Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értesítők - Székesfehérvár

panaszolná fel ilyképpen az ő megélhetése bajátgondját; akkor is csak azt az egy mentséget találnék a misszionáriusokat szélnek eresztő, czivilizált világ számára, hogy a legsötétebb Afrikának nincs még intelligens emberek számára való államszervezete. De minekünk Magyarországon, nagy módunk van abban, hogy öntelt miniszteri beszédeket halljunk kulturális viszonyaink emelkedéséről ; ós Shiráz rózsaberkeiben nem nyilt annyi virág, amennyi gyönyörűségét a mi közművelődésünk kitűnő voltának szóban és Írásban végig kell élveznünk; mégis seregestül vannak misszionáriusaink, akik elvesznek közöttünk éhen ós ha utóiéri őket a végső nyomor, nincs, aki komolyan nyújtaná ki feléjök mentő kezét. Nagyon csalódnék, aki azt hinné, hogy az idézett levél csak egy véletlen példája a türelemben kifáradt nyomornak. Aki a viszonyokkal csak valamennyire is ösmerős, tisztában van azzal, hogy alsó papságunk nagy része a leglealázóbb nyomorban tengődik, Nem az egyesen kell itt segítenie az egyesnek, hanem az állam feladata orvosolni végre az egész testület nagy bajait, amelyek közepett lehetetlen, hogy azzal az önzetlenséggel, azzal az odaadással, azzal a minden gyanúsításon felülemelkedő tisztességgel töltse be szép és nélkülözhetetlen hivatását a magyar papi kaszt, amely okvetetlenül szükséges arra, hogy mindvégig istápjául tekinthessük a papot a nemzet alsóbb osztályának; hogy megbízhassunk mély honszerelmében, amely besugározza környezetét s átszivárog belőle minden hívőjének a lelkületébe. Hát csak arra való lenne a hatalmas állam, hogy szakadatlanul jogokat formáljon a maga számára, de kötelességekről tudni se akarjon?! Hát csak az ígéretnél maradunk mindvégig, anélkül, hogy a beváltás komoly szándékának még csak jeleit is látnók?! S csudálja-e még valaki, lia ez a mérhetetlen közöny megrendíti a hitet a felsőbbség jóakaratában; szertetépi a jobb jövőbe vetett bizalomnak amúgy is csak pókháló-szálait ? ! Magyarországon — elég szomorú — már semmi tekintélye, semmi hitele az állam szavának és ígéreteinek. Minden papságnak tisztelet, amíg erkölcsnemesitő utakon haladva, akár önfeláldozással is, hazafias marad. A protestáns papságról, amely pedig a reformok által a legtöbbet szenvedi, e czinieken bizony a legynagyobb fokú tisztelet hangján emlékezhetünk meg. A legnemesebb, legfenköltebb gondolkozású férfiakat találjuk közötte, akiknek igazán szivökön van az ország haladása s a felvilágosodás terjedése. Ök voltak azok első sorban, akik semmit sem törődve a saját jövőjökkel : nyíltan gyűltek a szabadelvűség zászlói alá, amelyek alatt —- úgy látszik — most el kell senyvedniök. S az állani meg nem mozdul, az állani hallgat; évek során át húzza halasztja a kongrua ügyének a rendezését s a protestáns lelkészek kárának pótlását. Nincs energikus, félreérthetlen akaratnak nyoma, hogy vége vettessék a méltánytalanságnak ós kárpótoltassanak veszteségeikért azok a szegény lelkészek, akiket a reformok anyagi tekintetben életkérdésesen sújtanak. Hogy milyen kárpótlásban vala részök eddig, annak nagy dokumentuma ez a szivettépő levél. Már csak az hiányzik, hogy a végképp elkeseredett, semmi javulást nem váró lelkészek a kétségbeesés útjára lépve próbáljanak megszabadulni elviselhetetlen nyomoruktól." Magyar néplap. 0 szerinte azt mondja a történelem, hogy a magyar nemzetet mindig a r. kath. vallás mentette meg. Még pedig mondja ilyen czifrán: „Rég veri már a magyart a teremtő és talán verni is fogja, mert látja isteni bölcsesége, hogy a magyar olyan patak (no merész hasonlat! ), mely tiszta gyémánt gyanánt fénylik, mig a hegyek bérczei között, a rá bocsátott csapások kövei között viszen árja (!), de ha a nyugalom sziklájára ér (a patak a nyugalom szikláján !) elszintelenedik. (Ezt se tudtuk, hogy a patak elszintelenedik a sziklán.) Átkot külde tehát ismét Mohács után hazánkra, a szakadás átkát, a nemzeti és vallási szakadást. (Mohács előtt tehát nem is volt szakadás a magyar nemzet életében ! Bizony jó lett volna !) Erdély reformált fejedelmei, trónkövetelői (aha most mindjárt kitudódik, hogy miért nem akar szakadásról tudni Mohács előtt ! Péter, Aba, Salamon, László, Endre, Imre, Ottó, Róbert Károly meg a többiek mind r. katholikusok voltak !) hazánk legádázabb ellenségeivel szövetkeztek uralmuk föntartására, azt gondolván esztelenül, hogy a villám (110 a sziklán nyugvó patak után mit csinál majd a villám !) mely Mohács tölgyét széthasította (a villám ugyan inkább gyújtani szokott, nem hasogatni, de hát ez a villám hadd lássuk miért hasogatja Mohács tölgyét?) romboló erejével nekik trónt fog emelni (ez mégis sok egy villámtól, szét is hasogatja, egy szuszra fel is dolgozza a tölgyet, s romboló erejével trónt emel !) annak romjaira. (A villám által széthasogatott tölgy romjain trónt emel a villám ! Merész vállalkozás egy villámtól ; legalább is az alap nagyon megbízhatatlan, há magát a trónt jól kidolgozta is. Nem is tudtuk a történelemből, hogy nálunk a villám ilyesmivel is foglalkozik !) Ekkor is katholikusok mentették meg a hazát a külső és belső ellenségektől. (Ugyan szépen megmentették ! Hát a kik Sajónál, Mohácsnál elvesztették a hazát, azok nem katholikusok voltak?!) Hát 1848-ban? A kath. Széchenyi István a nyugalomban szívós kitartással, észszel és szívvel akart a bitorlók ellen föllépni. A református Kossuth ellenben tűzzel, vassal, vérrel, apák ós fiak halálával, anyák, özvegyek és árvák keserű könyeivel kívánta kivívni a szabadságot. Fölgyúlt Magyarország s még a szivek is összeégtek. (Bizonyosan a mohácsi tölgy helyett !) S a