mely kiirthatatlanul uralkodik minden protestáns hivő lelkében, hogy a keresztyénség a maga végczélját, végmegvalósulását csupán az Isten országában és nem egyik vagy másik egyház institutiójában bírja. E tudat jut érvényre a protestáns tanmegkülönböztetésnól is az ecclesia „invisibilis" és „visibilis" között. A protestantismus, a lutheranismus eszménye nem a lu theri egyház, de Istenországa. Luther maga, Vartburgból irt „őszinte intelmében" többek közt élesen korholja azokat, a kik magukat „lutheránusoknak" mondják s e czégen oly dolgokat engednek meg maguknak, melyekkel a reformáczió és a keresztyénség dolgának épen nem használnak. „Kérlek, az én nevemet ne emlegessétek s ne lutheránusoknak, de keresztyéneknek nevezzétek magatokat. Mert micsoda Luther? Hisz az új tan nem az enyém, sem engem nem feszitettek meg ! Szent Pál apostol sem engedte, hogy a keresztyének Pálóinak vagy Péteréinek nevezzék magokat; hogy jutok én ahhoz

r én gyarló ember, hogy Krisztüs gyermekeit az én semmit sem jelentő nevem után nevezzék? . — Ertjük-e e szót? Ertjük-e, mire tanít az ágostai hitvallás? Ertjük-e a különbséget a „fides salvifica" és a „fides historica," a hitkeresztyénsóg és a tankeresztyénség között, mely különbségnek tudatrahozása az augustana confessio legislegnagyobb érdeme? Ám. ha már mindenáron „lutheránusok," ha mindenáron a confessio „positiv* hívei akarunk maradni, akkor legyünk igazán azok, legyünk a reformáczió szellemének gyermekei s nem a betű szolgái. Ne legyen hát más alapunk, mint Luthernek s mint a melyet az Aug. Conf. megjelöl, t. i. az Istennek Igéje ; — ne legyen más fegyverünk, mint a melylyel Luther s az aug. conf. felszerel, t. i. ez Igének hirdetése s hitben megélése magunkban a mások számára ; s ne legyen más c z é ! u n k, mint a melyet Lüther és az Aug. Conf. az Isten igéje alapján megjelöl, t. i. — az Istennek országa. Csak ily alapon, ily eszközökkel s ily czél mellett van biztosítva a keresztyén embernek szabadsága a hitben, azon kincs, melyet Pál után Luther ásott fel az eltemetettség földéből; másrészt pedig csak igy válnak, de igy aztán igazán feleslegesekké a szekták. Mert a szekták csak a betü-hit mellett burjánoznak fel, mint az élő hit tétlen hajtásai; az igazi szellemben való élet, mely a szellem mindent magába ölelő egyetemességénél fogva mindenkinek biztosítja otthonát: nem enged senkit idegenbe kalandozni s az ősi megszentelt forrásokat elhagyni. Azért még egyszer a mondó vagyok, nem szeretetlenség, nem kényszer, nem külső tekintély, nem a betű, nem az institutiók óvják meg az egyházat s a keresztyénsóget a szekták ellen, hanem a lélek, a szeretetnek, az igazságnak, a szabadságnak Lelke! Ez a mi reformácziói örökünk ; tartsuk meg s juttassuk benső természetének megfelelően minden egyházi intézményeinket s mindenekfelett egész lelkipásztori tevékenységünkben diadalra — s bizony-bizony a szekták megszűnnek ránk „veszedelem" lenni. Só.