Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Sass János. Protestans közoktatás

tudományokban ; talán még azt is el lehet mondani, hogy a latin, esetleg görög nyelvben se birnak annyi jártassággal, mint a kik ezelőtt mintegy 20—30 évvel végeztek. Az önálló gondolkozásban, az ember és a világ megítélésében épen gyengék, fogalmazásukban szószegénység mutatkozik s a logika fegyelmének hiánya, akaraterőről, szivnemességről ne is szóljunk. Nem egy oka van e jelenségnek az bizonyos. Vannak oly okai is, melyek a korszellemből származvák, csak ennek újjászületésével szűnhetnek meg. De kétségkivül a tanítási rendszernek is van ez eredményre elhatározó befolyása. Ez előtt a középiskolai tanár polyhistor volt, ott és azt a tantárgyat tanította, a mint azt az intézet körülményei parancsolták. Egv tanárunk vallást, magyart, latint, németet, földrajzot, másik vallást, magyar, latin, német nyelvet, természetrajzot, mig másik vallást, német irodalmat, természetrajzot, ismét másik számtant, ókori történelmet, irály- ós költészettant ós logikát tanitott. Minden modern paedagogus elszörnyűködik rajta, vagy legalább önelégült gúnymosollyal emlékszik ezen állapotokra. Távol legyen azt állítani, hogy ez a rendszer helyes volt. A tudományos képzés érdekében szükséges, hogy a középiskolában már szakemberek kezében legyen az egyes tantárgyak oktatása. Ez az irány azonban a másik szélsőségbe esett, oly hibákba, melyeket nem a tudós világ, hanem kiváltképen a nagy közönség érez, A szakember már az emberi természetnél fogva legjobban szereti saját tantárgyát s ennélfogva bizonyos önmeggyőzósbe kerül úgy a tananyag kijelölésénél, valamint annak előadásánál a tudományt a középiskola keretébe beleszorítani. Ez az önmeggyőzés nem mindig sikerül, sőt legtöbb esetben a tanárt oda ragadja a saját tantárgya iránti előszeretet, hogy midőn tanterv készítéssel foglalkozik, túlságos szélesre terjeszti ki a középiskola feladatát, midőn pedig előad, annyira belemélyed tantárgyába, hogy nem veszi észre a nagy távolságot az ő beszédének tartalma és hallgatóinak előkészültsége és gondolatvilága között. A tanítványok nem értik őt, gondolatmenetét nem képesek figyelemmel kisérni s ennek az az eredménye, hogy a tantárgy iránti érdek a minimumra csökken. De ha meg is értik, vagy legalább megérthetnék az előadást, a tantárgy oly nagy adagokban van kiosztva, hogy a tanítványok nem képesek azt megemészteni, vagy ha az óránkénti feladatot be is tanulták jól, alioz már nincs ideje a tanárnak, hogy a tanultakat gyakori ismétlés által elsajátítassa. Itt rejlenek az okai ama sajnos eredménynek, miszerint az iskolákból távozó gyermekeink ismeretei sokkal hiányosabbak, látkörük az ember és természet világában —- pedig bizony ez volna a fődolog — sokkal szűkebb, mint a polyhisztor tanárok körében volt. Akkor keveset tanítottak, de azt a növendék elsajátította, megemésztette s készpénz gyanánt hordozta, mellyel minden pillanatban, későn-korán fizetni tudott. Ma sokkal többet tanulnak gyermekeink, de abból a sokból mód felett keveset sajátítottak el annyira, hogy az gondolkodás folytán átdolgozva s az emlékezetbe mélyen bevésve maradandó s elveszithetlen és mindig rendelkezésükre álló kincsükké vált volna. Tantum scimus, quantum memoria tenemus. A tananyag túlságos bőségének következménye, hogy a tanítást az elkerülhetlenűl szükséges nyugalom, higgadtság helyett lázas sietség és kapkodás jellemzi. Izgatott lélekkel kell iparkodni, hogy a vastag tankönyvön az év folyamában végig nyargalhassunk. és e hamarkodás szükségképen hozza magával, hogy a feleltetésre igen kevés időt és kevés gondot fordíthatunk. Egy-egy félévben, vagy harmadban egy-egy tanuló egyszer, legfellebb kétszer vagy ritkán háromszor felel, e_ felelet eredményét a tanár és a tanulók gondosan és nyilvántartják. A tanulók figyelme tehát főkép az osztályzás felé fordul s a helyett, hogy-szem előtt tartanák,, non scholae, secl vitae discimus, erősen meggyökerezik bennük az a vélemény, hogy csak az osztályozás foka végett tanulnak. A tudományok iránti érdek nem ébred fel e tanulókban, annál kevésbé valamely tárgy iránti előszeretet. Az önszorgalomból, önképzés czéljából, vagy egy bizonyos tárgy iránti előszeretetből való foglalkozás napról-napra ismeretlenebb lett. Pedig nem csak az igazi, nem kenyérkeresetképen űzött tudományosság szenvedi ennek kárát, hanem még azon tanulókban sem ébred fel s nem fejlődik ki az önképzés ösztöne, kiknek sem tehetségük, sem alkalmuk nincs valami szaktudomány mivelésének szentelni életüket, kik valóban azért tanulnak, hogy ismereteikkel valamely pályán lételüket fentarthassák. Pedig ezekben is ki kellene fejlődni a törekvésnek, miszerint a választott pályán becsülettel megállhassanak. De nem, elégnek tartjuk valami