Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - A vallástan tanítása középiskoláinkban

103 emiékeltetésére csak egy pár intézetben fordítottak figyelmet; igy pl. Eperjesen, Szarvason, Bonyhádon. Nagyban megkönnyíti az énekek tanítását a Poszvék Sándor által kiadott énekes könyvecske algym. tanulók részére, melyet ugy látszik nagyon kevesen ismernek s használnak. (folyt, köv.) Az autonamiának határai, „Autonomia", ez a szó épeu oly hatalmas, mint ama világhódító szó: „Szabadság." Vannak idők, midőn ez a szó, szabadság, mint egy villamáram millió lelkeken átrezeg és rohanó áradásként hat. Az autonomia szó talán egy korszakban sem birt Magyarországon annyira a szabadság szóhoz hasonló varázserővel, mint a jelenkorban. A róm. katholikusok is kezdik már úgy az országgyűlésen, mint a népgyűléseken a népautonomiát nagyon hangoztatni. Az egész ország ujjong a népautonomia után. A katholikusok legalább olyan autonomiát óhajtanak, mint a protestánsoké — és a protestánsok még az eddiginél is nagyobb autonomiát kérnek ! Minden esetre a jóból is a túlságig lehet kérni és akkor a német azt mondja rá: „Was zu viel ist, das ist ungesund." A jó is veszedelmessé válhatik ! Igy a vallásosság szélsőségig vive fanatizmussá ; a szabadság és autonomia féktelenséggé válnak, a mely szélsőségtől már a világhirű szavak intenek : „Der Meister kann die Form zerbrechen Mit weiser Hand, zur rechten Zeit; Doch wehe, wenn in Flammenbächen Das glüh'nde Erz sich selbst befreit! Wenn sich die Völker selbst befrein, Da kann die Wohlfahrt nicht gedeihn." Annak ellenére Lassale, Simon, Bebel, Liebknecht és Volksmar, a nagy socialdemokraták a néphez így szóltak: „Népem, szabadítsd meg önmagadat; az első eszköz ahhoz az egyesületek, népgyűlések és az önszervezés!" Sajnos, hogy a nevezett népvezérek, Schiller és Hegel örökkévaló szavainak mélységéig nem hatoltak ! A különféle kormányok szintén kedveztek sokáig a világ minden árnyalatában előforduló népgyűléseknek és népegyesületeknek. Eljő azonban az idő, vagy már itt van, midőn a kormányok belátják, hogy nagyon tévedtek ! A kormányok eddigi tévedéseinek szüleménye az anarchia és az ellen szükségessé vált „különtörvény." Schillernek idézett szavaiból kiérthető, hogy a népboldogság sem a demokratia, sem az aristokratia, hanem egyedül a szellemaristokratia*) uralmában keresendő. A kifejlettebb szellemmel minden esetre a Jobb" kerül győzedelemre és mivel a jobb nemcsak a rossznak és a jónak legnagyobb ellensége, hauem mivel az egész emberiségnek hivatása az, hogy a jobb győzedelemre jusson, a jobb pedig * Össze neiu tévesztendő a bureaukratiával ! nem a nép, hanem csakis a műveltebb elem által jöhet létre (azaz a népet képviselő egyházmegyei, kerületi és egyetemi gyűléseik által 8tb.) ; azért annyi bizonyos, hogy a népnek, kiváltképen a papi és tanítói választásokat illetőleg, határtalan autonomiát nem szabad adni. Szükséges, hogy az autonómiának is legyenek határai. Hol legyenek a népautonomiának „határai?" Erre nehéz is, de könnyű is a felelet! Hogy egy nehéz felelet egyszersmind könnyű is lehet, azt következőképen akarom illusztrálni. Aristoteles azt mondja : „Jó tragődia csak az, a melyben a főszemély a közönségben „részvétet" és egyszersmind „félelmet" is kelt." Ezeket a szavakat 2000 évnél tovább nem értette a világ. A vita 2000 évig a fölött folyt, vájjon lehetséges-e az, hogy a tragődiának főszemélye részvétet és félelmet is keltsen? Szó szerint véve, a két eset kizárja egymást. 2000 év múlva az egyszerű szavaknak a magyarázatát Lessing igy adta meg: „Jó tragődiához szükséges, hogy a főszemély oly nagy részvétet keltsen, hogy az a közönségben félelmet ébresszen a főszemélyt ért hasonló sorstól." Ez az egyszerű; de egyszersmind nehéz felelet, mert az emberiség a felelet fölött 2000 évig gondolkodott! Nagy hullámokat ver már évek óta az autonomia fölötti vita is. Átoknak teszi ki magát az, a ki az autonomiát csak a legcsekélyebb módon is korlátozni kivánná és pedig csak azért, mivel az autonomiát „határtalannak" tekintik. A legészszerfibb nézetek esnek azon szárnyazott szavak alatt: „Ez nem egyezik meg az autonómiával," „az sérti az autonomiát" etc. Igy a tiszai kerület által kiküldött bizottság a lelkészek választásáról szóló szabályrendeletbe határozatképen azt akarta felvenni, hogy az exponált s nagygyülekezetekbe csak tapasztalt lelkészek legyenek választhatók; de a kerületi gyűlés ezen javaslatot, mint az autonomiát sértőt elejtette ! Kár, nagyon kár; mert a többség nem tudta, hogy hol van a népautonomiának határa? Az autonómiának határa ott van, a hol az autonómiával egyházunk üdvös továbbfejlődésének ártunk, és az egyesek iránt igazságtalanságot követünk el; tehát úgy az általános, mint az egyéni jóllétet hátráltatjuk! Köszönöm szépen, ha a nép az exponált és nagyobb gyülekezetekben csak korosabb lelkészeket választhatna. Ezzel a szabad választást korlátozzuk, fogja bizonyosan az egyik mondani. A másik pedig azt fogja mondani : „Nem fordulhat-e elő, hogy egy fiatal lelkész tehetségesebb sok, nálánál korosabb lelkésznél? És nem kellene-e adni valamit a nép hajlamára is?" Az elsőre azt mondom, hogy ha a papválasztási jognak korlátozása az autonomiát minden esetben megsérti, akkor a consequentia folytán a népnek azt is meg kellett volna engedni, hogy az, mint a nazarénusok, theologiát nem végzett papot is választhasson. Egészen szabad választási rendszer mellett az esperesek nem is candidálhatnak egy jelöltet sem;