Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Temető - Sass József

gyalom, a te áldott nagyanyád után és most ezen még szomorúbb tavaszán alkonyodó életemnek ! Hiába minden bár a magasságos eget ostromló bú, kérés, a föláldozó szeretet — csodát miveljen bár — nem tarthatja meg számunkra azt, a ki legkedvesebb volt, kedves Isten és az emberek előtt, megszerette őt az Ég, hát elszólította magához. Mily megható szomorú kép ! A püspöklak egyszerű káplánszobájának ablakán áttörő vidám tavaszi napsugár imádkozó csoportra veti fényét, az édesanya imádkozik haldokló gyermeke — az ifjú pap lábainál, a nagy beteg ágya előtt az Úr fölkent szolgája ellátja távozni készülő társát a halotti szentségekkel. És a súlyos kór megtörte ifjú végső erejét összeszedve fogadja elnyugvó lelkébe szent vallása vigasztaló igéit. A szomszéd szobában egy megtört aggastyán zokog föl mély­séges fájdalmában, az ősz püspök az, Karsay Sándor, mellette az édesapa, kinek rettentő fájdal­mán keresztyéni megadással, férfiúi fönséggel ural­kodni kell, vigasztalni a kesergő hitvest, édesanyát és a lesújtott agg pátriárkát, . . . mire a lenyugvó nap búcsúzó sugárai az örök álomra etszenderült halott arczára vetik méla, szomorú fényüket. Nyu­godtan halt meg, élete virágkorán, az álmodott czélt már-már utolérve a mi kedves jó káplánunk. Hirtelen, váratlanul tört le egy viruló család­fának életerős, ifjú hajtása. Hogy is mondották csak beszédes ajkai az Úr oltáránál, a biztató igét, csak az imént, csak tegnap is még ... Az Úr gondot visel . . . Igen, gyászba borult öreg főpásztorunk, köny­nyező-zokogó szülők, jóbarátok, az Úr gondot visel. Az örök Isten - kinek rövid életed folyása alatt hűséges szolgája voltál, felejthetlen hű bará­tom —- tegye édessé, nyugodttá kinos haláltusád után örök pihenődet. Éöltámadunk, találkozunk, Isten veled ! JÁNOSSY GÁBOR. ÜZENETEK. Az ezredéves ünnepről örömmel közlök értesítéseket, beszédeket; hadd lássa a későbbi kor is, hogy a mi sokszor gyanúsított egyházunk hogyan vett részt a magyar haza ünnepében. Kérek tehát kimeritö, velős tudósításokat, különösen az ünnep maradandó emlékeiről : alapítványokról, fontos hatá­rozatokról stb. A nem magyar nyelvű gyülekezetek ünnepléséről különös érdekkel bírnának a megbízható tudósítások. A napi lapoknak mindenről óá azonnal küld értesítést valaki; a lelkészek se mulaszszák el az egyházat illető eseményekről értesíteni az egyházi lapot, ne kelljen az ilyeneket napi lapokból átvenni. Csekélynek látszó dolgok adják egyházunk, korunk igazi képéhez a vonásokat, még pedig a legjellem­zőbbeket. — S. J. B-t. A munkát átadtam. — Cs. G. E-S. A szép költeményt örömmel közlöm, mi­helyt lehet. — SS, 8C. Z-cz. Megjelenik. Arról "a vidékről kétszeresen becses! — K. N, B«t. Teljes készséggel. Az ajánlatokat személyesen leszek bátor bemutatni. — R„ S, B-cs. Az ezredéves ünnepen elmondott beszédeket, praedicatiók vázlatát, szebb részeit, éneket, fohászt, ezután is örömmel fogadom s lehetőleg közlöm is az ünnep és ünneplők emlékéül. — H. 3. Elhiszem; de én ugyanazon díjért sokkal nagyobb lapot adok. No meg: a ki hirdet: hasznáért teszi; méltó, hogy megfizesse annak, aki által hasznát látja. Méltóztassék elhinni, nem jó üzlet ám nálunk egyházi lapot szerkeszteni, vele pénzt kocz­káztatni, felelősséget vállalni, munkában fáradozni hétről-hétre — mások helyett, ügyszeretetből, mig mások egy beküldött hirnek is mindjárt a tisztelet­diját kérdezik. — K. A. H-e, Mostanában nem birok helyet szorítani! — B. G, 0«n, A kéziratot vissza­küldtem. A nálam levő régibb czikkeket mentül előbb sorra kerítem. Budapesten lakó családapa gy m - gp násium 1.—IV. osztályaiba járó négy jjf fia mellé n e TT e 1 o SaSS JÓZSef, répczelaki tanitó, életének 77-ik évében f. hó 9-én rövid szenvedés után meghalt. Közel 60 évig működött a tanítói pályán, néhány hónap hiján 50 évig Répczelakon. Számos tisztelői, köztük 20 tanitótársa kisérte ki a csendes sirba. M keres, a ki azoknak oktatását és gondos, lelkiismeretes nevelését 1896, év szept. y l-t Öl elvállalni hajlandó. Javadalmazás: tökéletes ellátás (u. m. élelmezés, külön kis szoba, fűtés, világítás, takarítás, mosás) évi hat­száz o. ért. forint fizetés. Ez állásban való sikeres műkö­désnek legalább két esztendőre kell terjedni. Kívánatos, hogy pályázó végzett theologus legyen. Bővebb felvilágosítással szolgál e lap szerkesztője. pí: ser Orosházán, nyomatott Veres Lajos gyorssajtóján.

Next

/
Thumbnails
Contents