Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - S–ó. Szektaveszedelem

227 A szekták mindig és mindenütt bizonyos vallásos szükségérzetből keletkeztek. Egyáltalán nem mozgok a^ elmélet „szürke" homályában és nem "hunyok szemet azon tény előtt, a melyet a Szemle joggal hangsúlyoz, hogy holmi szektárius álapostolok, „ragadozó farkasok" módjára sok „pap és egyházgyűlölő" lelket megtévesztenek; bár alig tudom elfojtani a kérdést, hogy hát mi az oka, hogy e lelkek papjukat és egyházukat meggyűlölték. Azt is készséggel elismerem, hogy sok egyént egyenesen önző, sőt bűnös érdek vezet a szekta kebelébe ; bár itt ismét nem az a kérdés, hogy az egyes ember mily indokból lép egyik vagy másik már kész szektába, de hogy maga a szekta, mint ilyen, mily indokból állott elő. Hiszen még magába a kereszténységbe sem lép mindenki tiszta hitmeggyőződósbői, a mi bizonnyal nem a kereszténység terhére Írandó. Nem vizsgálom ezúttal a Szemle azon állítását sem, hogy a nazarenismus és a baptismus útját egyengetik a politikai rajongásnak, a szoczialismusnak. Azt meg magam is vallom, hogy a szekták felfogása mindig félszeg, túlzó, sőt beteges s mint ilyenek, mindig csak korcs, vagy idétlen szülöttei a vallásos kedélynek. De most mind e kérdésekről nincsen szó. Hanem igenis szó van a tényről, hogy ilyen szekták minálunk is vannak, s a kérdésről, hogy mi ennek az oka. E ielenség kizárólagos oka a Szemle szerint „egyedül a félrevezetés." Nos, ez nem elegendő ok. Mert ez igenis megmagyarázza az egyes embernek a már meglevő szektába való belépését — se tekintetben a Szemleiró felfogását nincs okom miért nem osztani — bár itt ismét előtérbe nyomul a kérdés, miért vezethető az a szegény esendő lélek oly könnyen a tévútra s vájjon csak benne van-e ennek az oka. De nem magyarázza meg ez okkal a Szemle magának a szektának, mint ilyennek keletkezését, a melyre nézve én más feleletet adni nem tudok, mint hogy igenis „a szekták mindig és mindenütt vallásos szükségletből keletkeztek," hogy közvetlen forrásuk az élő hitszomj, az üdvösség után sóvárgó vágy. Különben fel kellene tennünk, hogy a szekták alapitói, egytól-egyig szélhámos világcsalók, fegyházba való gazemberek voltak. Nos pedig már ezt nem szabad állítanunk. Ellenkezőleg a szekta szülőmébe a vallásos kegyesség, a mely ínég beteges megnyilatkozásában is tiszteletre méltóbb, mint pl. a pharizeusi önteltség és gőg. S lépjenek bár akárhányan akármilyen piszkos érdekből a szektába s hordjon bár az mélyében bármely beteges csirákat; az az egy bizonyos marad, hogy a szekták — s itt specialiter a baptismusról és a nazarenismusról van szó — alapjukban komoly vallásos érdek képviselői, s hogy azokba nein mindenki lép be önző számitásból, de (félrevezetve-e vagy önkényt, az itt mindegy) kegyes vágyakozásból magasabb tökéletesség után — s ez osztályba tartoznak épen a z o k, kiknek elvesztét az egyházra nézve igen nagy kárnak tartom. — Ezek azok, a kik az ősi forrásnál többé nem tudták lelkük táplálékát feltalálni. S ez elemek aztán azok, a kik a szekta vallásos karakterét továbbra is megóvjak, bár természetszerűleg azt lassan túlzásba is viszik. S miért lépnek ki az anyaegyházból? miért pártolnak el az ősi forrástól : Világosítsa meg egykét példa. Egy népes és előkelő gyülekezet lelkésze egy alkalommal elképpedve panaszkodott arról, hogy gyülekezetében a baptismus veszedelmesen hódit — külön kényszereszközök után sopánkodott. Kisült aztán, hogy bizony a lelkész úr kitűnő szónok, hivatalos functióit korrekt módon elvégzi, személyes kiválóságánál fogva szívesen látott s gyakori vendég a műveltebb és vagyonosabb körökben ; hanem kisült az is, hogy azok a szegények, a kik egymásután estek a szekta zsákmányáúl, lelkipásztorukat hajlékukban sohasem látták, lelkipásztori áldó tevékenységének nyomait, hatását sohasem érezték. Osoda-e aztán, ha azok a „szerencsétlen majmok" — mint Szemleiró a szekta liiveit nevezi — lassanként elhidegednek, sőt „papgyűlölőkké" lesznek ... sa nép bizony nem philozophál, a papot nem igen tudja megkülönböztetni az egyháztól ! Ismerek gyülekezetet, a hol a papok a theológiai felfogás legkülönbözőbb skáláit képviselik a szószéken !ismerek oly gyülekezetet is és pedig nemcsak egyet, a hol a pap — mint mondani szokás — „vizet prédikál és bort iszik" Csoda-e aztán, ha a szegény „majom" hallgatja, hallgatja a papját ós végűi megzavarodik s csoda-e aztán, hogy ha hozzá jön egy — apostol s felnyitva előtte a bibliát, igy szól : olvasd ezt, papra nincs szükséged : hát az a jámbor lélek, mert a papok nem prédikálták neki mindig az Igét, vagy nem prédikálták j ó 1, most maga igyekszik azt a maga együgyű lelkével megérteni s útvesztőbe jut! A szegény emberre mindig jobban nehezedik a sors