Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Temető - Posch Sándor

intézetben fognak 3 napra elszállásoltatni és ellát­tatni ugyanazon később megállapítandó feltételek alatt, mint a fiúiskolák növendékei, illetőleg kisérő tanárai. Tájékoztatás a hazai felső-, közép- és elemi tanintézetek növendékeinek és azokat kisérö tanárok és tanítóknak, tanítónőknek az ezredéves kiállítás és a fö- és székváros megtekintése czéljából tervezett tömeges kirándulásai tekintetében. Utazási költség. Az összes nyilvános jel­leggel felruházott hazai tanintézetek tanulói és az azokat kisérő tanerők személyvonatokon a II. osz­tályban 111. osztályú egész jegy árán. a III. osz­tályban pedig egy III. osztályú féljegy árán utaz­hatnak. Két 10 éven aluli gyermek annyit fizet, a mennyit egy tiz éven felüli. A tiz éven aluli gyer­mekeknél a kedvezmény e szerint 50°/ 0-ot tesz. Falusi és tanyai elemi iskolák növendékei (földmivesek gyermekei,) a mennyiben 10 évnél idősebbek, a IH. osztályban III. osztályú féljegy árán. a mennyiben 10 évnél nem idősebbek, egy harmadik osztályú jegy negyedárán utazhatnak. A tanintézetekben elszállásolt ifjúság és azt kisérő tanerők következő élelmezésben részesülnek: reggelire kapnak egy nagy pohár kávét két süte­ménnyel. ebédre levest, marhahúst mártással (eset­leg főzeléket pecsenyével, székelygulyást vagy pör­költet) és tésztát, uzsonnára egy pohár kávét két sü­teménnyel, estére rendesen hideg vacsorát (pld. retket vajjal, vajas kenyeret, hentesczikkeket stb.) kivételesen egy tál meleg ételt. A barakban elhelyezett földmives gyermekek és azt kisérő tanerők a népkonyhában kapnak reg­gelit. ebédet és vacsorát; mig a tanintézetekben elszállásolt ifjúság, még pedig a fiú növendékek a reggelit szállásukhoz közeleső kávéházban, az ebédet a kiállítás egyik csárdájában, a vacsorát szállásukon avagy a kiállítás területén; a leány­növendékek, a reggelit és vacsorát szállásukon, az ebédet a kiállítás területén fogják elkölteni. Uzsonnáját mindkét nembeli ifjúság a kiállí­tás területén fogja megkapni. Kalauzol á s. Az itjuság vezető tanárai il­letve tanitó és tanítónői a kiállítás kalauzai veze­tése mellett tekintik meg a kiállítást és a fő- és székvárost. Jegy füzetek. Az ezredéves orsz. kiállítás igazgatósága a tömeges felrándul óknak jegvfüzete­ket bocsát rendelkezésére, melyekben a menettérti, a három napi tartózkodásra szóló lakásutalvány, a reggeli-, ebéd-, vacsora- és uzsonnajegy, három beléptijegy együtt foglaltatik. A jegyfüzet ára megrendelésnél előre fizeten­dő. Harmincz jegy-füzet után egy-egy jegyfüzet díjmentesen bocsáttatik rendelkezésére az ifjúságot kisérő tanerőnek. A jegy füzet ára a XIV. vonalszakaszon 9 frt, és igy tovább az első vonalszakaszon 5 frt 10 kr. Szervezés. A tömeges felrándulások helyi szervezése az illető vidéki tanintézetek igazgatósá­gának kezeiben van letéve. Ez eszközli a résztve­vők előjegyzését, a jegyfüzetek kezelését, kiosztá­sát, a felrándulás időpontjának, az utazás prog­rammjának megállapítását. A felrándulás határnapja jóváhagyás végett az ezredéves orsz. kiállítás igazgatóságával legalább 15 nappal előbb közlendő, hogy a szállás és ellá­tás biztosítása és a jegyfüzetek kiadása iránt az intézkedés megtörténhessék. Az egész kiránduló csoport együttesen utazik Budapestre és ugyanazon vonattal hagyja el a fő­és székvárost. Utazás és tartózkodás. Legalább 20 tanulóból és tanerőből álló csoport veheti igénybe a jegyfüzet kedvezményt, de — kívánatos, hogy a jelentkezők minél, többen legyenek. A tanintézetek junius hó 16-tól szeptember 24 ig állván rendelkezésre, csoportos felrándulás csak ezen időközön belül rendezhető. Az egész csoportnak a tartózkodás egész ideje alatt való együtt maradása feltétlenül kötelező. A kirándulókat érkezésüknél a kiállítás kala­uzai fogadják és kisérik szállásukra, onnét a kiál­lításba. A délutáni órák a város nevezetességeinek megtekintésére lesznek fordíthatók. J TEMET Ő. I Posch Sándor. Egy-két nappal ezelőtt még boldogságos öröm­től dobbant meg a szerető szülők szive ott abban a puritán egyszerűségű falusi parochiában és hogyisne, mikor valóvá vált az anyai szív édes álma, beteljesült az édes apa büszke reménysége . . . lelkipásztorává 'fogadta egy virágzó buzgó gyüle­kezet az ő édes gyermeküket, kit majd az ősz pátriárka, az agg főpap — öregapó — bocsát vala simeoni áldásával hivei közé. Es ma egy szép reményekre jogosító pálya hirtelen véget ért. A gyilkos kór leteritó az erős, ifjú lelkipásztort, hiába az édesanya szívszaggató fájdalma, édes, hívogató szava, csókjai, hiába a könnyező agg főpapnak — nagyapának — - kesergése, könyörgő, majd szemrehányó szava : En édes jó unokám, mért, óh mért hagytál el ily hirtelen engemet. Lásd, megint magamra maradtam, csak a fájdalom maradt velem, meg az édes, szomorúan édes em­lékezés az elmúlt tavasz virágival elköltözött őran-

Next

/
Thumbnails
Contents