Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Veres József. A magunk bajáról

Folyvást kevesebb lesz a jeles tehetségű lelkész, folyvást veszti tekintélyét, befolyását a lelkészi kar s vele együtt folyvást sűlyed az egyház. Mert bizony ezen az eszményi pályán is megmutatja hatását az ember természetes vágya, hogy tehetségét, szorgalmát jutalmazva óhajtja látni. A r. kath. egyháznál a legelőkelőbb családok tehetséges gyermekei lépnek a lelkészi pályára. Bizony-bizony nem azért, mintha ott több volna a hitbuzgalom, mint a mi egyházunkban, hanem azért, mert ott fényes előmenetelre számithatnak ; az egyszerű falusi plébános fizetése is több neki : a családtalan egyénnek, mint nálunk a legjobb fizetésű lelkészi állomások a családos lelkésznek ; ott egy kitűnően fegyelmezett hierarchia hatalmának lesz részese, nálunk majdnem teljesen magára hagyatva küzködhetik ; ott felviheti, s csak középszerű érdemmel is felviszi olyan állásra, hogy kevés dologgal nagy tekintélyt, nagy jövedelmet, esetleg milliókat élvezhet, nálunk örülhet, ha nagyobb gond nélkül meg tud élni ; ott Széchenyiek, Esterházyak, Z i c h y e k, Majláthok keresik fel a papi pályát, nálunk a Z a y o k, P o d m a n i c z k y a k, Radvánszkyak, Telekiek, Vayok, Bánffyak, Tiszák családjából lelkészt még elképzelni is furcsa. Pedig ezek szeretik úgy a magok vallását, mint amazok; de ezeknek nem adhatja meg egyházuk csak piczi mértékben sem azt, a mit azoknak a magok egyháza megád gazdagon. A szent eszmény iránti szeretetből kész az ifjú feláldozni magát, s a lelkészi pályára lép ; de a férfi már csak vérző szivvel látja lelkesedése áldozatául esni feleségét is, gyermekeit is. Mert meg van ugyan irva, hogy „ingyen vettétek, ingyen adjátok," de az is meg van ám irva abban a korban, hogy „mindenök közös vala." Csak a lelkésztől kivánni a nagy áldozatot a ker. hit érdekében, az nem felel meg a ker. hit . szellemének. Az a különös, hogy mégis a túlontúl gazdag r. kath. egyházban sürgetik nagyobb erővel és nagyobb eredménynyel a lelkészi fizetések rendezését, nem a túlontúl szegény protestáns egyházban; azért maholnap oda jutunk, hogy a kinek van, annak adatik, a kinek nincs, még az a kicsije is elvétetik tőle. Bajunk ez, nekünk nemzetnek, egyháznak, lelkészeknek. De nem is igazság. Mi csak olyan jó fiai vagyunk hazánknak, e mi édes anyánknak, mint a r. katholikusok, sőt jobbak vagyunk, mert mi nem hallgatunk semmi külföldi hatalom, pápa parancsoló szavára, mi egészen a mi hazánkéhoz kötöttük sorsunkat, vele szenvedtünk, érte küzdöttünk, neki engedelmeskedtünk: miért gondoskodott arról mértéken fölül, miért zárt ki minket minden adományaiból?! Tudott juttatni javaiból sokat a hozzánk bevándorolt oláhnak, szerbnek. — csak • minket néz részvétlenül, a mint nyomorunkban szenvedünk és senyvedünk. Majd megtudná: mi voltunk mi neki, ha Ínségtől elsorvasztva kiszenvednénk ! Az idősebb testvér kedvéért mellőz minket, ifjabb gyermekét ! Mert a dicséret, az igéret nekünk nem elég, minket erőben meg nem tarthat ! A mi bajunk szégyenünk nekünk is, szégyene egyházunknak is, de szégyene ám nemzetünknek is ! A gyermek rongyos voltáért az anyának is kell pirulni ! Hogy a protestáns lelkészeket nem kapzsiság, nem önzés, nem kincsvágy, nem egyháziatlanság vezeti ez ügyben, azt fényesen bebizonyította azzal, hogy várt panaszainak hangosabb felsorolásával ilyen sokáig. Rendezték a megyei és állami hivatalnokok, a tanítók, tanárok fizetését; minden tanítói állomás után fizet a gyülekezet a tanítói nyugdíjalapba ; lelkészi nyugdijalapba nem fizet, a felekezeti tanárok fizetését már talán minden középiskolánál tetemesen javították, pedig az több volt, mint a lelkészi fizetés, azután a tanárnak sokkal kevesebbe kerül gyermekeinek nevelése, mint a falun, középiskolával sem bíró helyen lakó lelkésznek, ámbár a tanár mellékjövedelemre is szert tett s ámbár nem oly mértékben szolgálja az egyházat, mint a lelkész ; a maga bajának gyógyításával várt a lelkész, ha attól félt, hogy az egyház érdekét csak kis mértékben is fel kellene áldoznia a segély fejében ; de most, mikor már állandónak tekintett nemzeti önrendelkezés kezéből fogadhatná el a segélyt, mikor az egyház az iskolaügyet nagy részben rá merte bizni a nemzet vezetésére, most, amikor már csupán a szoros értelemben, vett egyházi czélra kell segélyt kérni : most már fel kell emelnie a protestáns lelkészeknak is nem kérő, hanem követelő szavukat, nemcsak a maguk, hanem főkép az egyház érdekében. Mert vagy lesz erős papság, akkor lesz erős egjház is, vagy nem lesz papság, de akkor nem