Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Könyvek ismertetése - Koren Pál. A Kis Káté magyarázata

lenben ha élénk színekkel" ecseteli magyarázó a farizeus magatartását s utána elmondja Jézus szavait: „Nem mindenki, aki azt mondja: Uram, Uram, m egy en be a mennyországba" stb ; a gyermek lelkére ez nagy erővel hat s nagyobb a valószínűség, Jiogy Istennek nevét álnokul nem fogja használni. Mert a valláserkölcsi nevelés érdekében korántsem elég az, ha puszta szabályt állitunk a gyermek elé, az csakhamar elmosódik emlékezetében, de a jellemző példa megmarad, mert él képzeletében, erre a gyermek egyéniségére nagy hatással levő lelki tehetségben. Szerző e fontos paedagogiai elvet teljesen szem elől tévesztette. A magyarázatnál sokszor a lényeges dolgot hagyja el. P. o. a megváltás czéljáról, eme mi reánk oly fontos kérdésről egy szóval sem emlékezik meg, pedig közli Luther magyarázatát s benne ezt is: „hogy egészen az ő tulajdona legyek* és az ő országában ő alatta éljek" stb. — A szent lélek ébresztő munkájáról nagyon keveset tud a gyermek, ha a magyarázó csak ennyit mond róla : „Hiv és ébreszt, mint a hogy az eső ébreszti a szunnyadó csirát, a tavasz a rügyet, a harmat a virágot, a nap az alvót." (68 1.) „A szentlélek működésének áldásos következményeinél" a bűnbocsánaton oly hamar átsiklik, mintha nem ez lenne amaz örömhírnek reánk emberekre legfontosabb része. Továbbá feltűnően hiányos a negyedik kérés magyarâzâtâv ^a liol kedvező alkalom kínálkoznék arra, hogy a mindennapi életben szükséges dolgokat, azok tulajdonképem czélját, értékét magyarázó az ige fényében tüntesse fel. A magyarázat hiányosságán kivül még nagy hibája a munkának, hogy sok helyütt nem tekinti a dolog lényegét. Csak két példát hozok fel ennek iliustrálására. A hitvallás kezdő szavainak („Hiszek egy Istenben ") magyarázatánál ezt mondja ; „Mily borzasztó tévely az, midőn az Isten hasonlatosságára teremtett ember a saját hasonlatosságára alkot magának istent!" (44 1.) Szerző bizonyára azt akarta mondani, hogy „Milyen borzasztó tévely áz, midőn a gyarló, bűnös ember saját hasonlatosságára alkot magának Istent." Itt tehát összetéveszti az eszményi embert a tapasztalati emberrel. — A hetedik kérés magyarázatában, mikor azt akarja kifejteni, hogy a „bánat sokszor erényeink fejlesztéséhez szükséges/" azt mondja; „Mert a mint a virágot vizbe teszszük, hogy el ne hervadjon, hogy kinyíljék, úgy Isten a szenvedésben könyekkel áztatja szivünket, hogy benne az istenfélelem el ne enyészszék, lelkünk pedig Isten előtt feltáruljon." (98 1.) Szerző szerint a mi a viz a virágra, az a köny az emberre, nem engedi elhervadni, a bánatban kétségbeesni. Első pillanatra azt hinnők, hogy a hasonlat helyes, de ha a dolog lényegét vizsgáljuk, a téves állítás azonnal kitűnik. A köny maga nem eszközli ki azt, hogy, lelkünk Isten előtt feltáruljon. Csak tekintsük azokat a szenvedőket, kiknek szeme könytől ázik folytonosan, keseregnek, a bánatban öszszeroskadnak s üdülést, megnyugvást lelkük mégsem talál. Tehát a köny önmaga nem eszközli ki, hogy lelkünk Isten előtt feltáruljon. Hanem igenis a szomorú napok, a bánat idején keresi az ember a segítőt, a vigasztalót s csak ekkor érezi igazán, hogy itt a földön nincs igaz segítség, mennyből jő az, Istenünktől; igy ébred lelkében a hit, mely által bensejét feltárja Isten előtt. Tehát a könyek vezetnek a hithez s a hit vezet Istenhez. Ezt okvetlenül ki kell emelni s nem szabad elmulasztanunk egy alkalmat sem, hogy a hitnek már földi boldogságunkat előidéző erejét, annak mintegy gyakorlati hasznát ki ne emeljük. Ha csak elvontan, virágos képekkel tanítjuk a vallást, maradandó hatása annak nem igen lesz. A dolog lényege ellen elkövetett hibákhoz sorolhatjuk a rosz distinctiót is. Szembeötlő példa erre a következő : „Istennek irántunk való legnagyobb kegyelme pedig az, hogy nekünk olyat is adott, a mit egy teremtménynek sem, tudni illik észt és lelket. Tehát az észt és lelket az egymás mellettiség viszonyába helyezi, holott az ész, értelem is a léleknek csak egyik képessége az érzelem és akarat mellett. — Felületes ítéletből fakadó téves nézet a következő is. Az első parancsolat magyarázatánál azt mondja : ..Azért kezdődnek a parancsolatok ezzel : „Ne legyenek te néked én előttem idegen isteneid", mert Istent szeretni a legkönnyebb dolog. Embertársunkat, a ki sok esetben hibás és rosszakaratú, nehezebb szeretni. De Istent tökéletes tulajdonságainál és velünk tett számtalan jótéteményeinél fogva szeretni könnyű. Kötelességeink tehát a legkönynyebbel kezelődnek" (10 1.) Ez a következtetés nem egyéb, mint a szavak játéka, mert bizony az ember gyarló természeténél fogva könnyebben tudja szeretni hibákkal telt embertársát, mint gyarló természetének ellenlábasát, Istent. Tehát nem is a körül fordul meg a dolog, hogy kit könnyebb, hanem hogy földi és mennyei boldogságunk elnyerése érdekében kit kell mindenek fölött félnünk és szeretnünk, kibe kell bizodalmunkat helyeznünk, hogy ne csalatkozzunk. — Hasonló téves felfogást árul el az ötödik kérés magyarázatánál, hol ezt mondja: „Mi pedig végre azt kérjük Istentől ezen imádságban, hogy úgy bocsásson meg nekünk, mint a hogy mi bocsátunk meg az ellenünk vétkezőknek, igazodjék Isten szerintünk, azon mértékkel mérjen nekünk, mint a melylyel mi mérünk felebarátjainknak." (93 1.) Ilyen alkudozásra, kikötésre, avagy tanácsra Istennek szüksége nincs ; tudja ő mit tesz, ismeri szivünket. De a magyarázat körét Luther határozottan ki is jelöli : t. i. kérjük Istent, bocsássa meg vétkeiaket, mert mi büntetésnél egyebet nem .érdemlünk ; de megtérésünk nélkül Isten