Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Gyűlések - Vasi középegyházmegyei vend lelkészértekezlet

a hivők értelmét és szivét Istentől ; a búcsúk kultusza a művelt katholikus lelkét föllázitja; a penitencziatartást és a gyónást eredeti rendeltetéséből és alakjából teljesen kiforgatták; a szószék nélkülözi az ész és Isten szavát ; az ultrarnontán sajtó csak azt a kötelezettségét ismeri, hogy minden szabadabb felfogással szemben a vatikánísmus csörgő lánczaival fenyegessen ; minden ellenmondás az isteni tekintély elleni vétségnek nyilvánittatik; főleg az 1870. vatikáni zsinat óta a szabadságról és igazságról lemondani nem tudó emberiséget a katholicismus magától mindinkább eltaszítja s végül igy zárja be levelét : „mindezek a szomorú tények arra birtak engem, liogy most életem 57-ik esztendejében, lelkiismeretemet és jobb belátásomat követve, a pápa egyházát odahagytam s azon vallási közönségben keresek menedéket, mely hasonló okokból szakadt el a vatikánivá lett egyháztól és a melyet az ultramontánizmus külsőleg megvet, melytől azonban belsőleg fél, mert súlyos áldozatokkal arra a nemes czélra munkálkodik, hogy útját egyengesse a romlatlan régi katolikus keresztyénségnek ; szeretetben egyesítse a keresztyén vallásfelekezeteket. Az ily lépést a hittől való elszakadásnak szokták nevezni s megbélyegezni vélik vele azt, a ki e lépést elköveti, habár csak lelkiösmeretének szigorú követelményét teljesiti. A vatikáni közönség azonban csak egy lelkiismeretet ismer, azt, mely a vatikán tizenegyezer szobáinak egyikében székel és csak egy kötelességet, azt, hogy az abszolút engedelmességgel viseltessék ezen egy iránt. A vatikán tudhatná, hogy a Biró az utolsó kritikus, végitéletében mily kérdéseket fog intézni s mily eket bizonyára nem. A vatikanizmus azonban nem fogja megérni az utolsó Ítéletet, hanem a történelem törvényszéke elé fog kerülni, melynek hatalma van minden oly dogmát lerontani, mely nem istentől jön. A vatikáni közönség abban az őrületben szenved, hogy a római egyháztól nem lehet máskép elszakadni, mint a bűn, az Istentagadás útján. Ez az őrület összefüggésben áll a szentlélek monopolizálásával, melyről a pápai egyház azt állítja, hogy egyedüli birtokosa. En azonban Isten előtt tanúságot testek arról, hogy az én elszakadásom hosszú, mély, fájdalmas töprengés eredménye és senkinek sincs joga az ón benső meggyőződésemből fakadó -e nyilatkozatomat kifogásolni. Meg vagyok győződve, hogy a katholikusoknak gondolkozó része a lelkiismeretet akkor is respektálja, ha oly lépésre készteti az embert, mely a vatikánizmusnak nem tetszik. Ha a római katholikus az egyháztól való elszakadásban súlyos bűnt lát, akkor viszont nekem is jogom van az indokok egész halmazát tudomására hozni, melyek lelkiismeretemet e lépésre kényszeritették, különben teljes csöndben tettem volna meg a lépést. A nyilvánosság elégedjék meg e nyilatkozattal. A magam részéről örömmel veszem és Isten iránt való hálával egészen akarom azt a boldogságot élvezni, mely a Megváltó eme szavaiban rejlik: „Az igazság szabaddá fog tenni benneteket." Wertheim, 1897. július 20. Bunkofer Vilmos, katolikus papi ós gimnáziumi tanár." — De a felette charakteristkus eset mellett még mások is előadódnak a német katholicizmus körében, a melyek mindarról tanúskodnak, hogy bűzlik valami Dániában. Ilyen például az is, hogy Schell dr. egyetemi tanár egy röpiratban a katholikus világ számára több gondolat- és lelkiismeretszabadságot követel. Hörk József, Megirta Melanchton Fülöp életét, kinek születése négyszázadik évfordulóját csak nem régen, a f. é. febr. 16-án ünnepeltük, ós elhatározta, hogy azt protestáns tanuló-ifjúságunk oktatva mulattatására, ha kellő számú előfizetője akad, közrebocsátja. A munka előtizetési ára 40 kr. 50 előfizető után 5, 100 előfizető után 10 ingyen-példányt ad a szegény tanulók között való kiosztásra. Az értesitést f. é. okt. 10éig kéri czimére (Pozsony, Vásártér 21.) beküldeni. Magyar állam. „Katholikus nevelést követel. „A katholikus tanintézeteknek nem szabad a vallástalanság és hitközönyösség számára apostolokat nevelniök. Öngyilkosságot követnénk el, ha ezt cselekednők. — Revideálni kell tehát a tankönyvirodalmat. Minden könyvet, amely nem felel meg a kath. szellemnek, intézeteinkből föltétlenül ki kell dobni. — A tanárok pedig, kik maguk is katliolikusok, sok esetben papok is, ne feledkezzenek meg soha arról, hogy a katholikus meggyőződés megszilárdítása első és legszentebb kötelességük. — Az idegen vallású tanulók iránt nem tartozunk több kímélettel, mint a protestáns intézetek a kath. tanulókkal szemben. Katholikus intézetekben semmit sem szabad elhallgatnunk, amivel katholikus elveink begyökereztetését elérhetjük. — Az idegen vallású, különösen a zsidó tanulók odaözönlését jó lenne a törvény által nyújtott eszközökkel korlátozni, sőt ez mulhatlanul szükséges is. Iskoláink a mieink és senkinek a nap alatt nincs jogában bennünket arra kényszeríteni, hogy a magunk leghevesebb ellenfeleinek a szellem és tudás fegyvereit mi magunk adjuk kezébe. — Legyen már egyszer az a katholicizmus öntudatos, bátor és mindenekfelett határozott. Vaskövetkezetességgel ragaszkodjunk, mindenünkhöz amink még van, mert különben amink megmaradt, azt is elveszítjük." Kérdések. „Az x—i egyházban nem mindennapi és érdekes eset fordult elő. N. N. ág. h. ev. szüléknek született fiuk. A polg. anyakönyvvezető az apa kívánságára István utónévre vezeti be az anya-