Evangélikus Egyház és Iskola 1897.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Gaál Mihály. Lelki Óra
raeit, a király iránti szeretetre való buzdítással volt a szatmári ev. ref. nagy templomban; 400 fejezte be lelkes beszédét. Az ifjúság emelkedett ev. ref. pap palástosan s papi föveggel jelent meg hangulatban a Hymnus akkordjai mellett hagyta a templomban az őszbevegyült 83 éves Kiss Áron el a tanácstermet. püspök, valamennyi tiszántúli ev. ref. esperes veHázasságkötásek szeptemberben, Vegyes házasság zetése mellett. A nagy templom teljesen meglelt volt 766, mintegy 40-el kevesebb, mint a mult ájtatos gyülekezettel. A „Jövel szent lélek hónapban. A keresztény-zsidó házasságok száma Ur Isten" kezdetű ének magasztosait felhang31, ebből 14 esetben a vőlegény volt zsidó és a zása után Szél Kálmán nagyszalontai lelkészmenyasszony keresztény, 17 esetben pedig keresz- esperes lépett a szószékre s I. Korint. 13. f. 1—8. tény vőleginy lépett zsidó menyasszonnyal házas- v. alapján fellelkesítő szónoklatot tartott. A szereságra. A születendő gyermekek" vallása iránt meg- tétről, mint csodákat mivelő s fentartó elemről egyezés jött létre 132 esetben, az összes vegyes beszélt, hogy mit mivelhet az a családban, házasságoknak 17%-ában, még pedig az esetek társadalmi életben és az egyházban, többségében, 53°/ 0-ában, az apa vallásának javára. Bár kissé hosszúra nyúlt is a beszéd, de a szónok A legtöbb megegyezés a római kath. vallásnak megnyerő előadásával s érdekes fejtegetéseivel kedvez, számszerint 92, a református vallású fél mind végig lekötötte a hallgatóság figyelmét, előnyére létesült megegyezések száma 21, az A templomból a városház nagy tanácsterméágostaiak javára létesülteké 14, a görög katho- be vonult a közönség, hol Simonffy Imre deblikusokéra 3, a görög keletiekére 1. — A 31 reczeni polgármester, világi alelnök üdvözli a 3-dik keresztény-zsidó házasság közül 9-ben jött létre értekezlet tagjait ; —mint mondja — ez értekezlet megegyezés a gyermekek vallására nézve, ezekből főczélja az ev. ref. egyházuk szellemi és anyagi 1 szól a zsidó, 8 a keresztény fél javára. ügyének előmozdítása, azért tegyünk félre minden A budapesti „Tabitha" jótékony nöegjfletnek az politikai pártharczot s egyesült erővel igyekezzünk 1896/97-iki munkaidőn át való áldásos működé- a kitűzött nagy czélt elérni. Balogh Ferencz séről szóló kimutatásából közöljük a következő egyházi alelnök (theol. akad. tanár) hosszabb beadatokat. A lefolyt egy évi működés alatt 23 ren- széddel üdvözli az értekezlet tagjait. Beszédjéből des összejövetel * s ugyanannyi választmányi gyű- kivonatoljuk a következőket: a 2-ik egyházi értelés tartatott, melyeken 960 drb. új ruha- és fe- kezlet megtartása óta (Nagy-Váradon) 2 sir domhérneműt készítettek. Rendes heti kenyérsegélyben borúi egyházkerületünkben, melyek két feledhetet103 egyén és 182 család részesült. 353 egyén, len férfiúnak, Lukács Ödönnek és Kovács illetőleg család közt 1180 drb. új és 442 viselt Ferencznek, értekezletünk lánglelkű elnökeinek dráruha-. fehér-, ágynemű és czipő osztatott ki Egy- ga porait takarják. Kegyeletes emlékkel adózik egy pár új lábbelit 588 egyén kapott; 38-at fűtő az elhunytaknak. Reám szorult tehát a 3-dik nagy anyaggal láttak el. — Az egylet pénztárának ez egyházi értekezlet megnyitása. Örömmel fogadtuk évben is igen szépen jövedelmezett a virágvasár- a szatmár-németi ev. ref. egyháznak és városnak napi templomi gyűjtés, a mely 541 frt 40 krt meghivását, hiszen e megyéből, illetve a városból eredményezett. A virágzó egyesület gyönyörű mis- bontakozott először a sötétségből az evangyéliomi siót teljesít a fővárosi nyomor enyhítésében s világosság. Nagy múltú egyház ez, mit a törtémissióját — anyagi erejéhez képest — elisme- nelem, mint megdönthetlen tanú is fényesen igazol, résre méltólag tölti is be." Kérdeznék sokan: mire való ezen egyházi A tiszántúli ev, ref, egyházkerületnek 3-dik egyházi értekezlet? Arra, hogy új tüdőt szerezzen az ev. értekezlete ez évben Szatmári tartatott meg szeptem- ref. egyháznak, melylyel több élenyt szívhasson ber 20—21 napjain. A vendéglátó szatmár-németi fel, megnyilatkozván a templom, iskola, szószéken, egyház mindent elkövetett, hogy a messze vidék- mint a társadalom újjászülő hatalmas eszközeiben, ről összesereglett egyházi és világi elemek jól hol az evangyeliomi erő buzogjon teljes erővel, találják magukat s e végből rendező bizottság el- Nem kicsinyli a társadalom és egyház alkotó elenökei Tabajdy Lajos és Rácz István lelkészek meit, bármily csekélyeknek látszassanak is; megmár előzetesen gondoskodtak a körükbe érkező nyitja ez egyház-társadalmi szövetség is kapuját vendégeknek házakhoz való elszállásolásáról. minden erő előtt. Lelkész, presbyter, világi elem, Szeptember 20-án előértekezlet volt a főgym- szegény és gazdag közreműködve munkáljanak ez nasium diszes tanácstermében, hol a kijelölések egyházi szövetség magasztos czéljának előmozdiaz elnökségre, a tisztikarra s a választmány tag- tására. Főtörekvésünk : a vallásos és hivatását lmjaira megtörténtek. Esti 7 órakor már együtt vol- en betöltő papjainkat segiteni, feltárván itt őszinte tak a vendégek s a Kaszinó termeiben gyülekez- szivvel bajainkat, megmutatván fájó sebeinket, tek ismerkedésre..Öröm volt látni, a mint a barátok, együttes erővel s keresztyéni szeretettel keressünk tanár és tanítvány hosszú évek után egymást vi- e fájó sebekre gyógybalzsamot. szontlátván, örömkönnyek ragyogtak szemeikben. De az ily találkozás áldásos is. Az egymásSzeptember 21-én 8 órakor isteni tisztelet sali érintkezésben van erő, erről gyúl a láng,