Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Ennek indokolása

104 hogy ő igaz és egyebeket semminek állit, mivel ó — a mint imádságában dicsekedve mondja — a törvényt teljesiti s az ellen nem vét; téved tehát midőn nem tanítja, hogy a megigazulás a bűnök bocsánata utján érhető el. A „Téves nézetek" Írójának nem kell bizonyára mondanunk, hogy ez a farizeusi felfogás fokozott mértékben megújult a r. kath. egyház pelagianismusában, mely szerint az ember nemcsak annyi jót tehet, a mennyire saját igazsága czéljából szüksége van, ennélfogva — igaz levén — bűnbocsánaira nem szorul, hanem felesleges jó cselekedeteket is végezhet. S hitvallásai irataink ezzel a pelagianismussal küzdenek. Ezekben véltük röviden o'iát adni annak, miért nem tartjuk kielégítőnek a megiírazulásnak azt a meghatározását, hogy a megigazulás alatt bűneink bocsánatát értjük. S lehet talán reménylenünk, hogy ezek alapján e nézetünket a „Téves nézetek" írója is kiveszi a „téves nézetek" sorából. A szentség fogalmára nézve egészen rövid megjegyzést akarunk csak tenni. A szentség kegyelmi eszköz, méltóságára és hatására nézve egészen egyenlő a másik kegyelmi eszközzel, az igével. A különbség a kettő között egyedül alaki Az ige=ige, a szó, a beszéd vagy az írás alakjában. A szentség=ige : külső cselekvény, vagyis ige kíséretében végzett vallásos cselekvény (vízzel való leöntés, illetőleg a kenyér és bor kiosztása s élvezése). Vallásos cselekményünk több van. de ezek között szentségünk csak kettő, mert csak e kettőhöz tudunk idézni Jézusunk szájából származó evangeliomi igét, a minek kíséretében azt végezhetjük, a mi azt kegyelmi eszközzé avatja, a mivel ahhoz maga Jézus a bűnbocsátó kegyelemben való részesülésnek s az üdvösségnek igéretét fűzte. Harmadik „téves" nézetünk végre a kiengesztelés tanában, illetőleg Jézus Kr. halálának móltatásában nyilvánul s lényegét abban találja, hogy szerintünk Krisztus érettünk halt meg ugyan, de nem egyszersmind helyettünk. Ezt a megkülönböztetést czikkiró nemcsak a szentírás és symbolikus könyveink alapján csudálatosnak, hanem magában véve is érthetetlennek találja, mert — úgymond — „mit is értsünk az alatt, hogy Krisztus érettünk meghalt, ha nem halt meg helyettünk?" Ugyanazért köszönetre méltó jóakarattal hajlandó arra a feltevésre, hogy itt valami félreértés forog fenn. Álláspontunk jellemzését e tárgyban legjobban azzal a kijelentéssel kezdhetjük, hogy nem forog fenn félreértés. Arról azonban előre is lemondunk, hogy e tárgyban minden kétséget eloszlassunk s álláspontunkat minden tekintetben igazolva, teljes világosságba mutassuk be. E czélra nem egy rövid czikket, hanem kötetet kellene írnunk. Arra szorítkozunk tehát csak, hogy azokhoz az általános érvényű gondolatokhoz, melyeket bírálatunkban kifejeztünk, még néhány ily gondolatot fűzzünk, abban a reményben, hogy azok, a kik az Írásokban jártasak s gondolkodni szeretnek és tudnak, ez alapvető, irányadó gondolatok alapján eljutnak arra a belátásra, hogy a szóban forgó megkülönböztetés — érettünk és helyettünk között — lehetséges, valósággal megvan. helyes és fontosságánál fogva szükséges és pedig az általunk kifejezett értelemben. Kezdjük az Írással. A kiengesztelés képzete az ó szövetségből származik. Jézus Kr. engeszleló halálának ó szövetségi typusa a nagy engesztelő áldozat. Az áldozat eszméjével s annak engesztelő hatásával teljesen összeférhetlen, hogy az a megölt állat, melynek vérét az engesztelés eszközeként a főpap a belső szentségbe Jehova színe eló vitte, a nép bűneit viselte s a nép helyett halt volna meg. A másik bak, melyet azután kivertek. az viselte s vitte el a népnek az engesztelés folytán megbocsátott bűneit (bűnbak.) Avagy az antitypus ellenkezhetik-e a typussal ? ! Az új szövetségből, ha dogmatikus bizonyítás czéljából helyeket idézünk, természetes (t. i. a prot. egyházban,) hogy csak az eredeti nyelven idézhetünk. S olvassa el bárki az egész új szövetséget, váljon azon helyek között, melyek Jézus halálának engesztelő jelentésóról szólnak, — pedig nagy az ily helyek száma — talál-e egyetlenegyet, melyen az an ti praepositio = helyett volna használva? Sohasem an ti, hanem mindig peri, vagy hyper = ért, miatt, érdekében, javára. Latinban nem loco, vagy in locum, hanem pro. — Csudálatos volna az, ha meggondoljuk, hogy az új szövetséget sok más és más műveltségű irók írták, - ha az idézett praepositiók váltakozva egyik a másik helyett használható volna. Ugy látszik azokat az új szövetségi Írókat a közvetlen vallásos érzés vezette rá a különbségre s tette ilyen következetesekké. A czikkiró által idézett helyek közül egyre külön megjegyzést kell tennünk. Ez I. Pét. H. 24: ,.ki a mi bűneinket hordozta." Ez a hely világosan Esa. 53. 4-re vonatkozik, annak szabad idézete. Ésaias ama fejezetének történeti vonatkozása szerint pedig nem a bűnnek, hanem a betegségnek s fájdalomnak, tehát a bűn büntetésének, terhes eredményének viseléséről van szó. Jézus résztvevő testvéri szeretetének példája. — Gral. III. 13. nem a kiengesztelésről, hanem a megváltásról szól, — de itt is hyper. Hitvallási iratainkat illetőleg feltűnő ós sajnálatra méltó, de tény, hogy azokban a kiengesztelésnek, ennek a legfontosabb, alapvető vallási képzeletnek külön hitczikkben való meghatározása hiányzik, — hiányzik úgy az ó-kori, egyetemes, mint a reformátió korabeli, különös hitvallási i