Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Veres József. Beszélő számok

98 menyasszony körülbelöl egyenlő arányban lép ve­gyes házasságra, kivéve az izraelitákat : itt több férfi, mint nő lép vegyes házasságra. A vegyes vallású házasságok országos átlaga 12.44 0 /Ü levén: a protestánsok ezen átlagot messze felül haladják, a r. kath. ellenben alatta marad az országos átlagnak. Természetes is ez a protestáns felekezetek­nél, mert hiszen hitelveiknél fog^a türelmesek vallás tekintetében; az ev. réf., unitárius és g. kath. felekezetbeliek még nagyobb számban köt­nek vegyes házasságot ; annak is tulajdonítom ezt, hogy mint kisebbség a más vallásúak között el­oszolva, vegyesen lakva : kénytelenek más vallá­suakkal sűrűbben lépni házasságra. Ez azonban úgy volt az egyházpolitikai tör­vények életbe lépte előtt is. Nem lehet tagadni, hogy kizárólag fe­lekezeti szempontból a vegyes házasság nem kívánatos, mert általa a felekezeti sajátosságok elmosódnak a gondolkodásban, jellemképzésben, érdekek védelmében, csakhogy másrészt azt még kevésbbé lehet tagadni, hogy általános ke­resztyén szempontból ez nem- föltétlenül kár­hoztatható. Éppen a vegyes vallású házasságok­ban a családi béke kedvéért is kell és lehet a vallásbeli türelemre nagy figyelemmel lenni s Magyarországnak, faj, nyelv, felekezet tekinteté­ben tarka népességénél ennek néhány emberöltő alatt óriás hatása lehet és lesz az összeolvadás, a kölcsönös türelem előmozdításában. Végeredmé­nyében tehát ez a mi elveinket segiti diadalra, eleinte az egyes családoknál, később az egész közvéleményben. A gyermekek vallására nézve a vegyes val­lású házasságot kötő felek közül 11.681 esetben (81.70%) nem kötött egyezséget, 2167 esetben (18.307o) pedig kötött. A túlnyomó nagy többség tehát az előbbi törvény álláspontján marad : a fiú az apa, a leány az anya vallását fogja követni. Még pedig ág. hitv. ev. vallású vőlegény nem kötött egyezséget r. kath. menyasszonynyal 979, g. kath. és keleti vallású menyasszonynyal 63, ev. ref. vallású menyasszonynyal 436, izraelita menyasszonynyal 8, unitárius menyasszonynyal 4 esetben. Ág. hitv. ev. menyasszony nem kötött egyez­séget r. kath. vőlegénynyel 973, g. kath. és kel. vőlegénynyel 69, ev. ret. vőlegénynyel 464, unitá­rius vőlegénynyel 5, izr. vőlegénynyel 11 esetben­Számba vehető különbség itt sincs tehát az evang. vőlegény meg menyasszony eljárásában. A törvény most már megengedi, hogy kü­lönféle vallású házasulok egyezséget köthetnek születendő gyermekeik vallására nézve. E tekintetben ez a mult év eredménye : r. kath. vőlegény 619 esetben az apa, 227 eset­ben a más vallású anya vallására igérte gyerme­keit, g. kath. vőlegény 48 az apa, 4"9 az anya vallására, g. kel. vőlegény 68 az apa, 100 az anya vallására, ev. ref. 321 az apa, 590 az anya vallására, unitárius vőlegény 4 az apa, 10 az anya vallására, izraelita vőlegény 6 az apa, 51 az anya vallására, ág. hitv. evang. vőlegény 166 az apa, 336 a más vallású anya javára igérte gyer­mekeit. A r. kath. vőlegény erősebben ragaszko­dik tehát vallásához, mint a többi. Ezen a czimen a mi veszteségünk 170 család. Áttérve most már a minket illető egyezsé­gekre, kitűnik, hogy ág. hitv. ev. vallású vőle­gény r. kath. menyasszonynyal 133 esetben az ev. apa, 316 esetben az anya vallására, g. kath. és g. keleti menyasszonynyal 3 esetben az evang. apa, 9 esetben az anya vallására, ev. ref. vallású menyasszonynyal 27 esetben az ev. apa, 10 eset­ben az anya vallására, izraelita menyasszonynyal 3 esetben az ev. apa, 1 esetben az anya vallására igérte gyermekét; vagyis összesen 166 esetben az evang. apa, 336 esetben a más vallású anya vallására igérte gyermekét; veszteségünk 170 család az ev. vőlegények révén. Ág. hitv. ev. menyasszony r. kath. vő­legénynyel 222 esetben az apa, 83 esetben az anya vallására, g. kath. és g. kel. vőlegénynyel 5 esetben az apa, 6 esetben az anya vallására, ev. ref. vőlegénynyel 33 esetben az apa, 2 eset­ben az anya vallására, izraelita vőlegénynyel 5 esetben az anya vallására igérte gyermekét; vagyis összesen 260 esetben a más vallású npa, 96 eset­ben az evang. vallású anya vallására igérte gyer­mekét; veszteségűnk az evang. menyasszonyok révén 164 család. Annyi körülbelől, mint az ev. vőlegények révén. A r. kath. egyház tőlünk 538, az evang. tőle 216 családot nyert; veszteségünk 322 család. Az ev. ref. egyház telünk 43, mi tőle 29 családot nyerünk, veszteségünk itt 14 család. Az egyezségek révén nyert az evang. egyház 262, vesztett 596 családot, összes veszteségünk, tehát 334 család

Next

/
Thumbnails
Contents