Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Bierbrunner Gusztáv. Nyílt szemekkel

Ii árpolitikai törvények következtében keletkeztek, veszedelembe dönthetik-e ev. egyházunkat ? Hogy e kérdésre igaz választ nyerhessünk, vessünk futó pillantást a múltra. A reformátió első sorban a lelkiismeretnek felszabadítása volt a pápai hatalom alól. Vallásszabadságnak nevezték el azt. Ezért küzdött nálunk Bethlen Gábor és ezt biztosította ő győzelmei folytán 1624-ben a bécsi békekötés által. Ezért kelt sikra I. Rákóczy György s győztesen Pozsonyig előnyomulva, kivivta 1645-ben a linczi békekötést, melynek ponljai 1647-ben a pozsonyi országgyűlésen a törvénykönyvbe iktattak. Akkor hála öröm szállt égfeló a protestánsok kebléből, hogy a lelkiismereti szabadság győzött. Ámde a küzdelem nem volt befejezve. A szabadelvű eszmék minden nagyobbmérvü előnyomulására bekövetkezett a visszahatás. A hatalmas róm. kath. klérus és az önkormányzatunkat őrző fejedelmek mindig módokat találtak a protestáns szabadságot megnyomorítani. II. József türelmi parancsa ily körülmények mellett, bár kevesebbet nyújtott, mint a mennyi a protestánsoknak törvényileg biztosítva volt, mégis mint száraz időben üditő harmat hatott. A protestánsok ellenségei iparkodtak ezen üditő harmatot is felszárítani cselszövényeik által, de a határozott jellemű fejedelem meggátolta iparkodásukat. Tiz évre rá II. Lipót alatt az örökké emlékezetes 1890/1 évi XXVI. t.-czikk jött létre daczára annak, hogy a klérus mindent elkövetett annak meggátolása érdekében. Azon nézet terjedett el, hogy ezen törvény következtében a vallási tusakodások meg fognak szűnni az. országban. Dehogy ! Boldog emlékezetű Lipót 1792-ben meghalt, utódja I. Ferencz lett, s uralkodásának alig telt el három hónapja, midőn a helytartótanács 1792. évi szept. 25-ikén leiratában a vegyes házasságoknál kicsikartatni szokott téritvényeket ismét érvényesitette s általában ezen törvénynek alig maradt csak egy pontja is, mely meg ne sértetett volna. Folyt tehát az evang. egyház elnyomása egészen 1840/41-ig, mely időben a felső tábla is belátta a reversalisok érvénytelenségét s igy jött létre az 1843/44. évi országgyűlésen a III. t.-cz. a téritvények és az áttérések dolgában. Az 1848-iki törvényhozás gyökeresen akart segiteni a félszeg intézkedések és a felekezeti tusakodások dolgában s teljes egyen- Joguságot akart létesiteni a felekezetek között. Azonban az ismert események folytán ismét beállott a hatalmas reactio, a concordátum ideje. Jött az 1859-iki pátens és roá a protestánsok elszánt fellépése, mely az ország alkotmányos mozgalmának bevezetése volt. Igy jött létre az 1868. évi 53, t.-cz., melynek alapján lehetséges lett volna a teljes egyenjogúság békés fejlődése, ha az 1890. évi február 20-án kelt, gróf Csáki által kibocsátott rendelet a róm. kath. klérust középkori vágyakba bele nem meriti. Ezen jelenséggel megszűnt a felekezetek közti küzdelem, szembe lépett egymással a modern jogállam és középkori róm. kath. egyház. Az első győzött, az egyházpolitikai törvények életbeléptettek. Ha sokan közülünk is aggódva gondolnak e törvények következményeire, mégis kivétel nélkül el kell ismernünk, hogy e törvényekben protestáns elv, reformatiói eszme győzedelmeskedett. Szerintünk egy prot. eszmén ek győzelme a protestánsokat, az ev. egyházat veszélybe nem sodorhatja. A lelkiismereti szabadság nem pusztán subjektiv szabadság, de objectiv igazság is. E körülményben rejlik a reformatiónak egyházalkotó ereje, mely hazánkban legtisztábban érvényesült, mert nálunk, minden külső befolyástól menten, a hivek benső és szabad hitmegg3^őződéséből keletkezett az evang. egyház. De többet is látunk, ha nyilt szemekkel vizsgáljuk multunkat. Az evang. egyházat nem tartották fenn és veszélyekben nem oltalmazták meg az országos törvények, bármily szabadelvűek is voltak. Őrangyala, fejlesztő ereje saját benső hitmeggyőződése volt. Fél talán valaki, hogy ezen evang. hitmeggyőződés az új törvények miatt kihal hiveink kebléből '? Ez lehetetlen ! Itt-ott történhetik ugyan elhidegülés ; de egymagában az a tény, hogy oly országban, mint a miénk, melynek a leggazdagabb és igy leghatalmasabb róm. kath. klérusa van, a szabadelvű vallási törvények diadalmaskodhattak, teljes biztositéka annak, hogy az az egyház, melynek alapelve a lelkiismereti szabadság, el nem pusztulhat. Igaz, fejlettebb viszonyok fejlettebb eszközöket igényelnek az előmenetelre. Nézzük csak, hogy mire van szükségünk az új viszonyok között egyházunk felvirágoztatására.