Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az utolsó órában (Farkas Géza)

64 olyan módjairól kivánok szólani, a melyek mindenütt, a legkisebb faluban is kivihetők. Amazokról szóljon más, azzal ismerős, abban avatott. Én végtelenül örülnék, ha a belmissió terén csak annyit is tennénk, amennyit nem nagy fárad­sággal, nem is Önfeláldozó buzgalommal, csak a szent ügy iránti szeretettel és lelkesedéssel mindenütt megtehetnénk s meg kellene tennünk. (folytatjuk.) A fővárosi napi lapok azt a hirt hozák, hogy Perczel Dezső Magyarország belügyminisztere Bony­hádon, a hol mint képviselőjelöltet ujolag felléptet­ték, elmondta programmbeszédjét. E meglehetős terjedelmes programmbeszédből főkép az egyházpolitikai kérdések kötötték le figyel­memet. Ezek közül is ezúttal csak az egyikkel, — melyet a belügyminiszter sorrendje is első helyen emlit — kivánok foglalkozni s ez az anyakönyvek államositása. Bevezetésül nem zárkózhatom el az ellen, hogy ne említsem meg, miszerint én és velem sokan meg­nyugvást találunk az új belügyminiszternek azon nyilatkozatában, hogy az egyházpolitikai törvények végrehajtását azon két fő feladat egyikének tekinti, a melyeknek megoldására az uj kormány vállalkozott. Más dolog természetesen, hogy miképen fog sikerülni a mód, a miként, a hogy a törvények végre fognak hajtatni. Váljon megtalálja-e a belügy­miniszter úr azt az arany közép utat, a mely czélul tűzte ki, hogy a végrehajtás akkép történjék, hogy a kedélyek, a melyek izgalomba hozattak lecsillapít­tassanak, és az általános megnyugvás a végrehajtás alatt és után minél inkább eléressek. Ebben úgy látszik magának a belügyminiszter urnák is némi aggályai vannak, mert idézett szavaihoz maga mind­járt hozzá teszi . . . „vagy minél inkább megközelit­tessék.". . . Tehát a megnyugtatást keressük — lámpással ; de hát a törvények a mint még mint javaslatok tár­gyaltattak sok izgalmat okoztak, úgy most midőn majd életbe fognak léptettetni, önhibájukon kivül is sok keserűséget, izgalmat a megnyugtatás helyett nyugtalanságot fognak hozni, főkép ha az uj belügy­miniszter oly módot szándékozik inaugurálni a mely a nyugtalanságot csak szitani van hivatva, a helyett hogy a kérdéses nyugalmat helyreállítaná. Vegyük csak közelebbről szemügyre a belügy­miniszter kijelentéseit a polgári anyakönyvek behoza­talát illetőleg. Szeptember elsejéig meg lesz az anyakönyvi kerületek beosztása, elnevezése, a székhelyek kitűzése s ugyanakkor kezdetét veendi az addig kinevezendő közegek működése. Az első egy kis földrajzi tájékozás mellett a legrövidebb idő alatt létesíthető, ennek hián a tájé­kozás könnyen beszerezhető vagy a statistikai hivatal által eszközölhető, ám a gordiusi csomót az anya­könyvezetéshez szükséges közegek képezik. Ez oly kemény dió volt, hogy a különben találékony Hyero­nimi is csak tapongatózni, puhatolózni mert e tárgy­ban. Sokan azt hitték, hogy ezen fog megakadni az egész tervezet, vagy legalább hosszabb időre el lesz odázva, mig t. i. elég alkalmas egyén akad egy ilyen országos apparatust igénylő ügy vezetésére. Csalódtak, alaposan csalódtak. Persze még akkor nem tudhatták laicus ésszel, hogy milyen eszmék forrnak az akkor még jövendőbeli belügyminiszter agyvele­jének kohójában. Perczel Béla belügyminiszterré levése — hála a gondviselésnek valóban az utolsó órában jött. Az ő zseniálitása kirántott egy eszmék után kapkodó kor­mányt s egy a bizonytalanság semlyéken evező nagy pártot, s a sok gondot adott gordiusi csomót egyszerre ketté vágta. „Guter Rath ist theuer" mondja a német s mi ezt a jeles mondást ez esetben úgy fordíthatjuk, hogy a jó tanács sokat ér. Es Perczel Béla megtalálta a jó tanácsot, melyet először bizonyosan maga tapsolt meg, vagy felette legalább elégülten dörzsölte kezeit — a tapsot, azt aztán megkétszerezte bony­hádi választókból álló hallgatósága. S ez a jó tanács sem más, mint, hogy a minisz­ter úr a tanitói kart az anyakönyvezetésre alkalmas­nak, sőt hazánk bizonyos vidékein fenforgó specziális viszonyoknál fogva nélkülözhetetlennek tartja. Hogy melyek ezek a bizonyos vidékek s e vidékeken fen­forgó specziális viszonyok, azt ugyan sejtenünk nem lehet, de hát elégedjünk meg a lényeggel. Itt egy tényezővel állunk szemben, a melyet a kutató előd sem a logaritmusok, sem a sinus és co­sinus segítségével felfedezni nem tudott s melyet az uj belügyminiszter első fellépése alkalmával nélkülöz­hetetlennek nevez. Minden tisztelet a tanitói karnak ! Tudja bárki is a tanitó működését méltányolni, bizonyára két­szeresen méltányolja BiZ^ R ki mint magam is tanitás­sal is foglalkozik. De bizvást fel merem tenni a kérdést, váljon volt-e az általam tisztelt tanitói karnak csak egy tagja is, a ki nem hogy feltételezni, de még csak álmodni is merte volna, hogy valaha állami anyakönyvvezető lesz belőle. S ha ez tényleg igy vau, hogy t. i. álmodni sem mert róla senki, ez csak a tanitók józan be­látásáról tanúskodik. Hisz törvény szabja meg, hogy tanitó közhivatalt nem viselhet, — s tudtommal eddig ismét a tanitói kar dicséretére jegyen mondva, — legritkább a példa arra, hogy tanitó a törvény ellen agitált vagy békétlenkedett volna. A tanitók tiszte­lik a törvényt, még ha existentiájuk biztositására csak a mostoha 300 frt minimumot szabja is meg. Hát ez bizony nagy akadály s talán mert ez akadály nagyságát a volt belügyminiszter ismerte, nem is foglalkozott ezzel az eszmével, hogy a taní­tókat megteszi anyakönyvvezetőknek. De az uj belügyminiszter az ilyen csekélységeken túl teszi magát. Mit neki Hecuba. Összebeszél a cultusminiszterrel s megvan ! Egyébb sem szükséges

Next

/
Thumbnails
Contents