Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Könyvek ismertetése - Koren Pál. A Kis Káté magyarázata

czikkét, akkor e tekintetben, zavar nem támadhat: „Item docent, quod Verbum, hoc est, Filius Dei, assum serit humanam naturam in utero beatae Mariae virginis, ut sint duae naturale, divina et humana, in unitate personae inseperabiliter coniunctae, u n u s Christ u s, vere Deus et vere homo/' Ez világosan figyelmeztet bennünket, hogy az alanyok között alakilag határozott különbséget kell tennünk s óvakodnunk kell, hogy azokat összecseréljük, mert az ellentmondás különben kikerülhetetlen. Az „Ige" név a Fiúnak praeexistens létére vonatkozik, „Jézus Krisztus" pedig a történeti Megváltó személyére. Szerző azonban ezt a megkülönböztetést nem teszi meg, az alanyokat összecseréli s igv a földön járt Jézus Krisztust is felruházza azon absolut isteni tulajdonságokkal, melyek őt, mint az egyisteni lényeg második személyét, mint Fiú-Istent illetik meg s igv szerző nagy ellentmondásba keveredik, a menynyiben a történeti Jézus Krisztust egy részről felruházza az isteni lényegnek absolut tulajdonságaival (56 1.), másrészről pedig azt mondja, hogy születésétől haláláig mindenben hasonló volt hozzánk, kivéve a bűnt (57 1.). Maga Jézus sem tulajdonította magának, mint földön járt szabaditónak amaz absolut tulajdonságokat; ez kitűnik p. o. következő mondásából: ..De arról a napról és óráról (t. i. az utolsó Ítéletről) senki semmit nem tud, sem a mennyei Angyalok, sem a Fiú, hanem csak egyedül az Atya" (Mark 13, 32.). A fődolog tehát itt az, hogy világos megkülönböztetést tegyünk a szentírás azon kitételei között, melyek az istenség második személyére és azok között, melyek a nálunk lakozott Krisztusra vonatkoznak. Szerző ezt nem teszi s Krisztusnak, — tehát a földön járt igazi király, főpap és prófétának örökkévalóságát ezen szentirásbeli helylyel bizonyítja: „Kezdetben vala az Ige," holott világos, hogy ez a Fiú praeexistens létére vonatkozik. Különben errői egész értekezési lehetne irai ; itt azonban még csak arra utalok, hogy lia p. o. a szentséget — mint azt szerző teszi — absolut tulajdonságként ruházzuk a történeti Jézus Krusztusra, akkor a megkisértetés történetét egyáltalában nem tudjuk megmagyarázni, vagy pedig annak lehetőségét az Atyára is ki kellene terjeszteni. Ettől pedig bizonyára távol áll minden keresztyén hivő. Jézus légy ő z t e a kísértőt, engedelmes volt mind halálig; már ezek a kifejezések is világos bizonyítékai annak, hogy itt a föl dön, mint örök eszményképünk, mint „utolsó Ádám" erkölcsi tökéletességben élt, s az absolut szentség őt csak tisztán mint Fiú-Istent, kiben nincsen emberi vonás, illeti. Véleményem szerint e kérdésnél a Káté magyarázójának mindenekelőtt az ellentmondás kikerülése czéljából a Fiú életének eme kettős állapota között világos megkülönböztetést kell tenni, továbbá utalni kell a jóságos mennyei Atyának irántunk tanúsított végetlen szeretetére, a ki érettünk egyszülött fiát emberi formában küldötte el, hogy közöttünk növekedjék testben és lélekben, előttünk győzze le a kísértőt, élete, tanítása által bizonyságot tegyen arról, hogy ö a megígért Messiás, érettünk halálra menjen, harmadnapra feltámadjon, hogy igy a benne vetett hit által el ne veszszünk, hanem örökéletet vegyünk. A következő kérdés az, hogy Korén Katé magyarázata a gyermek kezébe adható tankönyv akar-e lenni, vagy pedig a hitoktatónak szánt vezérkönyv? Tankönyv nem lehet már előadási módjánál fogva sem, mert a gyermek kezébe olyan könyv nem való, mely — mint alább látni fogjuk — telve van olyan hasonlatokkal és képekkel, melyek a dolog lényegét világosabbá nem teszik, csak a szemet kápráztatják. A sok egymásra halmozott kép, sok helyütt a tulajdonképeni tárgytól már eltérő elmefuttatás terjedelmessé is teszi a könyvet a nélkül, hogy Luther magyarázatának minden részét a gyermek előtt kellőképen megvilágította volna. Tehát a következőkben e magyarázatot csak mint a hitoktatóknak szánt vezérkönyvet ítélhetem meg. Mindenekelőtt szembetűnik, hogy a magyarázat sem egészében, sem részleteiben nem teljes. A IV-dik és V-dik rész nincs arányban, a többivel, a mennyiben ezekben csak egyszerűen közli Luthernek a keresztségről és az, úrvacsorájáról szóló magyarázatát, bővebben nein beszéli meg, holott a szentségekről szóló tant ép oly világossá kell tenni a gyermek előtt, a szentírásból vett alkalmas idézetekkel ép oly érthetővé kell tenni s fontosságukat a vallásos élet terén ép úgy ki kell emelni, mint a Káté bármely más részénél. — De nem teljes a magyarázat részleteiben sem. Például az „Istent mindenek fölött féljük, szeressük és csak ő benne bízzunk" magyarázatánál megelégszik ennyivel: „Vagy is szentül tiszteljük Istent, mint Urunkat s féljük, irtózzunk annak elkövetésétől, a mi az ő akaratával ellenkezik. Szeressük, mint jóltevőnket. Bízzunk benne, mint jóakarónkban." (9 1.) Ugyanezt elmondja Luther is, csak hogy a Káté-magyarázónak az a feladata, hogy az egyes intéseket főleg bibliai példákban szemléltesse s szentirásbeli helyekkel megerősítse. — A második parancsolat magyarázatánál p. o. szól az esküdözésről ; de addig a gyermek nem látja a folytonos esküdözésben a bűnt, mig az igazi esküt s ennek lényegét, komolyságát megnem ismertettük. Szerző azonban ezt nem teszi; valamint megelégszik azzal, ha az „álnok cselekedetéről csak ennyit mond: „Vétkeznek azok is, a kik áhitatoskodást színlelve, álnokul emlegetik Isten nevét. Ezek az Ur nevének hangoztatásával magát Istent akarják elámítani.) (11 1.) Ez a gyermek előtt még mindig csak homályos marad ; el-