Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Czékus László. Az utolsó események Bethlehemben

urasági lakot vásárolt, melyben imaházat, tantermet és tanitói lakást rendezett be. A két utóbbi még szeptemberben adatott át hivatásához," mig az imahelyiség, mely csinos és czélszerü berendezésével egészen megfelel a kicsiny filia igényeinek, a karácsonyt követő vasárnapon, decz. 27-én avattatott fel. Az avatást maga a gyülekezet lelkésze S ve h la János nógrádi főesperes végezte, együtt Hrk János málnapatakai és Biszkup Béla ozdini lelkésztársaival, kik közül az előbbi liturgizált, az utóbbi pedig a szószéki beszédet tartotta. Egyéb fnnkcziókat Solcz Andor maskovai lelkész ós Ondrejovics Sándor egyházm. segédlelkész végeztek. A szép ünnepély fényét az egyházmegye felügyelőjének Beniczky Árpád orsz. képviselőnek, valamint Zel enka e. m. ügyésznek. Csonka főszolgabíró s egyházfelügyelőnek jelenléte, de különösen a helybeli s vidéki hivő népnek beláthatatlan sokasága emelte. Az istentisztelet után dr S ve lila Gryula körorvos-, a leányegyház buzgó presbyterének és az ozdini~egyház felügyelőjének vendégszerető uri házánál gyűltek össze a megjelent előkelőségek gazdag lakomára, mely emelkedett hangulatban folyt le. Alapítványok Répczelak Csánig javára. Özv. Bojtos Gryörgyné sz. Gr a á I Juliánná 43 írt 25 kr. alapítványt tett a répczelak-csánigi gyülekezet javára 86 frt 50 krt pedig a csánigi iskola javára. Alapítvány Irai-ujfalu javára. Özv. Hetyésy Pálné, Polátsek Julianna 300 frt'ot hagyott az egyháznak. Kis Gyula keményegerszegi nagybirtokos 100 forintot adott az ivánegerszegi leányegyháznak. A nagybányai templomépítés! sorsjáték húzása január 3-ikára volt tervezve, tekintettel azonban a sorsjegyeknek csekély forgalmára a pénzügyminiszter 887 36 sz. a megengedte, hogy a húzás márczi

us hó 2ára, húshagyó keddre hálasztassék. Az egyház elöljárósága ez úton is tudatja az érdekeltekkel, hogy a húzás márcz. 2-án feltétlenül meg fog tartatni. A kereszténység magasztos örömünnepe a Megváltó születésének örömhírén kívül ez évben nekünk sok édes örömet hozott. Megható örömben részesített bennünket mindenekelőtt az áldott czélu gyámintézet azáltal, hogy erőtlen egyházközségünket a lelkészlak tetőzetének újjá épithetése czéljából 400 fttal segélyezte. A szeretet ünnepének elérkeztóvel megemlékeztek még rólunk a következő nemes szivü jótevők, Forintos Anna k. a. (róm. kath.) Szapáról, általa sajátkezüleg készített, értékes oltár és szószék teritőt, továbbá szentedény takarót ajándékozott. Egy ismeretlenül maradni óhajtó úrhölgy szinte róm. kath., iskolásnövendékeink közül a legszegényebb sorsú 2 fi és 2 leánytanulónak ruhanemüeket adott. — Kegyelettel hozták meg ajandókaikat az Úrnak oltárára örömünnepünk alkalmából azon hű testvérek is, kiket a sors vihara a nyájas családi körből idegen földre, Amerikába űzött. — És pedig küldtek : Varga János-Dénes 10 frt., Varga István 5 frt., Simon István 5 frt.. Simon Sándor 5 frt,., Nánai Dániel 5 frt., Nanai István 5 fit. Varga Dániel 5 frt. — Egyszerű napszámosok mindnyájan; de éppen azért adományuk az ő egyházszeretetüket lélekemelőn hirdeti. — Az Istennek áldása kisérje a nemeslelkű jótevőket! Csúf időben szép karácsony, Ma-holnap megöregszem, de még ilyen csúf időt, mint az idén — nem értem szent karácsony ünnepén. Mikor a prófétai szózat azt mondja: „Kelj fel, világoskodjál. meri eljött a te világosságod s az Úrnak dicsősége rajtad feltámadod", akkor az engedetlen föld — mintegy daczból — csak azért is oly sjtét homályba burkolódzik, hogy nappal is alig lát az ember. Mikor az evangeliom égi fényről, mennyei világosságról beszél, akkor a földre szinte fojtó nehéz köd ereszkedik. Mikor az angyal nagy örömet hirdet s a mennyei karok a magasságos Isten dicsőségét zengik s szinte hallani véljük még szárnyuk csattogását is, akkor templomba menet csaknem elmerülünk a feneketlen sár tengerében ! No mondom soha nem értem szent karácsony ünnepén ilyen csúf időt, mint az idén... Es mégis soha nem értem még szebb karácsonyt, mint épen az idén ! Mi tette ily széppé '? Az a hittestvéri szeretet, melynek soha nem adták szebb jelét híveim, mint az idén. Hadd mondom el röviden, hogyan történt. Igen felhalmozódott már Íróasztalomon a sok kérő szózat s nem tudván velők mit csinálni, az épen együtt levő presbytereknek bemutattam s tanácsukat kértem, hogy mittévők legyünk ezekkel? . . . „Hm! az volna csak az okos ember, a ki itt tanácsot tudna adni," mondogaták az öregek; „de amint értjük, ezeknek nem tanács, hanem pénzbeli segítség kellene, az pedig ilyen szűk világban nincs." „Hát ha a ládából vennénk ki pár forintot?" okoskodik az egyik, de a másik rácitált az evangyeliomból : „Mi az ennyi sok népnek!" „Aztán a láda, a nagy egyházi adó daczára, alig birja meg az évről-évre szaporodó kiadásokat, lám most is alig van benne pár forint?! ' Egy másik szerényen megjegyzé : „hátha a kurátorok megjárnák a falut?!" De a kurátorok kernényen ellene mondtak ennek s kijelentik, hogy inkább a kínpadra mennek, mint gyűjteni, mert ott szenvedni kell, de itt még csunyául le is gyalázzák, pirongatják az embert. Aztán nemde úgyis agyon zaklatják az embertazzal a sok mindenféle gyűjtő ívvel ? ! Végre az egyik azzal vélte elhárítani a népről a keserű poharat, hogy azt tanácsolta : hirdessem ki a szószékről s a ki akar adni, adjon, mert hát „kérni szabad, de adni nem muszáj!" Miután ennél okosabbat senki nem tudott tanácsolni, — hát ebben maradtunk. — A legközelebbi vasárnapon, advent