Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Külföld - Németország

31 melyek oda irányulnak, hogy az egyház is lassan — az utódokban mag) arrá legyen. Természetes, hogy gondoskodni kell arról, hogy ezen átalakulásnál lelki szükséglete hiányt ne szenvedjen, A magyar Tranoscius tehát a tót nyelvűnek beosztásával kell hogy magában foglalja az általán gyakorolt énekeket: a kevéssé használatban levők, milyenek az Urunk szenvedéséró'l zengő „Lamentációk" s több igen hosszú ének helyett felvehetők újak, meglévő magyar énekes könyvekből a megfelelők. E tekintetben szükséges volna egy bizottságnak összeülése mely a Tranosciust revideálná s a rendszert megállapítaná. —Nagyon jó útmutató e tekintetben a Tranoscius nyomán haladó Chován féle partitura s a még ismertebb Nagy Lajos féle. Mind a kettő jeles munkálat s nem mellőzhető az uj énekes könyv szerkesztésénél. Az „énekgyüjtemény " IV-ik része határozottan sikerült gyűjtemény, eltekinve némely — már emiitett hiányoktól. Sok sz^p fordítás, sok szép eredeti ének foglaltatik benne. Ajánlatos volna azonban az oly általán ismert s már sokfelé megszokott éneket lehetőleg meghagyni ismert megkedvelt közszólamba is át ment kifejezéseiben mint a milyen a: „Mind jó a mit Isten tészen", mely a gyűjteményben Gaál Mihály szép fordításában igy változott: „Mit Isten tesz csak jó lehet" — a mi bár tökéletesen helyes, de a már széles körben amúgy használt formában még is meg kellene tartani, mert az is kifogástalan. Ép igy van a dolog az „Erős vár" Lutheri énekkel, hogy legnépszerűbb az „Erős vár a mi Istenünk" vagy pedig „Erős várunk az Ur Isten" — kezdődéssel. Nem volt szándékom épen az „Énekgyüjtemény" bírálatába bocsátkozni, de minthogy már erre vonatkozólag is tettem néhány megjegyzést, a feltűnőbbet illetőleg, még tartozom azon észrevétellel, hogy többször a rim kedveért szenved a lényeg. Igy a 24-ik lapon lévő bűnbánati ének (Oh, édes szó bűnös szivére) minden versének refrainje, hogy : Jézus a bűnöst szereti. Nem volna helyes, ha ebből az istentiszteletet végző közönség levonná a consequentiákat. Tudom hogy helyesen értelmezi a fordító, s a m egtérő bűnösről szól; de nehogy valakinek alkalmat szolgáltasson védekezésre, hogy „Uram, hiszen meg van írva, hogy Jézus a bűnöst szereti" — ez okból helyesebb volna a tót szöveggel megegyező kifejezés : „Jézus a bűnöst fogadja, — vagy keresi." Kevésbbé lényeges a becsúszott interpunktió következménye a 11 lapon (Áld Istent ! . . .) első vers utolsó sora : Légy, Isten, légy áldott érte ! Az első vessző felesleges. E füzetre még az egyik szakaszba foglalt énekek szakaszfeliratában kihagyandónak vélem a „vasárnapi" jelzőt, mert ezek az énekek köznapi istentiszteleteknél is napirenden lennének. Fődolog, hogy az énekes könyv készül, még pedig azon reményre jogositólag, hogy az eddig használt különféle énekes könyveknek minden tekintetben fölötte fog állani. Gyönyörűség látni, hogy mennyi szép ének termett ezen munkálkodás ideje alatt! A munkálatot csak is méltatni lehet s kisebbíteni nem szabad. Adja Isten, hogy majdan az utolsó símitáson is által ment ezen gyűjtemény a hivek szivével összeforrjon vigasztalást osztva, üdvre vezetve, áldást terjesztve! Reviczky László, ev. lelkész. II. Pilárik István élete. — Egyháztörténelmi tanulmány. Irta Stromp László, theol. akad m. tanár Pozsonyban. — Külön lenyoœat a prot. szemle VI. évfolyam 9. és 10 füzetéből. — Ara 40 kr. — Egyháztörténelmi monografusaink nagy szolgálatot tesznek hazai ev. egyházunknak, midőn a részletek buvárlásával előkészitik egy általános hazai egyháztörténet megirhatását. — A szerző, ki „Somogyi Péter fogsága" után közrebocsátja jelen művét munkálkodásáért s anyagi áldozatáért csak hálát és elismerést érdemel. — Vajha mindkettőt az ev. közönség pártfogásában föltalálná. — ——e«©—— KÈl f Ili. Németország. A németországi politikai és egyházi küzdelmekben nagy szerepet játszik a német róm. kath. sajtónak ujabban általánossá lett azon irányzata, hogy az evang. egyháznak nagy férfiait minden alkalommal, minden lehető módon piszkolja, gyalázza. Valahányszor valamely kiváló férfiát ünnepli egyházunk ez eljárás dühhé fokozódik és piszkos termékeivel elárasztja az efajta sajtó egész Németországot. Igy történt Lutherünkkel, midőn születésének 400 éves fordulóját tartottuk, igy kellett lennie most is Gusztáv Adolf emlékünnepének alkalmából. Ez ellen a csúnya harczmodor ellen sorompóba lépett legújabban az ev. szövetség (Evangelischer Bund) központi elnöksége a következő tartalom felszólalásával : „Az állam és a társadalom a felforgatás fenyegető veszélyei ellen nehéz benső küzdelmében állanak. Ily időben mindazoknak kik a hazát szeretik, szent kötelességök felhagyni a viszálykodással, a hol pedig kikerülhetlen, szükségtelenül nem szabad azt élesíteni. Mi is, kiknek hivatásunk a német protestáns érdekeknek megóvása, ezt kötelességünknek ismerjük. Máskép jár el az ultramontáo párt, mely mint az 1883. évi nov. 10-iki jubiláris ünnepélyek alkalmából Luther emlékét, ugy most Gusztáv Ádolfnak valamennyi német protestáns előtt megszentelt emlékét lealacsonyítani és gyalázni meg nem szűnik. Egy szót se vesztegetünk arra az ultramontán pártra, mely az ily gyalázásból alávaló üzletet csinál s ezzel önmagát elitéli. De nem hallgathatunk, midőn a birodalmi gyűlésnek egy tagja, annak szószékéről, visszaélve a parlamenti szólásszabadsággal; „Egy svéd hóditó, Gusztáv Adolf király, gyilkos gyujtogatásairól (Mordbrennerei)" beszél. Kímélettel ítélhetünk akkor, ha a róm, katholikusok oly tények elől elzárkóznak, melyek még e nemes fejedelem életében, számára leghatározottabb ellenségeinek tiszteletét is kivívták. Ellenben menthetetlen az a kíméletlenség, melylyel nyilvánosan és azon veszélyek elhárítására irányult tárgyalások alkalmával saját nemzete harmadának s ezzel egy fajrokon népnek érzelmét is minden meggondolás nélkül sérti. Ő Felsége a császár, mint porosz király és a többi protestáns fejedelmek parancsára a birodalom valamennyi evang. templomában és iskolájában tisztelettel emlékeztek meg a nagy svéd uralkodóról és e felhívást az egész evang. Németország örömmel követte. A Stockholmban