Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Szeretet, türelem eszélyesség (Scholcz Ödön)

312 szab adsággal : néhány héttel colloquium, vizsga előtt éjjel nappal tanulnak, feleleteik kifogástalanok, de . . . néhány hét múlva el is felejtettek mindent. Ezért csak nem a tanári kart terheli a felelősség. Egyébként vigasztalódjék tisztelendő úr azzal a közmondással : a jó pap holtig tanul. Ismerek lelkészeket, akik sokkal régebben hagyták el az iskolát, mint ön, de még most is találnak pótolni valót, ha nem is éppen — ambitióból. Ha a theologiánk amolyan kész embereket nevelne, akiknek már pótolni valójuk nem volna, akkor csakugyan „ felesleges luxus volna az oly nagy költséggel járó intézet fentartása" és kár volna, csak egy tanszéket is létesíteni ; akkor én is azt tartanám : szüntessük be ezt a szörnyű drága intézetet, vagy mint ön mondaná — „csukjuk be a boltot." Itt a mi „boltunkban" sem „pápista, zsidó, kálvinista" s egyéb haeretica pravitas ellen való irtó mérget, sem más impietas-illatszert nem árulnak, ezeket nem innen vitte magával; hiszem, hogy az intézetnek sok-sok volt növendéke más emlékeket is vitt el magával, különbeket azoknál, miket tisztelendő úr említ és . . . nem említ. Mert tisztelendő úr az olvasóval azt sejteti, hogy a felhozott esetnél tud még többet is: „Sopronban — mondja — most ez is megtörtént". Hogy mindezeket és egyebeket tudva, mért beszélte rá tisztelendő úr azt a két felsőmagyarországi ifjút arra, hogy a soproni theologiára jöjjenek, a melyre ön is más kerületből jött, nem igen értem. Azt nem tételezem fel önről, hogy pusztán az élvezhető és élvezett jótétemények fölsorolásával akarta őket Sopron számára megnyerni, annál inkább, mert éppen azt a két ifjút alig vonzotta ide a jótétemények reménye. Azt aligha fogja a tisztelendő úr kérdezni, hogy mi lehet a nyilt kérdésnek leplezett szándéka, tudja már. Ha csakugyan az a nézete, hogy ezen és egyéb kérdésekkel ügybuzgóságát most, különösen intézetünk iránt való érdeklődését és jóakaratát bizonyította: önnek is be kell vallania, hogy ezt a vezérlő szándékát jól elrejtette. A másik szándék azonban, mely már más lapban (nem éppen a tisztelendő úr czikkeiben) is nyilvánult, nem oly rejtett. Ezt nálam nagyobbak is a czikk első olvasása közben azonnal észrevették. Miért nem tetszik Önnek éppen most, október elseje, a püspök választás határidejének letelte előtt sem a soproni theologia, sem a pénzügyi bizottság? Önnek már lelkipásztori hivatalánál fogva kell azzal a- tapintattal bírnia, hogy annak, a mit mondani akar, az idejét is meg tudja válogatni. Én ezt a tapintatot feltételezve kénytelen vagyok szándékosságot látni. Félek, tisztelendő úr, hogy az Ön ambitióját nem a theol. tudás képezi, hanem a pápisták és a zsidó liberalismus ellen szintén ily formán hadakozó Stöckernek babérai. Ez a babér azonban külföldön is már hervad, és — bizom szilárdan evangeliumi egyházunkban ! — nálunk meg sem terem. Azt az eddig rejtett jó akaratot szeretnők ön részéről tapasztalni, s ha nyilt kérdésre választ kíván, tessék azt illetékes helyen nyilvánítani, készséggel fogják a felvilágosítást megadni. Igaz, akkor nem fogja elmondhatni: „kerületem (t. i. a dunántúli kerület) minden részéből gratuláltak nekem hozzá", talán még a szomszédságból sem gratulálnak majd, de meg lesz az a tudata, hogy — jobb dolgot végezett. Sopron Jausz Vilmos, " ' theol. tanár. „Szeretet, tinlim, üiiljtüig" (Válasz dr. Bart ha Béla debreczeni jogtanár úrnak.) (Vége.) Nem bánnám én, tisztelt Bartha úr, ha akár 4 jogakadémiánk volna is s ha azokat csupa pápista meg zsidó hallgató látogatná is, — csak anyagi körülményeink engednék meg, hogy azok aztán csakugyan a mieink legyenek. De mig azt látom, hogy felekezeti tanitóképezdéink közül egyetlen egy sincs teljesen felszerelve és berendezve s emiatt egyesek épen ezen a vitális téren alkuba akarnak lépni az állammal, — mig látom, hogy egy ritka érdemű püspökün knek 29 évi lankadatlan főpásztorkodás után, csak évi 500 frtnyi tiszteletdiját képes juttatni egyik kerületünk, ezáltal kényszerítve őt arra, hogy 82 év terhe alatt most még tovább lelkészkedjék ; — mig látom, hogy száz meg száz lelkésztársam és tanitó munkatársam éhez és nyomorog, káplánjaink sinylenek s valamennyi lelkészcsalád retteg a jövőtől, mert a tiszai kerület nyugdíjintézetében úgy mint a dunántúli gyámoldában inog az egyensúly s félő hogy a tagok esetleg még befizetett pénzöket is elvesztik, holott úgy sem képesek családjaiknak 2 — 3 száz forintnál több nyugdijat biztositani, — amig látom, hogy kerületi felső leányiskolákat alig s akkor is csak óriási adéság csinálás mellett vagyunk képesek felállítani, — gyülekezeteink pedig görnyednek, mivel mindég csak ujabb teherviselésre kötelezzük őket, de soha sem könnyitünk rajtok, a szórványban lakó hiveink pedig pusztulnak, vesznek, mivel senki sem törődik velők, amig ezt látom és tapasztalom : addig ezreket áldozni egy — mint Bartha úr czikkéből legjobban látható — úgy sem a mi kizárólagos sajátunkat képező s a mi ügyünket függetlenül szolgálni képtelen j ogak ad ém iára, olybá tűnik fel nekem, mint egy rongyos, kiéhezett kóldús, aki fényesre kivasalt czilindert tesz fejére, avagy, ha jobban tetszik, kifogástalan lakktopánt húz a lábára ; Ugye, hogy nevetséges, de szomorú igazság?! Ne adjon tehát az egyetemes gyűlés az egyházi czélra utalványozott nagyobb államsegélyből az eperjesi jogakadémiára addig semmit, mig magának az egyháznak testén is oly sok tátongó, vérző és fájó seb vár gyógyításra. S azt nem értem, — hogy bővebben kiterjeszkedjem arra, is — miért akarnak a selmeczi lyceumnak is 2500 frtot adni. Hiszen, ha jól tudom, az az intézet úgyis államsegélyes s ha kevés az