Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Búcsúzó beszéd (Schneller István)

hogy inkább a magyar haza érdekét, mint a felekezeti összetartozást tartotta szeme előtt. Azért a legigaztalanabb rágalom a mi egyházunkat hazafiatlansággal vádolni; ily insultust ellenünk leginkább csak reformátusok koczkáztathatnak meg. Andorka Gyida. (folytatjuk.) az egyet. ev. egyház theologiai akadémiájától való elválásakor, 1895. február 1-én tartotta Schneller István. (Vége.) Ily theologia lebegett tanári működésem közben szemeim előtt. Nem tagadom azt, hogy ezen theologia nem a felekezet, hanem a tudomány szempontja alá esik. — Nem tagadom azt sem, hogy ily theologia igazi otthonául a felekezet nélküli, valódi cultúrállam tudomány-egyetemét tekintettem és tekintem ma is. — Leyden és Páris ily vallástudományi, felekezet nélküli facultással bir. Hazai egyházi viszonyaink, társadalmi és állami életünk még ma nem engedik meg azt, hogy az állam tudomány-egyetemein, ily az állam interconfessionalis természetén nyugvó, s az egyetem tudományos érdekének egyedül megfelelő theol. facultás szerveztessék. Pedig mily áldásos lehetne felekezeteink és hazánkra nézve, ha hazánk leendő lelkészei legalább 2 évet tölthetnének ily, csak is a tudomány irányítása alatt álló vallástudományi facultáson. A most féltékenyen egymástól felekezetenként elzárkózó theologusok megismerhetnék egymást, együtt, közösen fáradozhatnának a vallástudomány problémái megoldásában ; mindnyájan érezhetnék a tudománynak a tárgyilagos kutatás és megvitatásban érvényesülő fenséges hatalmát; s mindnyájan — egybegyűlve a nemzeti cultúra ezen székhelyein — egyaránt tapasztalhatnák, hogy hazánknak nincsen mostoha gyermeke, hogy hazánk minden felekezet leendő lelkészét egyenlő szeretettel öleli alma materében is lángoló viszontszeretetet keltő keblére. A kölcsönös megismerés, a közös nemes munka emlékei, a tudomány közös tisztelete s a haza szeretetnek itt is élesztett szelleme: ezen közös és drága kincsek elkísérnék a vallásfelekezetek lelkészeit gondozásukra bízott híveik körébe is: sa vallási ellentét élét vesztené, s az úgynevezett cultúrharcz lehetlenné válnék. De tudom azt, hogy ezen gondolataimmal hazánkban még ma Utópia országát épitem. Ezért is hallgattam, s erre vonatkozó gondolataimat mint még eddig meddőket önmagamba — s Íróasztalom fiókjába elzártam. De tudtam és tudom másrészt azt is, hogy a mi ily alakban gyakorlatilag lehetetlen — lehető a tudományos kutatás szabadságával egybeforrott protestáns egyházon belül. S ezen tudat, nevezetesen akadémiánknak ily szellemben való felállítása óta — hivatásérzetemmel még inkább összeforrasztott akadémiánk hivatásával. Igenis ily irányú theologia előkészitése és létesítésére láttam hivatva akadémiánkat. S akadémiánk haladt is ily irányban ! s mi volt természetesebb mint azon törekvésünk, hogy ezen akadémia számára érjük el azt, a mi már majd nem 100 évvel ezelőtt őseinknek egyetemes gyűléseinken hangsúlyozott kivánata volt, a facultási jogot. Ily irányú és a tudomány követelményei szerint tanszékeiben szervezett theologiai intézetet tényleg megilleti a facultási jog. S ezen jog a zsinati törvények alapján elvileg biztositva van; beterjesztett, a theol. főiskolákra vonatkozó szervezeti munkálatomban pedig az ezen elvben birt jog alkalmazását theol. akadémiánkra határozottan jeleztem. De még egy irányban óhajtottam theol. akadémiánk fejlesztését. — Az állami tanügy, nevezetesen annak a középiskolai tanügy terén érvényesülő irányzatát tévesnek tartottam. — Tévesnek azért, mivel sem a tanárképzésnél, sem a tanitásnál nem láttam eléggé érvényesítve az egyéni, a személyi mozzanatot. — Előtérbe lépett az oktatás HerbartZiller módszerességével, de nem azok intentiójával, s az oly fontos nevelés háttérbe szorult. — Minden suly az oktató tanárra lett helyezve, ki azután igen természetesen a tudáson kivűl nem igen törődött az iskolában és még kevésbbé azon kívül növendékével. .Ezen egyoldalú intellectualis és az oktatásnál bemutatott eredményre néző iránynak kedvezett az államnak, mint jogi államnak felfogása, a mely állam ezen természeténél fogva nem nézi az érzületet, hanem csak a cselekedet, a tett terére szorítkozva — ezt magában véve minősiti. A tanterv is, mely csak névleg nem, de tényleg minden izében uniformálta összes középiskoláinkat — ezen baj mellett a befogadandó tananyag túlságos tömege miatt, az egyéniség fejlesztését feltételező öntevékenységet is majdnem lehetetlenné tevé. Végül pedig az állami tanárképzőből kikerült legtöbb tanárnál az volt tapasztalható, hogy az illetők az egyházra és annak intézményeire kicsinyléssel tekintettek le. — Tekintettel e tényállásra és a törvény által adott helyzetre a létező bajnak részben való orvoslását abban láttam, ha egyházunk, mely hitelvei alapján is mindig és mindenütt az érzületet, az egyéniséget, az erk. személyiséget hangsúlyozza, mely a tudományt is éppen ezért mint önértéküt önmagáért, tehát személyi odaadással kívánja művelni, élve a törvény által feltételesen biztosított jogával maga venné kezébe a tanárképzést. Ezen alapon készült javaslatom egy tanárképző felállítására és pedig theol. akadémiánk ez irányú fejlesztése utján. Évfolyamok valamint a szakcsoportok tekintetében csonka, inkább előkészitő intézet kivánt volna ez lenni, számolva egyházunk anyagilag mostoha viszonyaival. De egyházunk anyagi viszonyai nemcsak hogy az ily áldozat meghozatalát ellenezték ; egyházegyetemünk még egyetlen intézete tanárai megfelelő díjazására sem volt képes az éveken át keresett födözetet