Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Győry Elek beszéde a képviselőházban

214 talom és az egyház helyzetének helyes megállapítása érdekében hozatik fel. Hát hiszen mindenki a maga meggyőződését fejezi ki, de mégis csodálatos dolog, ha az mondatik, hogy ebben azért nincs az autonómia -sérelme, se pedig az egyházak megsértése, mert hiszen igy szólnak az ily nézetüek, hogy akkor, ha felmentenek egy, erkölcsi vétséggel vádolt lelkészt, akkor csak a segély megvonás kérdéséről van szó s a midőn már a kormányhoz jut a kérdés, ott már nem az erkölcsi vétség és a lelkész felett való Ítélkezés, hanem az jön kérdésbe, vájjon megadassák e, vagy elvonassék-e a segély, midőn felmentetett az illető lelkész. De hát az a kórdós nem jön előbb oda, csak midőn már az illető egyház ítélkezett. A ki ebben sem lát autonómiai sérelmet, az bátran nem lát semmiben a világon. (Igaz ! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Ha valamely forum úgy találta, hogy nem követett el az a lelkész ilyen vétséget, a miniszter pedig mégis azt mondja, hogy igenis követett el akkor, a mint Tisza Kálmán felhozta, csupán csak arról van szó, csak az a kérdés, hogy alapos volt-e az itólet. Igen, ez lesz a kérdés. De épen azért, mert ez lesz a kérdés, ebben van a legnagyobb beavatkozás olyan téren, a hol semminemű beavatkozás az egyház ügyeibe nem engedhető meg. Megtörténhetik igenis egyik-másik egyházban, hogy az erkölcsi vétség tekintetében is téves ítéletet hoznak, de hát nem hoznak-e a kir. bíróságok is akárhányszor téves Ítéletet s azon Ítéletnek felülvizsgálását ezen oknál fogva a miniszterre bizzuk-e? (Helyeslés balfelől.) Ilyen értelemben azután minden autonómiát el lehet törülni vagy pedig oda lehet állítani, mint létezőt s ez a nézet természet szerint olyan, mint midőn azt mondjuk : mi megtartottuk az autonómiát a törvényhatóságoknál is, de azért tetszés szerint — mintegy sodronyon rángatva intézkedhetünk vele. Igy nem csoda, ha ugyanezen autonómia létrehozója ebben sem találja az autonómiának sérelmét, midőn igy annak legbelsőbb lényegót akarják érinteni. Ennél a kérdésnél mindig azzal hozakodnak elő, különösen Tisza, hogy hiszen a középiskolai törvénynél is ilyenforma intézkedés van, hogy a fegyelmi vétség esetében meg kell azt az ítéletet vizsgálni, felülvizsgálhatja a miniszter, hogy a fegyelmi bíróság arra a tanárra nézve helyesen intézkedett-e. Ezért — igy szólt — még sem töröltetett el ezáltal az autonómia, sőt sok iskola nagyon megerősödött. Más szempontból is mindig a középiskolai törvényre hivatkoznak. Ezekkel szemben hibás, autonómia sértő intézkedés volna is a középiskolai javaslatban, akkor sem következik ebből, hogy az még egyszer elkövettessék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De itt a kérdés egészen más körül forog. Midőn egy iskolának adnak segélyt, akkor nem direkte annak a tanárnak adják azt, nem direkte arra a tanárra gyaKorol befolyást a kormány és nem direkt az illető folyamodik segélyért a hatóság útján, hanem maga a testület, az egyház a saját nevében kérelmezi és hozzájárulásával állapítják meg és vizsgálják át azokat a feltóteleket, a melyek mellett azt a segélyt elfogadja. Az aztán oda adatik azon szerződés és a törvény alapján az egyház által és igy a kormánynak arra a tanárra semminemű direkt befolyása nincs. Másrészről az a tanár nem érintkezik folytonosan künn az egész közönséggel, nem szereplő egyén olyan dolgokban, melyekben a lelkészneK ott kell lenni, egészen más a helyzete az egyiknek, mint a másiknak ; egészen különböző a működésük módja, tehát nem lehet a segélyezés ottani módjából ide következtetést vonni. Ha itt is azt mondanák, hogy odaadjuk az egyházaknak ilyen ós ilyen feltételek mellett, a mint mi óhajtottuk és aztán ennek rnegfelelőleg az egyház adná annak a lelkésznek, a kit érdemesnek tart, a segélyt, akkor megszűnnék minden Kifogásunk. Ezt indítványozta is gróf Apponyi Albert azon módositványában, melyben elvek szerint átdolgoztatni kívánta a javaslatot. Ámde ezt nem méltóztattak elfogadni. Végezetül csak arról szól, hogy az erkölcsi dolog tekintetében azt hozzák fel. hogy, hiszen gondoljuk csak meg, az erkölcsi vétség imputácziója tekintetében igen nagy különbségek lehetnek. Tudja azt ő is, mert a kriminális imputáczió és világi erkölcsi imputáczió között is van különbség. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a párbajra büntetés van kiszabva a büntetőtörvénykönyvben, de vájjon elitéli-e a közönség azt, a ki párbajt vívott azért, hogy a becsületnek ily reparálása módját választotta? Ez ilyen felfogás^ Most következik a másik. Azt mondta például Tisza, hogy a részegség enyhítő körülménynek számíttatik, és ha szokássá vált, annál nagyobb mértékben enyhítő körülmény. Igy különbözhetvén a felfogás, méltóztassanak tekintetbe venni, hogy már most a súlyos erkölcsi vétség ellen a törvényjavaslatban annyit jelent, hogy azután a miniszter egészen a saját felfogása szerint változtathassa az erkölcsi vétség fogalmát. Egy űgyanazon fegyelmi vétséget, ha az illető fegyelmi hatóság azt nagyon súlyosnak tartotta, a miniszter viszont enyhének veheti, vagy hol az egyházi fegyelmi hatóság nagyon enyhének tartja a vétséget, azt súlyosnak minősítse. Es a mi azután a szokássá vált részegséget illeti, méltóztassanak megengedni, ő nem tél attól, hogy tartós részegségben leledző papot legalább t prot. egyházi