Evangélikus Egyház és Iskola 1895.
Tematikus tartalom - Czikkek - Szabadság és szabadosság
70 Nem volna-e czélszerűbb a közalap járulékait az esperességi illetékekkel együtt szedni be? Az egyes egyházak minden hivük egyházi adóját felemelhetnék J/ 2°/ 0-kal s azért nem zúgolódnak annyira, mintha a V2°/o" o t külön szedjük be. Pontosabban is befolynék, mert a beküldött illetékekkel együtt az is mindig bemenne, míg a hátralék az egyházé maradna, míg így azt a V2°/o" o t "hics hatóság, a mely külön pontosan beszedhetné. Es hát ki is hajtsa be? A lelkész? Az hivatalos pénzeket nem kezelhet. Ne is kezeljen, ha egyszer hitelét jónak látták a nép előtt lerontani. — A kurátor? Az meg csak födözhesse a napi szükségleteit, nem bánja, ha az egész hátralékul marad is utódjára. Fogjuk talán szigorúbban a kurátort? Akkor pénzért sem kapunk, mert a paraszt ember nem akar végrehajtója lenni atyafiának, de meg így is kötéllel kell a kurátort fognunk, mert bizony annyi járás-kelést a földműves ember nem végezhet jóformán ingyen, a mesterember meg éppenséggel nem áldozhat heteket a sokféle járulék beszedésére. — Hajtassuk be a községgel? Hiszen ismerjük a falusi közigazgatás nyomorúságát. Egyházamban vannak még elődeim idejéből 10 éves tartozások, melyeket a szolgabiróság útján is hajtattunk már, de mikor maga a községi pénztáros is ilyen ősadós és azon sem birjuk megvenni, mit várjunk a szegény néptől? Es a szegény pap sürgeti ; sürgeti, mert kötelessége és a nép gyűlöli, izgágának nevezi és e sok adóhajtás miatt egész áldásos egyházi működése szenved, sokszor megakad. így vagyunk falun. Lehet, hogy ott se mindenütt ; a városi egyházakban meg talán egészen pompás az élet, de ilyenek is vannak, talán nem is kevesen ! Ezzel számolni kellett volna már a törvény megalkotásakor, de még most is lehetne szerintem javítani az által, hogy a közalap ne külön az egyesektől, hanem a rendes egyházi adóval együtt szedessék be s a nélkül, hogy azt a népnek külön magyarázgatnánk, az egyházakra az esperességi illetékekkel együtt vettessék ki s azokkal együtt küldessék be. Vagy abban szabad keze van az egyházaknak, illetve azok vezetőinek? Baffay Sándor. —— Tömérdek vérözön ömlött ki már a szabadság földén. — Sok kitűnő bölcsész irt és elmélkedett már a szabadságról ; de azért zsarnokok és elnyomott szolgák mindig lesznek a világon s mi több, nem tudjuk ma sem tökéletesen meghatározni : mi az a szabadság? Pedig ez a kérdés egyházunkra nézve tán a legfontosabb. Egyházunk zászlaját az a dicső jelszó ékesíti : szabadság. Három század óta hirdetjük s követjük a *) Egyben-másban eltérő nézetem daczára az eszmék tisztázásának érdekében közlöm. Szerk. szabadság elvét. A római egyház rabigába veri buzgó követőit, a szabad szót nyomja s üldözi azt, a ki kimondja. Egyházunk a szabadság egyháza, de talán nem mondok valótlanságot, lia azt állítom, ha egyházunkban a szabadság elvét önző egyháztagok sokszor túlságba viszik és a szabadosság ösvényére térnek. A szabadság erény; korlátja jog, törvény ; barátja a szép, jó s mindaz, a mi igaz. Szabadság és vétek egy földben nem terem s mint a szabad virág csak kertben tenyészik, úgy a szabadság is korlátok közt diszlik. A szabadságnak két veszélyes szomszédja van : zsarnokság és szabadosság. Zsarnokság ott lehet, a hol az egyesnek feltétlen a joga ; szabadosság ott, hol a túlnyomó többség áthágja a törvényt. Egyházunkban zsarnok alig képzelhető, de előfordulhat az, hogy egyesek átlépik a szabadság határát és a szabadosság mezejére lépnek. Először is csak azokra czélozok, a kik a lelkiismereti szabadságot értelmezik hamisan. — Mennyiben igaz az, hogy az egyházi atyák és a reformáczió korábau alkotott hitelvek felülvizsgálatra szorulnak, ez állitás vizsgálásába nem akarok bocsátkozni. Erről beszélni és értekezni az összprotestantismus volna hivatva egy a jövőben egybehívandó világkongressuson (zsinaton) Londonban vagy Berlinben. De, míg dogmáink fennállanak, nekünk azokat követni, hirdetni, védeni s fenntartani szent kötelességünk. Feltétlenül elismerem a vizsgálódás szabadságát, nem kárhoztatom a különféle theologiai irányokat, de azt az irányt, mely hadat üzen minden dogmának, azt az irányt, mely annak a nyomorult észnek pislogó világánál akarja egvedül a hitelvek értékét és helyességét vizsgálui és a vallás- s egyháztörténetet nem respektálja, azt az irányt nem helyeselhetem. Ez nem lelkiismereti szabadság, hanem szabadosság. S e téren legkevesebbet lehet megengedni a lelkészeknek. Nem tudom a legnagyobb megbotránkozás nélkül hallgatni, midőn valamely pap ilyes megjegyzésekre fakad: „a dogmák közül mindig a legbolondabbakat fogadták el", „a Krisztus ember" és nem Isten-ember, „az úrvacsora puszta jelkép", „a szentháromsági tan nem mysterium, hanem badarság." Itt bátorkodom megjegyezni, hogy egyházunkban . azt a sokat emlegetett „Krisztusban való egységet" sok helyen lehet látni. S ha már egyszer magunknak és másoknak akkora lelkiismereti szabadságot engedünk, hogy mindenki (még a papok is) kénye-kedve szerint gáncsolhatja és támadhatja azokat az ártatlan dogmákat, legalább lehetne bennünk annyi igazságszeretet és őszinteség, hogy bevallanók azt: „Bizony-bizony sokkal nagyobb ellentétek merülnek fel saját egyházunk kebelében, mint a mekkora a különbség az ev. ref. és az ág. h. ev. egyház hitelvei között." Legyen bátorságunk ezt bevallani s aztán dolgozzunk ... az unión. De nemcsak a lelkiismeret és hitélet terén, hanem az- egyház külső, jogi életében is nem egyszer követnek el .szabadosságot a szabadság hamis örve alatt. Egyházunk túlságosan nagy jogot biztosít az
