Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Kirchner Elek. Énekügyünk

nak arról, hogy m ennyire tisztában van a dologgal. — Az állandó panasz t. i. következő: Ének szövegeink elavultak — e nézetet magam is vallom— nyelvi, szerkezeti, művészi, költőileg tartalmi tekintetben élénk ellentétben állnak a mai művelt nemzedék aeszt h etikai ízlésével. Ideje tehát, hogy újat teremtsünk és pedig olyat, — a mai divatos centralistikus irány itt is önkénytelenül nyilatkozik, — a mely az egész egyházban mindenütt használható. Ezen eszménytől, úgy látszik, B. Gy. sem idegenkedik. Mert szinte panaszképen emliti meg, hogy a, boldogult Szeberényi püspök által szándékolt új énekes könyvről nem igen akarnak tudni más kerületekben. Hát én, daczára annak, hogy az énekszöveg újításnak feltétlen híve vagyok, mégis szintén azok közé sorozom magamat, kik nein barátjai egy u. n. egyetemes érvényű magyar énekeskönyv eszméjének. És pedig azon egyszerű okból, mert el sem tudom ilyen énekeskönyv létrejöttét képzelni épen a használatban levő egyházi dallamok fölötte nagy számánál fogva. A magyar ev. egyház ugyanis rendkívül gazdag egyházi melódiák tekintetében. A jeles czikkiró úr is 500—800-ról tesz említést. Az énekelni szerető tót nép produkált, t. i. olyan temérdeket. Az elmagyarosodott egyházak, világos, hogy többnyire megtartották a dallamokat. E körülményt tekintve, nem vélem találónak a református testvérekre való hivatkozást, kik kezdettől fogva a zsoltárok ugyanazon, -— s nem gondolnám, hogy anynyi 100-ra menő, — dallamait énekelték. Tehát tekintve használatban levő annyi melódiáinkat, midőn szörnyű terjedelmes énekes könyvnek kellene annak lenni, mely csak valamennyire is tekintetbe venné széles Magyarország külömböző magyar ev. gyülekezeteinek csak vidékenként is használatos choraldallamait, minden vidéknek meg vannak kedvencz melódiái. Ha ezeknek sűrűbb alkalmazását kívánnák — és pedig joggal — a hivek, ugyan meddig kellene az énekszövegek folyó számának ilyen formán terjedni, hogy csak megközelítőleg is kimerítő legyen az énekes könyv '? Miután pedig e szövegeket mind meg is kell irni, illetőleg költeni, — mert csak az ily szövegeknek van irodalmi becsük, — ez sem utolsó nehézségű dolog. Ugy hiszem nincsenek épen valami nagy számmal olyan hivatott egyházi költőink, a kik énekszövegek írásához igazán értenek. Ha pedig a nehézségek legyőzetnének, akkor sem volna éneklésünk a magyar gyülekezetekben oly egységes. mint a református testvéreknél, mert akkor egész rendén levő módon az egyes vidékek hivei a magok kedvencz melódiáikra költött szövegeket használnák. Másokat Győr, másokat Eperjes, másokat Szarvas stb. és a messzebb vidékről véletlenül odakerült idegen, megint csak kénytelen lenne hallgatni a reá nézve ismeretlen choraldallam elzengése alatt. Egy egyetemes, mindenütt egyaránt használható énekes könyv szerkesztése csak úgy volna képzelhető, ha pusztán olyan dallamokra költött szövegeket tartalmazna, melyek minden magyar gyülekezetben kivétel nélkül ismeretesek és használatosak. De így aztán nagyon lefogyna a melódiák száma, nem tudom maradna-e 30—40 s az is majdnem kizárólag német eredetű, holott szép, nem mindenütt énekelt honi eredetű melódia mellőztetnék. Én úgy gondolom, hogy épen protestáns szempontból nem lehet ez kívánatos dolog. Mert akkor épen a protestantismust jellemző mozgékony szellemi erő, mely a haladás elvét követve, valamint más, úgy az egyházi ének terén is folyvást újat, jobbat igyekszik teremteni, meglenne kötve. En igenis, részemről annak vagyok híve, hogy szerkeszszék meg vidékenként a kerületek, esperességek, sőt nagyobb gyülekezetek a maguk énekes könyveit, viszonyaikhoz képest, — mi alatt főleg a náluk használatos melódiák tekintetbe vételét értem, — továbbra is. A szöveg ugyanazonossága különben is másodrendű dolog, az változhatik, természetesen irodalmi becsének szem előtt tartása mellett. Egészen más elbírálás alá esik a dolog gyakorlati szempontjából a d a 11 a in. Mert ez váltó zhatatlan része az egyházi éneknek, amiből az következik, hogy a mely melódiákat szeret vidékenként a nép, arra kell a vidék körén belől szövegeket teremteni. Kivételesen lehetne ugyan a használatból kivonni egy-egy zeneileg silányabb becsű melódiát, különösen ott, a hol amúgy is bővében van e vidék egyéb értékes melódiáknak, s e tekintetben teljesen osztom B. Gy. nézetét. S pedig nemcsak azért, mert csak a jobbat érdemes kultiválni, de még paedagogiai szempontból is, mert bizonyos, mennél mérsékeltebb a használatos melódiák száma valamely gyülekezetben, annál szabatosabban ta-