Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Mayer Endre. Egyházunk s a belmissió

s más az európai kontinensnek ker. miveltséggel ismerős keresztyének között. A mit azonban eddig-a belmissio munkájának neveztem, azt a lelkészi gondozástan (a cura pastoralis) a lelkész kötelességének mondja. A gondozástan a lelkész legfontosabb kötelességének tartja, liogy liiveit minél gyakoribb találkozása által kiismerje, hitéletöket irányitsa s támogassa, a bajban s szerencsétlenségben vigasztalja, a nyomorúságban segitse ; egyszóval minden hivénél ott legyen a lelkész tanácsadó lelke és szerető szive. S ép ez teszi a lelkész hivatását oly magasztossá, de egyúttal oly nehézzé is. Mi tehát a belmissio, miben különbözik a cura pastorálistól? A belmissio ott kezdődik, a hol a cura pastoralis végződik s ennek sikeres eredménye, áldásos gyümölcse. Mig ugyanis a cura pastoralis a lelkésznek az egyesek irányában kifejtett atyai gondos szeretet működése : addig a belmissio a keresztyén emberek sokaságának, tömegének szeretet működése ; mig amaz az egyház minden tagjára irányuló törekvés, addig ez csak azokkal szemben lép fel, a kik az egyháznak beteg tagjai, a kiknek szivéből hiányzik a hit s tiszta erkölcs, vagy nyomorékok, vagy lelki betegek, vagy pedig el vannak hagyatva, mint pl. az árvák s elaggottak s mig végül amaz a lelkésznek hivatali kötelessége, addig ez az egyháztagoknak a szeretetből folyó s önkénytes társulás alapján megindult működése. A mely egyházban a ker. egyházi hitélet egészséges s az egyháztagok a cura pastoralis elevensége folytán megfelelnek ker. egyházi kötelességeiknek, ott tulajdonkóp nincs szükség belmissióra, legfeljebb azért, hogy a más gyülekezetekben szükséges belmissioi intézményeket támogassák. Ez azonban oly ideális gyülekezet volna, a melyet elképzelni igen. de találni nem lehet De szükséges a belmissio akkor és ottan, a hol az egyházias s hitélet annyira meglazult és sülyedt s a hol a nyomor és bűn annyira befészkelte magát, hogy a lelkész egy maga nem képes a bajon segíteni a lelkészi gondozás legtökéletesebb gyakorlása mellett sem és szükséges oly esetekben, a mikor a lelkész egyéb egyházi functioi miatt a hivek gondozását elhanyagolta. Ilyen gyülekezet evangelikus egyházunk legtöbb gyülekezete s ép azért általános szükséglet a belmissio. A belmissio egyik kiváló törekvése a diasporának gondozása s ez által azoknak megtartása, a kiknek nincsen módjuk s alkalmuk, hogy egyházuk hitelvei szerint imádhassák istenöket, neveltethessék gyermekeiket s rendelhessék be életmódjukat. Ezeket felkeresi utazó lelkészei által, létesit központi iskolákat, szeretetházakat, gondoskodik legalább a gyermekeknek a vallástanban való oktatásáról s konfirmálásáról és a szentírásnak s vallásos tartalmú népies olvasmányoknak terjesztése által hitöknek ébrentartását és egyházukhoz való ragaszkodásukat eszközli. Egész magyarhoni egyházunk úgyszólván tis.ta diaspora, vájjon a fent emiitettekre nincs-e szükségünk? Hány evangelikus népkönyvtár van az egész országban ? Hány ezer népiratot s olvasmányt olvastatnak híveinkkel? Felelhet rá Luther társaságunk s a prot. írod. társaság. Egy más működési tere a belmissiónak a különböző vallásos, egyházias irányú egyleteknek alakítása, a szegénység s nyomor enyhítése, az erkölcsileg bukottak felemelése s az árvák, elzüllő gyermekek és lelki betegeknek ápolása végett. Hazánkban alakulnak ugyan ily irányú egyesületek újabb időben s kivált Budapesten áldásosán működnek ezek ; de evang egyházunk minél kevesebbet mutathat fel ilyet, pedig itt életbe vágó érdekei forognak koczkán s kötelessége volna az itt említett szerencsétleneken segíteni. Mert igaz ugyan, hogy a társadalom s az állam együttes működése legtöbbet tehetne az itt emiitett bajokban ; ámde ne feledjük, hogy a társadalomnak s az államnak egyik kiváló s erkölcsileg legtisztább faktora az egyház, annak tehát szintén ki kell vennie a maga részét a munkából. Különösen azonban azért kell ily irányban működnie, mivel sokkal áldásosabban és sikeresebben működhetik. Az egyház ugyanis a belmissio által, vagyis az egyháztagok önkénytes társulása és egyesülése által, nemcsak segit az egyes, nyomorúságban élő embereken, miként azt a társadalom, vagy állam tenni szokta, hanem nevel is. Midőn pl. irgalmat gyakorol, felkölti az egyesekben a kötelességtudatot, hogy nekik magoknak kell törekedniök a bajból való szabadulásra felébreszti a bűntudatukat, hogy nyomoruságuknak magok okai, mert nem teljesítették kötelességeiket s azon elhatározásra