Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Paulik János. Ezredéves emlékbeszéd

romokat, már is új ellenség nyújtotta ki karjait, hogy színültig töltse számára a szenvedés keserű poharát. Háromszázadon át a keresztyénség megátalkodott ellensége ; az ozmán tartotta rettegésben egész Európát, védbástyakint a magyar állott közöttük, míg végre Várnánál, majd egy századra rá Mohácsnál a török véres kardja sírt ásott e nemzet nagylétének s a magyarnak megint volt mit siratnia. S lia csak ez lett volna ! A csapás — a mint a közmondás tartja — nem jár egyedül. E sötét napokban is nemcsak hogy Buda, a nemzet szive, elveszeti s a magyar idegent volt uralni kénytelen, — hanem saját fiainak viszályai s idegen trónkövetelók versengése lángba boritá azt is, a mi e haza testén még sértetlen maradt. S ki tudná egy beszéd keretén belül felsorolni mind ama sebeket, a melyekből e haza hajdan vérzett ! — Ki tudná elszámlálni mind ama könnyeket, a melyek nemes lelkű fiainak szeméből omlottak. — s ama szép terveket és nemes küzdelmeket, a melyek gyógyításukra irányultak?! A történelem ma már csak az eredményt tartja elénk s egész csodálkozással azt láthatjuk, hogy e nemzet mély sebeibe nem halt bele. A közmodásossá lett magyar hősiség s önfeláldozás gyógyirt talált a fájó sebekre. A magyar lerázta az idegen jármot a nyakáról s ismét felegyenesedett. Igen ! mert azt a nemzetet, a melynek szivében a szabadság-szeretet tüze ég, a melynek nyelve. ősi hagyományai felett a nemzeti öntudat s kegyelet virraszt, — azt a nemzetet megsemmisíteni nem lehet ; az ilyen még idegen járom alatt is nemzet marad s magával hordja azt a mentő csolnakot. a mely őt a népáradat hömpölygő árjában végkép elmerülni nem engedi. A magyarnak az volt talizmánja, hogy bármi sorban is, mindég tudott lelkesülni a nemzeti eszmékért s mindég kész volt vért ontani érettük. De szüksége is volt e^en erényekre. Mert külső ellenségeit alig hogy lefegyverezte, már is —. fájdalom — kész volt eilene az új ellenség, a még veszedelmesebb : a német császári önkény uralom. Ez — látva azt. — hogy az erős Sámsonnal nvilt téren mérkőzni nem lehet, — alattomos úton igyekezett megnyirbálni erőinek forrásait: alkotmányos jogát, nemzeti jellemét, ősi nyelvét, — hogy azután - idegen eszmék csillogó fényével megvakítva szemeit — annál könnyebben verhesse kezeire a rabbilincset s szegezhesse holtteteme fölé a koporsófedelet. E törekvés vert ismét a közelmúlt századokkan új sebet ezen amúgy is sokat szenvedett haza kebelén ; e gyilkos törekvés sodorta ismét új küzdelmekbe. A küzdtór megint ezrek hulláival lett borítva; s végre — nem csoda — e hősi nemzet is kifáradott s önmagából kivetkőzve, idegen ruhával idegen nyelvet s erkölcsöket is felvéve, — mint a sirja szélén álló beteg — vonszolta tovább fáradt tagjait. E nemzetietlen kor magyarjára illik rá a költő mondása »Szétnézett s nem leié honját e hazában." Szomorú idők, vészterhes napok voltak azok, ker. Af. ! könnybe lábad a szem ama véres dráma láttára, a mely a négy folyónak partjain ez ezred év alatt lejátszódott s a melynek a magyar oly sokat hányatott hősét képezte. Elpanaszolhatjuk mi is a zsoltáriróval: Megkisértgettél minket — óh I s t e 11, — megpróbáltál minket tűzzel, mint az ezüst megpróbál t a t i k . . . . A m i fejünkre ülteted az embereket; tűzbe és vizekbe mentünk. (Textus 10. 12. v.) „Megbűnhődte már e nép, A multat s jövendőt." De szikkadjon fel a köny ; szűnjék a panasz ! Az eddigiekben nemzetünk történetének csak egyik lapjára tekintettünk. Van még, — hála a népek sorsát igazgató Istennek ! - van még történelmünknek egy más lapja is ; szép és ragyogó, mint a derült ég déli mosolya. Milyen nagyszerű kép tárul itt elénk ! Mily dicső alakok ! Mindjárt az ezredév elején ott látjuk ragyogni azt a nagy alakot, a kinek bölcsessége kitűzte azt az iránytűt, a mely a magyarnak jó és rossz sorsában útmutatója volt. Szent István az, a magyarok első koronás királya. E nagy lángész nyitotta meg számára a műveltség, a magasabb eszményiség s mélyebb erkölcsiség tápláló vizének forrásait. A keresztyén vallás által hinni, remélni s magasabb eszmékért hevülni tanitva e nemzetet, ő adott tápot amaz erőinek, a melyek az elzülléstől megmentették s arra képesitók, hogy — mint a mesebeli phönix poraiból — a számára többször megásott sirból újra és újra életre kelhessen. — E nagy király rakta le alkotmányának is alapjait; ós pedig oly bölcsen, hogy a szabad fejlődésnek