Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Ennek indokolása

99 < * Nagy veszteség, — de még sem akkora, rnint első pillanatra látszik I Nem akkora pedig két okból ! Először azért, mert az előbbi törvény sze­rint is egyre-másra csak fele lett volna a gyer­mekeknek a mienk az apa vagy az anya vallása szerint, a másik fele a másik házastárs egyházáé ; másodszor tényleg ezelőtt is nagyon sok gyerme­ket neveltek más vallásban, olyant, a kit a törvény szerint a mienkben kellett volna nevelni, csak­hogy azt nem tudtuk soha sem, hogy mennyit halásztak el tőlünk ilyen módon ; most már leg­alább hivatalos számokból tudjuk. Igaz, hogy most is megtörténhetik ez az elnevelés az olyan házastársak gyermekeivel, a kik egyezséget nem kötöttek ; csakhogy sokkal kisebb számban tör­ténhetik meg, mint azelőtt, mert a ki most más vallásban akarja gyermekét nevelni, egyúttal meg is köti az egyezséget, leginkább megkötteti pedig a r. katli. egyház, mely legtöbbet hódit el tőlünk. Tagadhatatlanul ez baj, nagy baj; csakhogy ennek nem oka az új törvény ; továbbá meglesz ezeknek a számoknak az a jó hatása, hogy fel­ébreszt, buzgó tevékenységre serkent bennünket; hiszen ezek az egyezséget kötő házasfelek még a régi törvény idejében nevelkedtek a mi iskolá­inkban, a mi iskoláinkból kerültek ki az életbe oly kevéssé szilárd hitbeli meggyőződéssel, hogy lemondtak gyermekeik vallására való törvényes jogukról ; az eddiginél sokkal nagyobb buzgalmat kell tehát ezután fordítani a vallástanitásra az iskolákban, a jegyesekre a házasságkötés előtt. Nincs ott igazi vallásosság és hithűség, a hol csak a törvény korláta tartja együtt a fele­kezet tagjait, nem pedig a hithűség, a meggyőződés. Nekünk elveinknél fogva a lelkiismeret sza­badsága mellett kellett és kell harczolnunk min­den körülmények között, de nevelni is kell arra a híveket lankadatlan türelemmel. Remélem is, hiszem is, hogy a számok ta­núsága felriaszt, s igy nem kárára, hanem előbb­utóbb javára válnak az új törvények a aii fele­kezetünknek. A baj megvolt, e számok csak megmutatták a baj nagyságát. Vigasztal az a tapasztalat, hogy a tanulságot megértik itt is, ott is, megindult a mentés, az erősítés munkája már sok helyütt, s meg kell indulnia mindenütt. . Tovább kellene még e számokat beszéltet­nem : hány házasságot kötöttek meg híveink egy­házilag is, mekkora volt az áttérés tőlünk ós hozzánk? Ezek a számok azonban nem állanak rendelkezésemre. Nagyon szükséges volna, hogy az egyetemes gyűlés jegyzőkönyve ezeket is föl­tüntetné évről-évre. Azok a számok is bizonyosan mondanának valamit. Szükséges és hasznos a számok beszédét meghallgatni ! VEBES JÓZSEF. „A lelkészi jövedelem kiegészítésé­ről" szóló törvényjavaslat indoko­lása. Részletes indokolás. 1. §-hoz. A latin, görög és örmény szertartású róm. kath. lelkészek jövedelmi kiegészítésének (kongru­ájának) rendezése folyamatban van. Ezen rende­zés azon különleges jogviszonynál fogva, mely az állam ós a katholikus egyház között fennáll, külön jogalapon, a főkegyúri jog alapján, a püspöki karral egyetórtőleg történik, miért is ezen tör­vényjavaslat további §-ai a kath. egyházra nem vonatkoznak. A kath. lelkészek jövedelmi kiegé­szítése a végleges rendezésnél első sorban a val­lásalapból és az azzal kapcsolatosan létesítendő kongrua alapból fog fedeztetni. Addig is azonban, a mig a tervbe vett vég­leges rendezés bekövetkezhetik, a vallásfelekeze­tek egyenjogúságának elvénél fogva gondoskodni kell arról, hogy a legszűkebb anyagi viszonyok között lévő kath. lelkészek jövedelme ideiglenesen az állami kincstár terhére kiegészíthető legyen. 3. §-hoz. A már rendszeresített állással biró lelkészek nem közvetlenül, hanem csakis felekezeti ható­ságuk útján kérhetik a törvényjavaslatban biztosí­tott jövedelmi kiegészítést ós csakis a törvény hatályba lépése után számított egy év határideje alatt. Az ev. réf., az ág. hitv. ev., valamint a gör. keleti ós unitárius hitvallású lelkészek illetékes felekezeti főhatóságuk, az izraelita vallású rabbik pedig, hitközségi elöljáróságok útján nyújtják be ezen kérelmet. Ennek akar kifejezést adni a jelen

Next

/
Thumbnails
Contents