Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - Kabold (Preier M.)

38 urat ily szükségérzet vezérlé lapjának megindítására, mert eltekintve a programmjában vallott alapelvektől, a szerkesztő ur által hangoztatott eszméket képviselni, egyházpolitikai álláspontját magáévá tenni, modorát használni az „Evangélikus egyház és iskola" nem képes. — Néhány vonással vázoltam az uj társsal szemben elfoglalt álláspontomat s csak annyit teszek még hozzá, hogy érintkezésünkben Augustinus nagy elve lesz irányadóm: „In necessariis unitas, in dubiis libertás, in omnibus Caritas." — Különben kötelességemnek tartom az első szám tartalmát legalább a czikkek czimeinek elősorolásával közölni, hogy olvasóimban érdeket keltsek a vállalat iránt. Az előfizetési felhívás tartalmazza a programmot. Czikkek: „Az önkény hatalma egyházunkban, — Luther és a szekták. (Egy nagyobb tanulmány kezdete.) — Pál apostolnak a zsidókhoz irott levele, Korén Páltól, Irodalom, Külmissió, Külföld, Belföld. A lapnak, mely havonkint egyszer, még pedig minden hó 20-án jelen meg, ára egész évre 2 frt, fél évre 1 frt. A lapnak szellemi és anyagi részét illető küldemények Békés-Csabára, a szerkesztő-kiadóhoz intézendők. Szivünkből kívánjuk, hogy a szerkesztő úr munkájának gyümölcséül egyházunknak fejlődését és előmenelét élvezhesse! Krisztus az én életem. — Zábrák Dénes soproni lelkésztársunk egyházi beszédgyüjteményének III. füzete megjelent Vízkereszt utáni II. Vasárnaptól — Ötvened vasárnapig terjedő időre szóló beszédekkel. — A szorgalmas és lelkének kincstárából a legjobbat és legszebbet nyújtó szerző urnák munkája előhaladásával a pártfogás fokozatos növekedését őszintén kívánjuk. Aggodalmas résztvéttel olvassuk, hogy vállalata anyagi terheit nem fedezi. Ügy látszik, vállalatainkra kedvezőtlen idők járnak ! Hiszen a Sopronban megjelenő „Evangélikus Népiskola" is, ez a kiválólag evangyéliomi népnevelési közlöny a bizonytalanság ingoványában vergődik. Igaz, szegények vagyunk, sokkal szegényebbek, mint a kivül állok hiszik és képzelik; de az ily irodalmi szükséget kielégítő vállalatoknak mégsem volna szabad a megélhetéssel küzdeni. ® II1 f 11 i. Kabold. — Lassan, de mégis csak — haladunk! Magyarhoni protestantismusnak jelen vajúdási korában nem akarok jeremiádát irni ; bár nagyon hasonlít az asszonyhoz, kinek eljött, az órája, kinek fájdalma vagyon s vele együtt nekünk is lehet aggódnunk, hogy anyaméhében halvaszülött, korcs, idétlen magzat is, de élő, ép és életrevaló gyermek is rejlhetik; s országvilág kíváncsi szemmel nézi, miféle uj életet hoz az létre. Ha nem is aggódnánk s busulnánk, mégis csak tünődünk ! Papirszázadunkban, melyben a czikk, a lap, a feönyvirói viszketeg oly általános ragállyá lett, hogy még papot meg tanítót sem kímél meg, midőn nemcsak nagy országos és egyházi kérdések megoldásában könnyen beletörik késünk, hanem kisebb p. o. papzsák-féle kérdésekben is könnyen, igen könnyen kifogyunk a türelemből ! . . . Váljon mi leszen ebből? e kérdés könnyen vehet rajtunk erőt, ha az ötödéves tanári s tanítói pótléküzetés korában s a jól fizetendő középiskolai okleveles tanárok országos hiányának idejében, sok falusi ev. és ev. reformált pap philoxera, peronospora, silány gabonaár, rosz termés, cseléd s napszámos hiány, vagy túlcsígázott igénye, országos bölcs törvényszabta stólafogyás, gyülekezeti túladósodás vagy elszegényedés folytán nem csak ötödévi, hanem rendes évi veszteséggel is küzdködik ; midőn »a mi Otthonunk" s más derék családi lapot nem tarthatunk fenn, az „Orálló"-t, az „Ev. egyház s iskolát", s más szak-, napi, vagy szép-irodalmi lapot nem járathatjuk, jeles munkákra nem fizethetünk elő a belmissió terén vajmi édes keveset, külmissióén pedig semmit sem lendítünk, midőn a család fenntartása s neveléseszülte, s egyéb kiadások folyton szaporodása, a „sustine és abstine" gyakorlása ugyan csak megvizsgál bennünket, megnyugszunk-e az Ur szavában : „A mi igaz, néktek megadom", — meghajlunk-e még pedig a legnagyobb örömmel, az ő meghívója előtt: „az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű?". . . Váljon mi lészen ebből ? . . . A nagy Zwingii tanácsára, valamint számos hittéritőhez hasonlólag tanuljunk-e papi hivatalunk mellett még egy mesterséget, hogy a nagy Pál apostol nyomdokiban nappal papok éjjel pedig holmi kenyérkereső mesteremberek, halászok vagy másfélék is lévén, a mint ingyen vettük, úgy ingyen adjuk is az evangeliomot ; vagy pedig majd egy uj zsinati törvény azt parancsolandia-e a mely evang. pap a katonatisztek példája szerint nem kap óvadékképes feleséget, a ki férje évi jövedelme nélkül is megél bármily számostagú családjával, az nem házasodhatik meg? . . . Avagy csak Waldus Péter féle gazdaemberek legyenek-é evang. papokká a kik eladván minden „marhájukat" a szegényeknek osszák? . . . Nyelvháborúval marczangoljuk mi, maroknyi honi evangélikusok egymást, hogy hatalmas s gazdag ellenünk csak örüljön vesztünknek, s ne is szoruljon ama fáradságra hogy az idő kerekét harmadfél századdal visszafordítván, ő tegyen bennünket, koldussá, rabbá, számüzött-té ! Oh be jó volna, ha egy néhány jó magyar ember s kitűnő hazafi most nem türelmetlenkednék, hanem a magyar géniusz dicső fényoldalaival, Széchenyi európai müveltségszomjával s áldozatkészségével, valamint tettvágyával, Deáknak önzetlenségével, Kossuth lángoló szabadságszeretetével, és Eötvös József nemeslelküségével fogna a munkához, majd máskép hóditna s nyerne a magyar állameszme és nyelv ; majd lenne egy szellem és egy jellem, mint a háromnyelvű — Helvétiában! De félre a tűnődéssel, mert halhatatlan Petőfinek fel riaszt: „Ha férfi vagy, légy férfi;" nagy Aranyunk aranyszava vigasztal; „Hogy övéit el nem hagyja, Ki mindnyájunk édes atyja," s Horatius most is int a „justus és propositi tenax vir" szavával : „sí fractus illabatur orbis, inpavidum ferient rninae!" Félre a kishitűséggel s töprengéssel, mert él még hitünk istene, a ki ott, hol a mi erőnk nagyon csekély, mellettünk és érettünk küzd, s ott s ugy győz, a hol s a hogy nem is gondolhattuk ! A 17-ik században Richelieu róm. kath. bibornok — a 18-ikban II. József róm. kath. császár, — a 19-ikben III. Napoleon róm. kath. császár szolgálta — a protestantismust megsegitvén dönteni az ő „komájának," IX. Pius pápának egyházi államát !