Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Balogh Elemér. Képek az angol egyházi életből

lier' karingbe öltözött angol pap jött elő, a kik előtt a templomszolga vitt méltóságteljesen egy ezüst pálczát, a melynek végén az angol korona kis képmása volt látható. A papok a templom közepén levő, kiterjesztett szárnyú sast ábrázoló érczállványhoz, az úgynevezett „lecternhez" mentek. ahol a Biblia volt elhelyezve. Az egyik pap kikeresvén a kijelölt szentírási fejezetet, felolvasta azt a gyülekezet előtt, s e szokásos szavakkal zárta be a Bibliát: „Legyen Isten áldása az 0 Igéjének olvasásán!" mire a menet visszament a sekrestyébe. Ezután megszólalt az orgona, s a gyülekezet éneke alatt egyszerre csak ott termett Far rar dékán, aki nagy tudós hírében áll. Az általa irt ,.Pál apostol élete" már a 20-ik kiadást éri. Theologiai irodalmi működése mellett sokat fárad a népoktatásügy javításán s a mértékletességi egyesületek érdekéloen. Megvallom, hogy ettől a rokonszenves paptól oly egyházi beszédet vártam, mely egyik megfejtése lesz rám nézve az ő népszerűségének. Ami magát a beszédet illeti, az remek volt a homiletikai szabályok szempontjából: — de a beszéd előadása igen — gyarló. Mint nagyon sok angol pap, ő is úgy olvasta beszédét kéziratból, ami rám mindig olyanforma benyomást tett, mintha a lovas magát a leesés ellen biztosítandó, lábait a kengyelhez kötözné, s legyen az elolvasott egyházi beszéd kűlömben bármily épitő, a hallgató el nem nyomhatja nyilván azt a sóhajtást: milyen szép ós hatásos lett volna e beszéd, ha nem olvassa, hanem szabadon adja elő a szónok! A Margit kápolnából átmentem a westminsterí apátság templomába, az angolok pantheonjába, walhallájába. A westminsterí templomnak tudvalevőleg csak a középső része van istentiszteleti czélokra fennhagyva, mig a két mellékhajó, a kereszthajó és a főhajó nagy része tele van kiváló angol férfiak emlékeivel, szobraival. Az egyik fülke példánl az angol irodalomtörténet hőseinek szobraival van tele. Itt vannak egymás mellett Shakespeare, Milton, Chancer, Spencer és más hires angol költők ; de jellemző hogy Byron emléke hiányzik. Itt van a sok angol hős emléke, meg ott Darwiné, Herrschelé, Livingston-é. Engem azonban legjobban meglepett a két Wesley emléke, akik ittléte fényes bizonyítéka az angol államegyház nagylelkűségének. A világnak nagyságra nézve harmadik temploma a londoni Páltemplom. Mikor ebbe elmentem egy alkalommal, az angol államegyház londoni püspöke, Sinclair tartott beszédet/amelyben a verbális inspiratio tanát védte Kuenen Ábrahám és Welhansennel szemben. Úgy mellesleg megemlítem azt is, hogy Sinclair, a londoni angolok püspöke skót ember! A skótok az angolok izraelitái, ahol egy kiváló professori, államhivatalnoki állomás betöltésre vár, a skótok a legsikeresebben pályáznak reá. A skótokat legjobban jellemzi a következő adoma : — Egy skótországi városban Aberdeenben egy zsidó család telepedett le, de mái- félévi tartózkodás után összecsomagolta holmiját. hogy más helyre távozzék. A szomszéd skót átmegy akkor, s igy szól az izraelitához: nemde szomszéd ur, azért utazik el, mert itt a városban nincs más zsidó? — Dehogy azért kérem, szólt az izraelita, hisz maguk is mindnyájan zsidók, s épen azért nem tudok itt megélni ! Hires londoni pap Parker Tivadar is, akinek beszédeit gyorsírók írják a templomban, s a „Christian Commonsvealth" nevű congregationalista újságban közlik hetenként. Kivüle meghallgattam még egynehányszor a néhai baptista prédikátort. Spurgeont is, aki a szerény iskolaszolgai állásból felküzdötte magát világhírű szónokká. Templomába elfér 6OU0 ember, de sokszor megtörtént, hogy az ő 6000 híve látván a künn várakozó nagy tömeget, elhagyta a templomot, s átadta helyét 6000 idegen embernek. S purge on beszédeit is gyorsírók írták, s 25,000 példányban 5 krajczárjával árulták a következő vasárnapon. Londonban jártam idején volt ott egy hírhedt presbyterianus skót egyházi szónok : Mc Xeill János, a XIX. század Abraham a Sancta Claraja. 0 ugyanis megengedte magának a szószéken az adomázást. Egy alkalommal például hallottam, mikor Dávid és Góliát párviadaláról prédikált, még pedig ilyenforma jeleneteket idézve elő : — „Kedves atyámfiai előtt felolvasom a Sámuel első könyve 17. részét" — s miután 2 verset elolvasott, egyszerre csak igy kiáltott fel: „Pardon ! elfelejtettem, hogy Londonban vagyok, ahol az emberek nem érnek rá egy egész bibliai részt meghallgatni !" — ezzel abbahagyta az olvasást, s elkezdett beszélni arról, mikép bocsátotta útnak Isai az ő fiát Dávidot a Saul táborába. Ellátta őtet darával, pogácsával, hogy vigye el testvéreinek, meg sajtot is rakott a vállára, hogy ajándékozza meg vele a hadnagyot. „Általunk ugyan hiába küldenének darát, pogácsát meg sajtot, mert útközben szépségesen magunk fogyasztanók el!" Azt is elég szemléletesen, tehát nevetésre ingerlően adta elő Mc Neil], hogy Dávid idősebb testvérei hogyan mentették ki magukat a gyávaság vádja alól. Eliáb azt mondta, ő megvívna Góliáttal, de hát — mi tagadás benne — ő lőcslábú. esetlenül tud forogni. Abinadáb is bátornak tartja magát, de nem bízik futási gyorsaságában — lúdtalpunak teremtette az Isten. Samma is derék legény lenne, de nem akarja belátni annak indokolt voltát, hogy épen ő vívjon meg Góliáttal ! A kis Dávid nem mentegetőzik, de bátran kiáll Góliáttal, és meggyőzi öt. „Csak azt n°m tudják a commentatorok megfejteni, hogyan horpaszthatta be oly könnyen Góliát fejét azzal a