Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Búcsúzó beszéd (Schneller István)

a hallgatókata theologiának, mint a vallás tudományának tisztán a tudomány szempontja alatti tanulmányozására előkészítse. Ezen csak is előkészitő, valóban paedagogiai jelentőségű feladat teljesítésére volt hivatva első sorban újjászervezett tanszékem. Az exegesis előadásától felmentve — kizárólag a vallástörténet, a philosophiai és neveléstudományi tantárgyak művelésére és előadására szorítkozva — eszményem megvalósításának élhettem. S ezen eszményem objectiv megvalósulását abban is láthattam, hogy az akadémia felállításával s annak kimondásával, hogy a többi theol. tanintézetek is az akadémia szervezetéhez alkalmazkodjanak — i5gy az általános vallástörténet előadása, valamint a fődisciplinák mellé berendezendő szakseminariumok evang. theol. tanintézeteinkben kötelezőkké válták. S theologiánk ily irányú fejlődését a zsinati törvények biztosítják és a tanügyi bizottság elnökéhez beterjesztett s theol. főiskoláink egész szervezetére vonatkozó munkálatom, a zsinati törvények alapján, eme fejlődés útját, számolva e tényleges viszonyokkal, közelebb körülírja. Visszatekintve immár tanári működésem kiinduló pontjára — ma hálatelt szivvel elmondhatom, hogy nev. szeretve tisztelt kartársaim értő és szives közreműködésével külsőleg elértem azt, a mi után törekedtem. Hogy váljon azon szellem, a melyben a szellem s nevezetesen a vallás történetének tanulmányozása alapján — magára a theologiára is hatni kívántam — nem csupán theol. akadémiánkon érvényesül-e erre — ítéletet mondván részben munkásságom fölött — megfelel majdan a jövő. Jelen perez ben tekintettel e jövőre s összegezve a theologia átalakítására irányult s alkalmilag elhintett gondolataimat, azokat lelkiismereti kötelezettségem sugallatára testamentomomként a következőkben foglalom össze: A keresztyén egy Isten és pedig a szeretet Istenének eszméjén alapuló monistikus világnézet a világ fejlődését vallási szempontból másnak, mint az isteni erő folytonos érvényesülésének, tehát Istent folytonosan mindenkor és mindenütt kijelentőnek nem tekintheti. A kijelentésnek egy bizonyos vallásra, vagy vallásokra, csak bizonyos intézményekre és egyénekre való szorítása — ellenkezik éppen ugy a kerresztény monotheismussal, valamint az ezzel egybeforrott szeretet lényegével. Ez isteni erő, a mely a történeti korszakokat létesítő — a vallás központi jelentőségénél fogva — a vallásalapítók és reformátorok személyiségében és működésében különösen érvényesül ; s mi sem természetesebb, mint hogy a hálás tanítvány, emez isteni, szellemi nagyságok előtt hódolva meghajló utókor — e korszakalkotó s nevezetesen vallásalapító férfiak életfáját a mythosok és csudák folyton zölclelö rönkényével fonja be, — s mi sem természetesebb, minthogy eme mythosok és csudák gazdagabban teremnek az illető férfiak történetileg homályba tűnt életszakaiban, milyenek a születés, a gyermekkor, a halál és halál utáni élet. A vallástudomány egyik legérdekesebb problémáját eme mythosok és csudák keletkezésének kérdése képezi. A pietásnak vallásilag fokozott érzelme mellett ott találjuk alkotó elemként a kor, s gyakran egy már régebben letűnt kor képzeteinek határzó befolyását s majdnem mindig a szellem materialisáló irányát is, mely a szellemieket a maguk eredeti szellemi jelentőségében nem képes immár felfogni, a meg nem értett szavakat érzékíti, s a szellemi folyamatot külsöiti. Ezen hálás utókornak termékét képezik — a lioszszas küzdelem folytán végre kánoni jelentőségre emelkedett szent iratok. — Ez h atoknak vallási nagy jelentősége a tudományt kétszeresen is kötelezi arra, hogy velők a történeti és philologíai kritika teljes élével foglalkozzék s ne csak a kor és szerző egyéniségének ismerete alapján értse meg azt, hogy ez iratok mit akartak mondani, hanem tudja is azt, hogy objective mi történt, s mi bir benne tényleg vallási jelentőséggel. — Valódi vallási jelentőséggel csak azon személyek és események bírnák, a melyeknek elvi jelentősége van, tehát csak azok, a melyek az elv ereje alapján még ma és mindenkor áthatják a vallásosnak szellemét, azt Istenhez felemelik s szeretetben érvényesülő életre indítják. Magában véve, egyszer megtörtént dolog vallási jelentőséggel nem bir. Ez csak az úgynevezett fides historicának, az igazán vallásos emberre nézve mitsem mondó tárgyát képezi. A Krisztus személyiségében és müvében ható elv, valláserkölcsi öntudat, és ennek a történetben az egyesben folyton érvényesülő ereje : ez képezi ma a ker. vallás lényegét ; azon lényegét, melyet a protestantismus — az élő hitnek követelése által emelt tudatra. S ezen ható elvnek érvényesülését a történetben felkeresi az egyház- és a dogmatörténete. Nem az események magukban vagy egymásutániságukban véve, hanem annak kutatása, hogy az eseményekben, mennyiben jelentkezik az elv ; s hogy a történeti fejlődés törvényei — a létező világnézet, valamint az egyéni meghatározottság alapján szükségszerűen, mily alakban tűnik fel ugyanezen elv, mikép s miért torzul el s terem ez alapon a vallással semmi összefüggésben sem álló s mégis dogmatikai jelentőségre emelt korcs hajtásokat : ez as egyház- és dogmatörténetnek sajátos feladata. E disciplinák tehát az általános történet keretébe helyezendök, anyaguk az általános történettudomány módszere szerint kezelendő külömbségük csakis a vallás szempontja érvényesülésében rejlik. — S éppen ezen vallási szempont szigorú alkalmazása alapján vajmi sok, a mi eddig az úgynevezett egyháztörténetben tág helyet foglalt — eme ker. vallás- és dogma történetéből kiesik és ismét sok, a mi mellett a theologus phariseusi önteltséggel, kicsinylőleg elhaladt — szíves otthont nyer. Az ily theologiának rendszeresítő je nem kérdezi azt, hogy mí hol van megírva, nem szolgája a múlt vagy jelen tekintélyeinek ; hanem az általános és különös ker. vallástörténet által finomított vallási érzéke alapján felkeresi a jelenben, saját és kortársai lelkében és életében a vallás tüneményeit s ezen lelki tüneményeket kívánja a szellem egysége alapján kölcsönhatásban és összhangzásban a szellemnek más, nevezetesen a tudomány és művészet terén érvényesülő irányzataival rend-