Evangélikus Egyház és Iskola 1896.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Eder József. Ezredéves egyházi beszéd
dúlt lélekkel: „áldott legyen az Űr!" — Az ő jósága adott erre az ünneplő esztendőre nekünk is nyugodalmat, békességet ; az ő jóságát kell áldanunk, hogy nemzetünket, ezer éves életében, annyiféle jótéteménynyel elhalmozta és annyi halálos veszed ele m bői megsegítette. Kegyeletes örömmel dicsérhetjük honfoglaló őseink azon előre látó bölcsességét, hogy a nagy munkát egyesült erővel kezdették, és átgondolt tervszerűséggel végezték ; magasztaló szóval emlegetjük dicsőséges harczaikat, hogy örömmel ontották vérüket, csakhogy hazát szerezzenek! Dicsőség nevüknek, áldás emlékükre ! Azonban hogy ebben az országban, mikor itt hadaikkal megjelentek, nem erős, egységes nemzetet találtak, hanem több, egymással egyet nem értő kisebb népet, a melyek egyenként mind gyengébbek voltak náluknál, — ebben már a gondviselés csudás kedvezését és jótéteményét kell felismernünk ! Szinte megremeg szivünk arra a gondolatra, mi történt volna, ha ez nem igy lett volna ! És hogy ezt a hazát, a melynek határai között soha nép tartós birodalmat alkotni nem tudott, a mi őseink egy ezredévig megtartották és szent örökségképen, sértetlenül ránk hagyhatták, az még százszorta ragyogóbb bizonyítéka a nagy Isten kegyelmének ! 0 tette nemzetünket erős sziklává, a melyen megtörtek a keleti vad népek bőszült tengerének hullámcsapásai, s a mely igy századokon keresztül védő bástyája volt a keresztyén vallásnak és sok keresztyén országnak. 0 adta nagy királyainkat, a kiknek nevét kegyelettel emlegetik az utódok ; ő adott jeles törvényhozókat, a kiknek bölcsességét meglepetve bámulja a történetíró, és hires hadvezéreket, a kik kicsiny sereggel tízszeres ellenségtől is megvédelmezték hazánkat. Ő adott nemzetünknek élénk fogékonyságot, az igazság, szép ós jó iránt, úgy, hogy voltak köztük költők, bölcsek, tudósok, különösen pedig- megható példányképei a hazaszeretetnek. Mindezekről ezer éves történetünknek annyi fényes lapja tanúskodik, hogy azt se tudjuk, melyikre tekintsünk. Áldott legyen az Úr, hogy ilyen sokra méltatott és jótéteményeivel ilyen bőven elhalmozott bennünket. És legyen még sokkal inkább azon kegyelméért, hogy sok halálos veszedelemből is megsegített. Óh mert a fényes lapok mellett gyászos lapok is vannak történetünkben! Majd külső ellenség szörnyű csapása, majd belső viszálykodás öngyilkos liarczai juttatták nemzetünket a sir szélére ! Ha csak néhányról emlékezünk is meg azok köaül ; ha csak a tatárjárás rettenetes pusztítására gondolunk, a melyről azt jegyezte fel a krónikás, hogy a visszatérő király a déli vidékeken 15 napnyi út hoszszában és széltében temetetlen holttesteken, ragadozó állatokon, elpusztult városok ós faluk kormos romjain kívül egyebet nem láthatott ; vagy ha a mohácsi vészt említjük, a melynek súlyos következményeit pártlázongások és pártharczok tették aztán még súlyosabbá ; és ha e mellett eszünkbe jut, hányszor el volt tiporva a jog és szabadság, úgy, hogy legjobbjainknak nem volt más választásuk, mint vagy elbújdostak. vagy titkon sirtak a haza romlásán ; ha ezekre gondolunk : akkor méltán felkiálthatunk a költővel : „Isten csudája, hogy még áll hazánk!" Legyen áldott a hatalmas Isten, hogy ezt a nagy csudát megtette értünk, és annyi harcz és annyi szenvedés között, úgy megsegített bennünket, hogy ezer éves multunk nagy ünnepét nem végkép elgyengülve, hanem pezsgő erőben érhettük meg, és nem kesergő gyászszal, hanem ujjongó örömmel ünnepelhetjük ! Legyen áldott a bölcs Isten, a ki a próbák által is nevelni akart bennünket, és javunkra fordította azt is, a mit ellenségeink gonoszul gondoltak ellenünk ! Legyen áldott a jóságos Isten a múltnak minden örömóért, minden bánatáért ! S midőn ezt megindult lelkünk legmélyebb hálájával elmondjuk ma az ő trónusa előtt, változhatlan kegyelmében bizva. II. Óhajtsuk őszintén: „legyen mi velünk is!" Mert bizonyos igazság, hogy övé a hatalom, tőle jön az áldás. „Legyen velünk is a mi Urunk Istenünk, a miképen volt a mi atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék mi tőlünk!" — mondotta Salamon. S hol van Istent hivő ember, a ki ne kívánná azt önmagának, hol van honszerető lélek, a mely ne óhajtaná ezt nemzete számára? Igaz, jól eső örömmel ,sőt — emberek előtt — hazafias önérzettel ismerhetjük el, hogy nemzetünk az utolsó kedvezőbb évtizedek alatt hata-