Evangélikus Egyház és Iskola 1897.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Anonymus. Súlyos vád
volna; — de megczáfolni nemcsak egy tekintetből bajos dolog. A szerkesztők munkatársaikkal együtt, mint érdekelt felek, nem lehetnek arra illetékesek, hogy ily váddal szemben nyilatkozzanak. A közönséget pedig nem lehet véleménye nyilvánítására felhívni. A kik a vádat hallották, kevés kivétellel alighanem valamennyien vétkeseknek érezhették magukat abban, hogy ők is időnként egy egy czikkecskével rászolgáltak arra, hogy egyik, vagy másik lap ne álljon a kor színvonalán. A váddal szemben el kellett volna-némulniok. A meddig pedig valamely vád visszautasítva vagy megczáfolva nincsen, senkinek se lehet rossz néven venni, ha a vádat indokoltnak, alaposnak tartja. Kétségtelenül minden lapszerkesztőnek az a törekvése, hogy lapját a kor színvonalára emelje. De a kivül állók ritkán tudják méltányolni a szerkesztőnek nehéz helyzetét. Napi lapjaink szerkesztői és irói egy-egy táborkart képeznek. Gyári módra foly a munkájok napról-napra. Igénybe veszi erejöket, tehetségüket, idejöket : de meg is jutalmazza fáradságukat. Egyházi lapjaink szerkesztői ellenben nem nyerészkedés végett vállalkoznak a terhes munkára. Megelégszenek azzal, ha az előfizetési pénzekből a lap kiadásával járó költségek megkerülnek. A lapszerkesztés nem is az ő kenyerök. Van a mellett egyházi hivataluk, mely magában véve is egész embert kiván. A szerkesztőnek munkatársakra van szüksége. De a mikor ezek is csak jóakaratból, díjtalanul dolgoznak, nem lehet velők szemben követelőleg fellépnie. Ha valamely megigért ezikk késik is, a lapnak azért a meghatározott időben és megszabott terjedelemben meg kell jelennie. A munkatársakat felelősségre nem vonja senki; minden felelősségegyedül a szerkesztőt terheli. — „De ime! még jókor hoz a posta egy-két kéziratot ! — Talán egy ifjabb erő első szárnypróbálgatását, — vagy értesítést valami tisztán helyi érdekű eseményről elég hosszú 1ère feleresztve ugyan ; de szükségből laptölteléknek mégis jó lesz!'- — Külömben sem tanácsos a szerkesztőnek nagyon válogatósnak lennie ; mert a sértett munkatárs vagy czikkiró az előfizetők sorából is kiléphetne, a mi pedig a lap fentartására épen nem közönyös dolog. Ha valaki elég merész volna, a fenti vád alaposságát tagadóba venni, könnyű volna bármelyik egyházi lapunk egy-egy évfolyamából egy csomó czikket kijelölni, a melyekre biz rá lehetne sütni a vád bélyegét, hogy „nem állanak a kor színvonalán." Mindazáltal a viszonyok tekintetbe vétele mellett tán kissé méltánytalan volt a vádnak nyers hangoztatása, Magának az ügynek azonban ez is csak hasznára lehetett, mivel remélhetőleg úgy a szerkesztők, mint munkatársaik immár fokozott figyelemmel és szorgalommal azon lesznek, hogy a vád alaposságát maguktól elhárítsák. A kérdés, hogy mivel szolgáltathattunk okot a vád emelésére, csakugyan megérdemli a részünkről való komoly megfontolást ; — vájjon azzal-e, hogy hallgattunk, a mikor felszóllalnunk kellett volna, vagy azzal, hogy felszóllaltunk, a mikor jobb lett volna hallgatnunk? valljon azzal-e, hogy a kákán is csomót kerestünk, vagy azzal, hogy a tömjénfüstölőt igen is gyakran elővettük, minden elmondott beszédet „nagyszabásúnak" és „a szónoklat remekének" magasztalva, — minden adomány felemlitésénél a nagy harangot megkongatva? — valljon azzal-e, hogy untalan kérkedtünk szegénységünkkel, nyomoruságunkkal, mintha a pénz volna Krisztusunk és az államsegély a mi megváltónk? — A nemzetiségi viszonyoknak túlságos kiélesitésével-e vagy azoknak merő elhanyagolásával? — Szaporítsák a kérdéseket, a kik arra hivatva vannak. A baj orvoslása czéljából az volt a javaslat : kérje fel a Luther-társaság az egyetemes egyházat egy új és a kor színvonalán álló lapnak kiadására. Feltéve, hogy az egyetemes egyház lapot állitana, az sein fogna más tényezőkkel rendelkezhetni, mint a minőkkel már fenálló lapjainknak számolniok kell. A tényezők egyformasága mellett pedig alig várható kedvező külömbség az eredményben. Sőt félő, hogy az ily egyházi „hivatalos közlöny" nem csekély mértékben fogná a vélemények szabad nyilvánulását feszélyezni. Maga az egyházegyetem is alig fogná megengedhetni, hogy az egyetemes egyház tisztviselőinek hivatalos eljárása, vagy az egyetemes gyűlés határozatai a saját közlönyében, néha talán élesebb bírálat tárgyává tétessenek. Epen azért ebből az orvosságból inkább nem kérnénk. Emelni kell a már létező egyházi lapok színvonalát ! Ez pedig két tényezőn múlik : egyrészt a szerkesztőkön (és munkatársaikon), másrészt pedig az előfizető és olvasó közönségen. A szerkesztők azt fogják mondani : csak fizessenek elő lapunkra mennél számosabban, akkor könnyen megtaláljuk módját a lap színvonalának emelésére, A közönsé