Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Missiói lelkészek (Raffay Sándor)

'286 elvének szigorú alkalmazása mellett az Isten szolgái az Istenre hagynák, hogy a vegyes vallású házasságok által melyik egyháznak hiveit akarja inkább szaporítani. Mert mégis kellemetlen látvány, ha már most mindenik vegyes mátkapár háta mögött kötelességszerfíleg fog állani a két ellenséges lelkiatya, az egyik a pokol kínaival fenyegetve, a másik a lelkiismeret furdalásait felidézve, követelvén mindent a saját egyháza részére ! Arra, hogy a lelkész biztos tudomást szerezzen, miként egyeztek meg a vegyes vallású házasulandók leendő gyermekeik vallására nézve, a legtermészetesebb alkalom az egyházi összeadásra jelentkezésnek ideje — mondja a javaslat — és e megegyezés a családkönyvbe vezetendő be. Csakhogy 100 éves tapasztalata a mi egyházunknak, hogy azok a házasulandó felek, a kik egyházunk megrövidítésében egyeztek meg leendő gyermekeik vallására nézve, nem jelentkeznek nálunk egyházi összeadásra. És ha mégis valami alkalmat keresünk, hogy a dolog mibenlétét kérdezzük, sok esetben pirulva fogja felünk rebegni, hogy nem is tudja, miben van a dolog. Nem fogja előmozdítani a családkönyv hitelességét, ha ily megbízhatatlan alapon foganatosítunk bejegyzéseket. A IV. 18. §-a olynemű utasítást foglal magában, melynek üdvös czélja előmozdítani azt, hogy az egyházi keresztelési anyakönyvbe bevezetett keresztnevek az állami születési anyakönyvekbe bevezetett utónevekkel megegyezzenek. Szép figyelem az állami intézkedés iránt, hogy az utasítás kívánatosnak mondja, miszerint, ha az általunk megkeresztelt gyermeknek utóneve még nincsen bejegyezve az állami anyakönyvbe, akkor a keresztelő lelkész rövid igazolást állítson ki arról, hogy a gyermek a keresztségben mily utónevet kapott. Azt hiszem kötelezőleg kellene utasítani a keresztelő lelkészeket ily igazoló irat kiállítására, hogy az állami anyakönyvvezetők előkérhessék azt a felektől. Hisz az állami anyakönyvvezető is a belügyminiszteri utasítás 56. § ában kötelezve van, hogy a mennyiben a gyermek az utónévnek az állami születési anyakönyvbe való bejegyzéskor még nincs megkeresztelve, az állami születési anyakönyvbe történt bejegyzésről díj- és bélyegmentesen tanúsítványt állítson ki és a bejelentőt felszólítsa, miszerint ezen tanúsítványt a gyermek megkeresztelésekor a keresztelő lelkész előtt mutassa fel. Ugv áll tehát ezen esetben — a mint a püspökök javaslata mondja, megkívánható, hogy a keresztelésnél jelenlevőknek hiteles tudomásuk legyen a már állami anyakönyvbe bejegyzett gyermeknek utónevéről. Sőt ezen utasítást azzal kellene kibővíteni, hogy ily esetekben megkívánandó, miszerint a felek a keresztelésaél az állami anyakönyvvezető által kiállított tanúsítványt elő mutassák és hogy a keresztségben aztán a gyermek más nevet nem kaphat. Megtörtént eddig is és meg fog történni ennek utána is, hogy a gyermeket más fárában kereszteltetik meg, mint a melynek egyházhivei az illető szülők. Szükséges volna tehát az utasításba fölvenni oly pontot, mely szerint az a lelkész, ki más egyházközségbe illetékes gyermeket keresztel meg, a szent cselekvény anyakönyvezése végett az illető lelkészt értesítse. Az V. 20. §. szerint senkit sem részesíthetünk mindaddig temetési szertartásban, míg a megholtnak anyakönyvezése az állami anyakönyvvezető által meg nem történt és kellőleg nem igazoltatik, vagy míg a községi elöljáróság engedélye a lelkész kezéhez átadva nem lett. Sajnos félreértéseknek és büntetendő cselekményeknek elhárítása végett talán jó lenne itt hozzátenni, a hatóság által foganatosított bonczolás után a holttest azonnal eltemetendő lévén, a lelkész, ha a hatósági közegnek értesítését vette, hogy a hulla eltemethető, az egyházi temetési szertartás azonnali teljesítésétől ne vonakodjék. Kund Samu. Missiói lelkészek. Valóban ügy látszik, mintha hosszá álomból ébredtünk volna fel. Évek rövid egymásutánja nemcsak fontos, életbevágó feladatok tudatára ébreszt, hanem azok komoly, sokszor helyes megoldására is elsegít. S úgy vagyunk mi is, mint általában a munkára kapott ember : mennél többet dolgozunk, annál többet óhajtunk dolgozni. Mi is mennél több megoldatlan feladattal találkozunk, annál többet keresünk. Egyházunkat apáinktól örököltük. Idők során megvásott a fala, megcsurrant a teteje. Kitatarozgattuk. Most már megjött a kedvünk a belső takarításhoz is. Tudjuk, hogy ráfér. Szóvá tettük a belső missiót. A szót lassankint tett követi. Aki nem hivatásból, nem lelke indításából, fel fogja majd karolni a belső missiót — divatból. Mindegy, csak a munka eredményes legyen. Nemcsak az egyháziak, hanem a világiak is érdeklődnek a belmissió iránt. S ez a sikernek komoly feltétele s talán biztosítéka is. Egyetemes felügyelőnk ő méltósága, Arön lelkületű Mózesek méltó sarjadéka legutóbb egy igen életrevaló eszmét vetett fel, melynek tárgyalása az idei egyetemes gyűlés egyik feladata. Egész egyházunkra nézve sokkalta fontosabb e kérdés, semhogy komoly megfontolás nélkül szabad volna annak tárgyalásába bele mennünk. Jelen czikkem czélja eszmecserét indítani meg még az egyetemes gyűlést megelőzőleg a missiói lelkészek alkalmaztatása ügyében, hogy a kérdés mennél több oldalról világíttassék meg. Egyetemes felügyelőnk úgy czélozza a dolgot, hogy minden püspök mellé egy-egy missiói lelkész adassék, kik a kerületekben mindenütt, ahol arra szükség van, a szórványokban, filiákban istentiszteletek tartása, vallásoktatás és a szentségek kiszolgáltatása által fentartsák híveinkben az evang. egyházhoz való tartozás tudatát.