Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Búcsúzó beszéd (Schneller István)

55 megtalálni. E külső viszonyok kedvezőbb alakulása küszöbén pedig gyakorlati, kormányzati szükségletek léptek előtérbe; s ugyanakkor gyakran kellett hallani egyes kiválóbb és vezérszerepre hivatott lelkészek sorából azon vádat, hogy éppen az, a miben akadémiánk büszkeségét láttam és látom, — egyoldalú tudományos irányzata — annak legfőbb baja. A nemzeti, érdekért küzdött akadémiánk és éppen azok, kiknek érdekeit nehéz küzdelemben védtiik : azok támadták meg akadémiánkat s ennek tanárait. Ily küzdelmek illetéktelenül zavarják meg a tudománynak és az evangeliomi szeretetnek szentelt csarnokát, bénitólag hatnak a tanár és hallgató munkakedvére; s az igazgatásnak amugyis a tudománytól elvonó mechanikus munkáját gyötrő gondokkal tetézik. — Ezen nyomasztó, lehangoló és zavaró viszonyok, amelyek egyenként és még inkább összességükben életem felismert főhivatásának — a nyugodt tudományos kutatásnak útját állották — érlelték meg bennem az állás változtatásának gondolatát. S életem éppen ezen időszakába esett magyar nemzetünk és államunk azon dicső harcza, a melyet felekezetnélküliségének és cultúrállami önálló létének kikiizdése s megvédése érdekében vivott. S ugyanakkor ürült meg Kolozsvárt, a szellemi szabadságért oly hiven és kitartóan küzdő Erdélyben azon paedagogus széke, kinek ethikus irányzatával szivem mélyében már régóta egyet éreztem. — Biztató ómenként tünt fel mindez előttem. Pályáztam s 0 Felségnek kegyelme rám bizta e tanszéket! Az, mi eddig voltam : paedagogus, ki előtt a jövőnek képe lebeg — lehetek ott is s az isteni kegyelem adta éveimet tudományos munkában, értékesítve ezt még tágabb körben — végezhetem. Feltártam őszintén s nyiltan multamat, keletkező és érvényesülő hivatásérzetemet; határozottan kifejtettem azon eszményt, melyet mint akadémiánk jövőjének képét, melyért mindig lelkesülni fogok — magammal viszek uj otthonomba is. S tettem ezt azért, mivel benső szükségszerűséggel inditva éreztem magamat arra, hogy egész valómban, szent törekvésemben még egyszer átadjam magamat nyilt szeretettel azoknak, kiket annyira szerettem s kiktől most búcsúzom; s tettem ezt azért is, hogy akadémiánk jövőjének feltüntetett képében vigaszképen egy soha meg nem szűnő viszony zálogát itt hagyva, ugyanazt vihessem lelkemben élő emlékként magammal. Ezért is bucsuképen csak néhány szót. Búcsúzom mindenek előtt akadémiánk hatóságától a mélyen érzett hála őszinte szavával s azon esdő kérelemmel, hogy mélyen tisztelt hatóságom a személyem iránt tanusitott kegyes jó indulatát, és bizalmát vigye át fokozott mértékben akadémiánkra, egyetemes egyházunk eme drága szemefényére. Hazai protestáns egyházunk jövője nem a törvényeken, nem a kormányzat könnyen forgó gépezetén, nem az egyenlősitő törekvés sikerültén alapul ; hanem a szabad versenyben érvényesülő egyéni erőn, a mindeneket mindenképen kereső és épitő evangeliumi szeretetben, s eme pastoralis mellett a szabadság felé törő nemzeti szellemmel szövetkező önálló tudományos törekvésben. Akadémiánk eme tudományosság hivatott fellegvára. Az ennek fenntartása és fejlesztése érdekében hozott áldozat egyházunk létének, jövőjének is biztositása. Búcsúzom tőled szeretett pozsonyi gyülekezet. Egyházi családodba szivesen fogadtál s megengedted azt, hogy én is befolyjak választás s majd hivatalos állásomnál fogva ügyeid vezetésébe. Akadémiánk létrejöttét a te áldozatod tette lehetővé. S most midőn a mult gyűjtő fáradozásának s a jelen körültekintésed s nem apadó áldozatkészségednek gyümölcsét humánus intézmények felállításában s fejlesztésében, középiskolád újjáalakításában élvezed: ne feledkezzél meg fejed koronájáról, akadémiánkról ; s tartsd meg szives emlékezetedben kebeledből kiváló hivedet. Búcsúzom tőletek szeretve tisztelt kartársaim, kedves barátaim ! Egy családot képeztünk. Hisz csak egy gondolat éltetett, egy gondolatért lelkesedtünk: akadémiánk felvirágzásáért ; közösek voltak gondjaink s emez egységben méltányolva a nékünk egyenként adott kegyadományokat egymást szeretettel támogatva összeforrottunk egy élő testté. Fáj nekem az elválás titőletek ! fáj annyival inkább, mert nem látom köztetek azt, ki tanári pályám kezdetétől fogva kisért mint tanítvány, majd később mint szeretett kartárs. Hozza vissza őt, a súlyos betegségéből épülőt a jó Isten mindnyájunk hálaadásával s mindnyájunk örömére kartársi körötökbe. Tőle, valamint tőletek csak külsőleg válhatok el. Hisz munkánk közös volt, szeretetünk kölcsönös. Hálát adok Istennek azért, hogy ily tanári testületben működhettem ; hogy szerető támogatástok alapján érhettem el azt, a mit elértem. Köszönet e támogatásért, meg nem szűnő szeretet a szeretetért. Adjon a jó Isten erőt Néktek, az ifjabb s több erélylyel küzdő erőknek, hogy láthassátok, művelhessétek anyagi gondoktól menten, amaz országot, melyet inkább csak mint jövendőt láthatott elváló hü kartársatok. S végre búcsúzom tőled szeretett ifjúság, mely eddig tanári és igazgatói gondozásomra voltál bizva. Örömmel teljesitettem e kötelességemet, mert mindég azt tapasztaltam, hogy bennem nem a hivatal emberét, hanem a tudományért lelkesülő, atyai barátotokat láttátok. Fogadjátok ezen bizalmatokért, itteni életem ezen drága emlékéért köszönetemet. Ne feledkezzetek meg soha arról, hogy az akadémia ifjúsága képviseli az egyház, a haza jövőjét. Ti vagytok akadémiánk gyümölcsei, ám ne feledjétek soha, hogy rólatok itéli meg a világ akadémiánk életfáját. E nagy felelőséggel és kötelezettséggel járó, de felemelő tudat ne hagyjon titeket el sohasem. E tudat erejében merüljetek a Krisztus személyéből kiinduló valláserkölcsi elv tisztitó, nemesítő és felemelő folyamába. Csak az isteni szeretetben megujult erkölcsi élet képes odaadó, feláldozó, kereső és épitő munkásságra. S ezen Istenben felszabadult szellem mélyítsen el a vallás tudományának önálló