Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - S–ó. Szektaveszedelem

226 Védjen karod, ha rettent félelem, , Ha szivem élvez s gond nélkül vigad. Te légy velem, ha a sorsnak szeszélye A szenvedések örvényébe vet S ha fölemel a boldogság egébe . . . Tanitsd örülni, tűrni szivemet! KOVÁCS SÁNDOR. Szekta-veszedelem.*) Az „Evang. Szemle" f. évi 1. számának lapszemleirója szives volt a lapunk m. évi utolsó számában „Sylvester" czim alatt irt czikkemet figyelmére méltatni, éles birálat alá fogva a szektákra vonatkozólag tett megjegyzéseimet és közbe-közbe néhány oldalvágást intézve felém is. A mit csak oda magyarázhatok, hogy ama megjegyzéseim — legalább bizonjos irányban — elevenre tapintottak: a mi egyébként magára az ügyre nézve csak nyereség. Mert miként a Szemle, úgy én is teljesen meg vagyok győződve a szektakérdés nagy fontosságáról egyházi életünkre nézve ; miként ő, úgy magam is keresve keresem az alkalmas kibontakozást ebből a „veszedelemből" : s épen ezen ok az, a mely arra késztet, hogy a kérdésre újból visszatérjek s a Szemle figyelmét, melylyel ama megjegyzéseimet megbeszélés tárgyává tette, hasonló szives figyelemmel viszonozzam. Ezen tárgyi szempontból indulva ki, egyáltalán nem szándékom a Szemlének inkább subjektiv természetű reflekzióival közelebbről foglalkozni. Hogy a „Sektenvaterektől" vagy „Angliában" tanult-e valaki, az vajmi lényegtelen: csak tanult s jól és jót tanult legyen ! Hogy engem is „a haeresis terén mozgónak" vádol: ez se bánt. Mert a mennyire ón a keresztyén ember szabadságát s a hit lényegfogalmát ismerem, úgy tudom, hogy valakinek hite fölött más embernek egyáltalán nincs joga Ítélkezni. S lia valakinek abban telik kedve, hogy hálákat adjon, mert ó nem olyan, mint ama publikánus : ám csak élvezze ez örömét zavartalanúl. Az nekem épen nem árt, neki meg aligha használ. S ha bántja tán a Szemlét „ismeretlenségem," gondolja meg, hogy *) A lelkészi fizetésekről szóló czikkek sürgős volta mialt késett; szives elnézést kérek a szerzőtől. -S z e r k. a név itt vajmi közönyös; hiszen ha igazat beszélünk, győzedelmeskednie kell annak, akár támogatjuk névaláírásunkkal, akár nem, ha pedig nem igaz, nem helyes a mit mondunk, ugyan hasztalan támogatjuk azt a manupropriánkkal. Különben ha a Szemleirónak megnyugtatására szolgál, készséggel kijelentem, hogy Angliában nem tanultam ; bár ha tehetném, bizony akár nyomban is szívesen kimennék oda tanulni, mert hát „a jó pap holtig tanúi" s aztán a tanulás mindig— okulás is. Megnyugtathatom arra nézve is, hogy vele együtt ugyanazon egy törzsnek vagyok a hajtása, a lutheri reform áczió feltétlen híve, és pedig én, azért, mert e refonnáczióban látom a keresztyén ember szabadságának (Gral. levél) classikus ós immár többé soha meg nem ingatható erősségót. Átesvén ekképen a személyes bemutatkozáson, vegyük immáron szemügyre magát a kérdés alatt lévő tárgyat s vizsgáljuk meg, vájjon csakugyan olyan veszedelem-e az a szekta, mint azt a Szemle állítja? Hát persze hogy az, hiszen ha valamely épületből egymásután hullanak ki a tégla darabok, ez által az aligha lesz szilárdabb ! Ámde én mindennek daczára csak megmaradok amaz állitásom mellett, hogy „a baptismus és nazarenismus nem veszedelem csupán,*) de örvendetes jel is; s hogyha e jelenségek miatt valakit gáncs illet, azok nem a baptisták és nazarénusok,hanem magunk vagyunk. Megmondtam az okát is: miért s ezt is fentartom teljes mértékben. Azért t. i., mert lelkük táplálékot keres s azt az ősi forrásnál többé meg nem találják. Mert nem tápláljuk őiet, vagy nem tápláljuk úgy, hogy meg is elégítsük. Mert sajnos, nálunk is manapság nagyobb az instituczió, mint az, a minek szolgál, több szemünkben az egyház, mint a lelkek üdvössége. E gondolatok, a melyeket aztán még kissé megvilágítani igyekeztem, keltették fel a Szemleiróban a gyanút, hogy magam is nyilván valami szektárius lehetek csak, a miért aztán reám is olvasott. De én jobb véleménynyel vagyok róla s atyafiságos szeretettel felkérem, adja ide a jobbját — induljunk meg s keressük együtt, de elfogulatlanul — az igazságot. *) E „csupán" szó a kézirat daczára múltkori czikkemből szedés közbea kimaradt; de hogy ott volt az eredeti szövegbea mutatja a cooidiaált: .de örveudetes jel is." Ez „i s" szó csak a „csupáa"-aak correspoadeal. — Só.