Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Búcsúzó beszéd (Schneller István)

sophiai alapon kívántam előkészülni a theol., nevezetesen ujszövets. exegetikai tanszékre. Kezdetben atyám volt tanára — a hegeli Erdmann vonzott ellenállhatatlanul varázskörébe ; majd azonban a schematizálás procrustesi ágya, mely a történeti igazságot a rendszer érdekében megcsonkítá, elidegenitett, ellenben Tholuck mély vallásossága és sokoldala szelleme mindinkább vonzott. Tholuck mellett nevezetesen a Herrenhutiaknak gyakran meglátogatott coloniáiban átéltem a pietismus édességeit s a pietismus — a pietás szálaival — mind mélyebbre a 17. század dogmatikus eszmekörébe vont. Beyschlag vallási aesthetikai közvetitő iránya inkább a személyiségében érvényesülő harmónia, mint a személyiségéből kiinduló tudományos törekvés utján hatott reám ; ellenben Steinhardt lelkesedése Platóért s annak világnézetéért s e világnézetnek a keresztényivel való összehasonlítása újra felelevenité lelkemben a gymnasista álmait s kihatott férfikorom eszményének megalakítására. Nem állapodtam meg. Keresve indultam tovább — Berlinbe. — A vallást közvetlen nyilvánulataiban kívántam megismerni. Már Halléban is a különböző felekezetek istentiszteleteit látogattam; most Berlinben a Herrenhutiak, az irvingek, anabaptisták, ó lutheránusok nyilvános és magán köreit kerestem fel; a kort mozgató socialis eszmék hatása alatt alakult Schulze-Delitsch, valamit Lassalle irányú egyleteket, a fegyházakat, a javitó intézeteket, a gyermekkerteket nevezetesen György Aladár barátom vezetése mellett tanultam megismerni ; a hamburgi „RaulieHaus" alapítóját) ak Wichernnek fiával való ismeretségem magánkörökbe vitt s a „Johannis Stift", később az anyaintézet, a „Rauhe Haus" meglátogatására indított. A Dorn er lakásán tartott privatissimum először nyitotta meg szemeimet Schleiermacher korszakalkotó müvei előtt. A vallásnak, mint psych, jelenségnek önállósítása s azon tudat is, hogy a vallás képzetei a korral kölcsönhatásban fejlődve nyernek uj meg uj alakot, volt e tanulmányomnak az életre is kiható nagy jelentősége. "Egy philosophiai és theol. társaság esti ülései, itt főleg Biedermann dogmatikájának átvétele, lelkemre ez irányban fejlesztőleg hatottak. H arm s seminariumában Kanttal foglalkoztam először behatóbban. Az ismeret elmélet fundamentomai ezen óvatos vezető segélyével tisztultak s a kategorikus imperetivuson alapuló autonom ethika ekkor tűnt fel először imponáló erejében. — De még egy irányban tágult látóköröm. Curtiusnál hospitáltam, György Aladár pedig a museumokban kalauzolt. A fogékonyságot az alakitó művészetek iránt már Bécs és különösen Dresda keltette fel. Itt Berlinben azonban mindinkább érlelődött bennem azon tudat, hogy a különböző korszakok valláserkölcsi világnézetét a vallási, de nem theol. irodalom mellett legtisztábban, mert közvetlenül, a genialitás erejével alkotott műremekek jegeczesitik meg. S ez óta az élet, nevezetesen a valláserkölcsi élet a maga közvetlenségében s az elmélet nem mint puszta elmélet, de mint ezen életnek abstractiója — érdekelt. S ez érdeklődés, Székács biztató sorai mellett, vitt el azon körbe, a melyre mindég örömmel és büszkeséggel, s az el nem évülő, mert az óta is folyton táplált hála érzelmeivel emlékezem vissza. Nevelő lettem br. Prónay Gábor 0 excellentiájának házában. Uj világba léptem, hol alkalmam nyilt hazai társadalmi s nevezetesen egyházi életünk mozgató tényezőinek működését közelből megfigyelhetni s a mit még ezen tapasztalataimnál is többre becsülök, meggyőződhetni arról, hogy az ősi, a traditión nyugvó szülői tekintély mennyire megegyeztethető a szeretet azon követelményével, mely az egyéniséget nem csak elismeri, hanem azt sajátosan fejleszti is. A testvéri szeretet eszményi alakjában itt lépett elibém. Itt győződtem meg arról, hogy a nevelői sikeres ténykedés kulcsa a szeretettel van adva, mely leszáll, hogy felemeljen; mely szeret, hogy teljes bizalmat nyerjen ; mely az oktatás anyagát is a közös érdeklődés, a közös személyi odaadás tárgyává teszi, hogy ezen kölcsönhatás alapján önálló tanulási kedvet, a tárgy iránti személyes érdeklődést keltsen. Ezen életkincsekkel gazdagodva kerestem fel ismét a külföldet. Münchenben hetekig mélyedtem el a művészet országába. Halléban a theol. studiumok mellett, Ulrici vezetése alatt a művészet történetével s itt először behatóbban Schleiermacherral és általános vallástörténetével foglalkoztam. — Kramer neveléstudományi előadásait 3 semesteren át hallgattam, Lipcsében Ziller előadásai és gyakorló iskolája, Thüringiában pedig a nevelő intézetek meglátogatása fokozták a nevelés munkája iránti érdeklődésemet. Látóköröm a czéhes theologia fölé emelt, s komolyan foglakoztatott ekkor azon kérdés, váljon hű maradhatok-e theol. tanári eszményemhez. A hittételekben az egyes történeti korszakok természetes gyümölcseit láttam s nem tudtam belátni azt, hogy azon jog, a melynek alapján ők, a mult férfiai vallási életüknek theol. rendezéséhez fogtak, miért ne illetné meg a reformatió gyermekeit is ? ! Miért szigetelje el magát a theologia a tudományok egészétől s miért vonuljon vissza a mult nehéz fegyverzetű, a középkorinál gyöngébb szerkezetű scholasticájába burkolva, egy, a modern tudat által meg nem közelíthető fellegvárba. Oda én nem vonulhatok. Lelkiismeretem tiltakozott az ellen, hogy az ily theologiának professora legyek. Komolyan foglalkoztam azért tanítóképző vagy középiskolai tanári okmány megszerzésének gondolatával. Kételyeimmel s lelkiismereti aggodalmaimmal megnyilatkoztam Jenában Pfleiderer tanár előtt. 0 vezetett ekkor a hittételek és hitelvek lényeges különbségének tudatára. A hitelvek — kötelezik a prot. férfiút és theologust, de nem a hittételek. Mig amazok azon teremtő erők, melyek korszakot, egyházalakulásokat létesítenek ; addig emezek csakis produktumok, melyek e korszakokon belül a történeti viszonyokkal való megalkuvás alapján, tekintettel a gyakorlati szükségletre, keletkeznek. Mig amazok érvénye csak ama korszakkal, egyházalakulásokkal szűnik meg : addig emezeké a korszakokon, az egy-