Evangélikus Egyház és Iskola 1897.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Anonymus. Súlyos vád
pedig erre azt feleli : csak adjatok kezünkbe a kor színvonalán álló és egyházunk jól felfogott érdekeit igazán képviselő lapot: mi azt igen szivesen fogjuk járatni ós olvasni. —• Csak az volna még a kérdés, hogy melyik érdekelt fél várjon a másiknak kezdeményezésére? Legjobban megoldódnék e kérdés, ha egyik se várna a másikra, hanem ha fele útján találkoznának egymással.*) A NOXYMIJ-'. BELFÖLD. KomíÓSSy F. képviselő a képviselőházban megtámadta a néppártot. Komlóssy F. r. kath. pap. esztergomi kanonok, beszéde ezért fontos. Jelezzük belőle a következőket: ..A mi magát a kezdeményezést illeti, kijelenthetem, hogy ugyanazok a vezérférfiak, kik az u. n. elkeresztelési vita előtt megkezdték az actiót minden modus vivendi, minden expediens ellen, hogy megakadályozzák a kibékülést az egyház s állam közt, ugyanazok a vezérférfiak állnak a néppárt élén is. Mert az az elkeresztelési dolog a komáromi plébániából indult ki s éppen a komáromi plébános, Molnár János, jelenlegi képviselő úr volt az. a ki minden erkölcsi fegyvert megragadott a hasábok útján arra. hogy egyrészt a közvélemény félrevezettessék, vagy legalább tiszta képet ne alkothasson magának a közvélemény, és másrészt minden expediens életbelépését megakadályozza. Már pedig kérdem : vájjon nem lett volna-e jobb bármely expedienst elfogadni, mint hogy az illetőknek makacs magatartása következtében megteremtetett az egyházpolitika és életbe léptettek az egyházpolitikai törvények. ... A mi az eszközöket illeti, azokat éppen nem mondhatjuk épületeseknek. Alkalmazásuk folytán mit eredményezett a néppárti actió ? Azt, hogy megbolygatta a mi józan gondolkodó népünknek gondolkodásmódját. . . Az eredményeknek egy eklatáns része az, hogy az intelligens elem ellenében valódi hadjáratot indít a nép. . . A néppárti actio megbolygatta a nép közti solidaritást, egyetértést, a vallásos meggyőződést. . . Meg*) Vájjon akkor is megtalálnák-e a harmadikat: azt, a melyik sem nem járat lapot, sem nem ir, csak gáncsolja mások küzdelmes, önfeláldozó törekvését? Ezek akkor bizonyosan azt mondanák: most már irnunk sem kell, támogatnunk sem kell a lapot, hiszen úgyis kielégíti az igényeket. A kik panaszkodnak, hogy nem elég magvas, tartalmas a lap : próbálták-e már magvas, tartalmas czikkekkel fölkeresni ? ! A szerkesztők örömmel közölnének mentül jobb czikkeket, mentül tekintélyesebb vezérféríiainktól, de mikor azok csak nem akarnak írni, hanem csupán beszélni ! Szerkesztő. zavarták a papok között a testvéries egyetértést. . . . Sajnos, a többi keresztény felekezetet is provokálták az ö fellépésükkel, holott nekünk katholikusoknak szükségünk van, hogy a többi felekezetekkel barátságos együttműködésben éljünk. Mert ha ők kevesebben vannak is, szervezve sokkal jobban vannak és ez is hátrányunkra üthet ki. . . Tapasztalatom alapján beszélek és kijelentem azt, hogy a néppárt, hanem is paktál, de kaczérkodik a nemzetiségekkel." — Jó lesz ezeket a vallomásokat megtartani emlékezetben, hiszen r. kath. oldalról ritkán hallunk r. kath. túlzások ellen őszinte szót. A prot. irodalmi társaság május havában Pápán tartja meg évi rendes közgyűlését. Megbüntetett elnökök, A pozsonyvárosí ágostai hitvallású evangelikus egyházmegye konsistoriuma, mint delegált biróság, folyó hó 17-ikén hozott Ítéletet a nyitrai egyházmegye fegyelmi ügyében. Az egyházi vétség tárgyát az képezte, hogy a nyitrai egyházmegye nem akarta elismerni a zsinati törvények által megteremtett új kerületi beosztást, mely a pánszláv irányú egyházmegyéket több kerületbe szétosztotta és ez által lehetetlenné tette, hogy a pánszláv irány bármely kerületben is többségre jusson. A nyitrai egyházmegye az új kerülettel szemben megbízottak megválasztását megtagadta és Baltik püspöknek a zsinati törvények végrehajtására irányuló hazafias magatartásáért bizalmatlanságot szavazott. A pozsonyvárosí egyházmegye konsistoriuma Trsztyénszky Ferencz esperes egyházi, Láng Lajos felügyelő világi elnöklete alatt Richter Ede világi közbiróból és Fürst János alesperes egyházi és Gryőrik Márton lycéális közbiróból állott. A közvádló tisztet G1 ó s z Ernő pozsonyi királyi alügyész. mint a püspök által kiküldött ügyész végezte, az előleges vizsgálatot Pfeifer Károly világi közbiró teljesítette és a jegyzőkönyvet Ohalupka Endre világi közbiró vezette. A konsistorium a sérelmes határozat miatt Le s ka János főesperest és Fajnor István felügyelőt vonta felelősségre, mint a kik a nyitrai egyházmegye azon ülésén, mely a törvényellenes határozatot hozta, elnököltek, minthogy a törvényellenes határozatok hozatalát nemcsak meg nem akadályozták, mit a zsinati törvények egyenesen kötelességükké tesznek, hanem azokhoz maguk is hozzájárultak és azokat, mint egyhangúlag hozott határozatokat ki is mondták és noha azóta majdnem két év telt el, mit, sem tettek arra, hogy az egyházmegye ezen sérelmes határozatát visszavonja vagy legalább az új kerület ülésére megbízottait kiküldje. A többszöri felebbezés és halasztás után folyó hó 13-ára kitűzött végtárgyalásra a megidézettek meg nem jelenvén, a konsistoriurn in contumatiam hozott ítéletében Leska János főesperest és Fajnor István felügyelőt súlyos egyházi vétségben egyhangúlag bűnösnek