Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Zsilinszky Mihály megnyitó beszéde az arad-békési egyházmegye közgyűlésén

is naponta olvasnak czikkeket, de melyeknek egyházi vonatkozását az illető szerzők kevésbé szokták megvilágítani. Fájdalom, a közvélemény közegei, mikor az államok haladásáról, szellemi és anyagi felvirágzásáról beszélnek, rendesen ki szokták felejteni az egyház és vallás tényezőit. Pedig ha ezekről nem .feledkeznének meg, könnyebben találnák meg a naponta felemlegetett társadalmi romlottságnak igazi gyógyszereit! A keresztény vallás és annak különösen •evangeliomszerü protestáns alakzata éppen abban bizonyítja be világra szóló hivatását, hogy az emberi lélekre, a tudományra, művészetre és társadalomra nemesitő és lelkesítő hatással van ; hogy nem jön ellentétbe sem a tudomány újabb vívmányai, sem a művészet jól felfogott eszményeivel, sem a társadalom semmiféle rétegeivel. A protestáns egyháznak éppen egyik íőbüszkesegét képezi, hogy a múltban a reformátorok által megindított nagy szellemi mozgalomban élesztője volt a gondolat szabad nyilvánításának, a lelkiismeretbeli, vallási és politikai szabadságnak s ekként előkészítője az újabbkori demokratiának, alkotmányos életének és szellemi felvirágozásának. Hiszem és remélem, hogy a múltban vallott és követett elveihez a jövőben is hű marad. Bemélem és óhajtom, hogy a haladó világ problémáinál is érvényesiti ezen elveinek alkotó és teremtő erejét. Azt mondják, a mai kor a tudományos felfedezések kora ; nincs többé szükség a tudatlanok járszalagára : a vallásra. Csak az észnek van jövője, a hit elvesztette minden erejét. Pedig a szemünk előtt álló példák, az ész által megoldliatlan problémák szaporodása, a művészeti irányok körforgása, a politikai és társadalmi életnek sajnos bomlása azt bizonyítják, hogy mégis nagy szükségünk van arra, amit a tudomány igaznak, a művészet szépnek, az erkölcsi világ jónak és a vallás szentnek nevezett. Ezeket az eszméket a vallás magasabb egységbe foglalva, örökké uralkodó igazságokká avatja, mely igazságok hivése nélkül a legerősebb ember is olyan, mint az ingó nád, mely minden szellőre annál könnyebben indul meg, mennél magasabban hordja a fejét. Én azt hiszem, hogy bármennyire halad a tudomány és a művészet, az emberi gyengeségnek érzetét nem lehet elvitatni semmivel. Az ember kénytelen valami támaszt, valami felsőbb lényt keresni, mely előtt leborul. Aki nem érzi egy felsőbb hatalomtól való függését, az okvetlenül elvadul. A múltnak tanulságai és a jelennek tapasztalásai azt bizonyítják, hogy ahol az Istenségnek oltárai lerontattak, ott azoknak romjai felett a despotismus trónjai épültek fel. Nézzük csak a mai kor jelenségeit. Az elbizakodó ész pöffeszkedéseit, az anyagi jólét túlzott hajhászatát, a humanismus és idealismus megfogyatkozását, azoknak az embereknek szaporodását, akik sem emberben, sem istenben nem hisznek és akikben viszont nem bizhatik senkisem. Nézzük a mindenütt felburjánzó osztályharczot, a sociális mozgalmat a maga meztelenségében. Vájjon ezek biztosithatják-e a társadalomnak és a nemzeteknek békés fejlődését? Bizonyára nem. Mindnyájan érezzük, hogy valami nagy hiánya van a közélet erkölcseinek, hogy itt nem csupán kényéiről, hanem valami nagyobb szellemi defectusról van szó, melyet sem a nyolcz órai munka, sem a nyolcz órai pihenés, sem a nagyobb napszám megadása nem képes megszüntetni. Ezt a betegséget sem a sociális theoriák, sem a közigazgatási intézkedés' nem fogják meggyógyítani ; mert ennek gyökerei az én csekély nézetem szerint az emberi természet gyöngéiben, az ember szokott bűneiben, — és mondjuk ki nyíltan : a vallásosság hiányában rejlenek. Gondolkodásra méltó feltűnő jelenség az, hogy az úgynevezett agrár-szocialismus és a nazarenismus nem az ország felvidékén, a napi nyomorral küzdő nép között, hanem a gazdag alföld jómódú nagy községeiben és, fájdalom, leginkább protestáns vallású nép között ütötte fel fejét. Érdemes ennek okait komolyan kutatni. A tény itt áll előttünk; nem zárkózhatunk el előle, bármily kellemetlen. Ellenfeleink táborából már felhangzott a kárörvendő szó, mely a mult századok bölcseinek könnyüségével azt mondja : ime a 'protestáns vallás romboló ereje, ime az eretnek szabadosság, az erkölcsi tekintélyt nem ismerő féktelenség meghozta gyümölcseit ! A prédikátorok tanai kiirtják a. nép hitét, veszélyeztetik az állam békéjét, megakadályozzák a társadalom természetes fejlődését. Ezt a szemrehányást igy általánosságban odavetve igaztalannak és méltatlannak találom. Nem a hitelvek, hanem azoknak nem ismerése