Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Löw Fülöp. A magyar ág. hitv. ev. egyház és a külsmissió

birja, hogy ezentúl magok szerzik be mire életök fenntartása végett szükségök van. A belmissió ekkép a nehezebb s a fontosabb munkát végzi, mert sokkal nehezebb valakit a jóra nevelni s a jóban megtartani, mint olykor segíteni rajta, lia nyomorúságba került. Minden ily módon felsegített s egyházilag ekkép nevelt ember nemcsak a társadalomnak, hanem az egyháznak is hasznos tagjává válik. Még több példát is felhozhatnék annak igazolására, hogy mennyire szükséges már a működésnek ezen terére is lépnünk, de felesleges munkát végeznék, hiszen azt mindenki tudja. Az újabban megindult reversalisos korszak önfenntartási ösztönünkből folyó kötelességünkké teszi, hogy ne csak a lelkészek s az egyház hivatalos személyiségei, hanem minden egyháztag mozogjon s tegye meg körében kötelességét egyháza s önmaga iránt. —- Nem pietismus ez, hanem valódi keresztényes élet. MAYER ENDRE, az eperjesi theol. e. i- dékán j a A magyar ág. hitv. ev. egyház és a külmissió. Sokat beszélünk jelenleg a belmissióról. Az, n mit e tekintetben teszünk, ugyan nem áll arányban a sok beszéddel, de mégis örvendetes» hogy ez a fontos ügy lapokban, folyóiratokban' sőt itt-ott az egyházi tanácstermekben is legalább szőnyegre került. Látni ebből, hogy az ügy iránti érdeklődés fel van ébresztve. Kevésbé áll ez a külmissióról. Lapjaink e tekintetben arra szorítkoznak, hogy a külföldi, külmissiói mozgalmakról rövidebb-hosszabb értesítéseket közölnek. Jó szolgálatot tesznek ezzel is a szent üg3'iiek. De nézetem szerint itt volna már az ideje annak, hogy magyarországi ág. hitv. evang. egyházunk is álljon be a missionáló egyházak sorába. Ép ezért azon kellene lennünk, hogy a közfigyelmet az egyházi életműködésnek ezen nálunk eddig parlagon hagyott munkamezejére tereljük. Ez czélja a jelen soroknak is. Tudom, hogy sokan erre még nem tartják elérkezettnek az időt. Szinte hallom minden oldalról az ellenvetést : „Szegények vagyunk, gyógyítsuk meg előbb a magunk sebeit s azután gondoljunk a távoli pogányokra ; foglalkozzunk előbb behnissióval s csak azután külmissíóval." — Ez ellenvetésre megjegyzésem ez: Ha a német Gusztáv-Adolf egylet addig vár a szegény magyar egyházaknak nyújtandó segélyével, mig odahaza nem akad már semmi dolga, ugy szerencsétlen, nyomorban sinlődő egyházainkon talán még máig sem volna segitve. Mert a nagy német birodalomban is vannak ám szegény vidékek, szegény egyházakkal ; ott a rajnai országok, Hannovera, nyugoti Poroszország, Posen stb. — S lia a keresztyénség addig nem missionált volna, mig odahaza nem talált már bajt és gyógyitani való sebet, akkor a missió még ina sem létezne. „Szegények mindenkor vágynák veletek" - mondja az Úr. Az az idő, a midőn minden bajaink orvosolva lesznek, nem jön soha. Az a körülmény, hogy itthon is van még sok tenni valónk, nem old fel azon általános keresztyén kötelességünk alól, melyet Urunk, Idvezitőnk eme szavakba foglalt: „Elmenvén mind e szóles világra, prédikáljátok az Ev a n g y ó 1 i o111 ot minden teremtett állatnak." Szükségtelen bővebben szólni arról, hogy ez a parancs kötelező az egész keresztyénségre, szükségtelen annak fejtegetése, hogy a keresztyén vallásnak, mint a világosság vallásának természetéből is folyik a missionálás kötelezettsége. Csak arra akarok utalni, hogy a missió mily áldást hoz magukra a missionáló egyházakra. A missiói szolgálat az egyháznak egy erőnyilatkozata, mely utóbbinak erejét fejleszti, emeli. A missiói munka mélyíti a hitet, melyben az egyház élete gyökerezik, erősiti a szeretetet, melyben az egyház élete nyilatkozik, fokozza a reményt, mely az egyház életének koronája. Szóval, azt az áldást, melyet a missió tőlünk elvisz idegen népekhez, százszorosan visszahozza mi reánk. Ha ily gazdagon tizet ez a munka, szabad-e visszarettennünk tőle, azért, mert szegényeknek, gyengéknek érezzük magunkat? Nem volna-e gyávaság bele nem menni ebbe az „űzlet"-be, melynél a nyereség oly bizonyos ? Nem volna-e könnyelműség ezt az áldott munkát folyton elhalasztani azzal a mentséggel, hogy „hiszen itthon még mennyi a dolgunk," — midőn épen a külmissió fogja erőinket fejleszteni, hogy azután nagyobb hévvel, lelkesedéssel foghassunk bele idehaza is a különféle feladatok megoldásába ? A külmissió, mint a keresztyénségnek elsőrangú köte-