Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - A tiszai ág. h. ev. egyh. ker. közgyűlése

'287 Az eszme a maga czélzatában helyes és fontos, kivitele kivánatos, de — véleményem szerint — ilyen alakban nem eredményes. Egy ember egy egész kerületben, lia örökké tengelyen ülne sem lehetne képes egy év alatt az őt szükséglő helyeken megjelenni. A Bányakerület óriási terjedelme maga meggyőz ezen állítás igazságáról. Vegyük csak az egyetlen pestmegyei esperességet, melyben nagy területeken nincsen anyaegyház, de vannak fölös számmal olyan szórványok, melyekben az anyaegyház papja a legjobb akarattal sem fordulhat meg, s melyekben hiveink a más felekezetekhez való beolvadás veszélyének vannak kitéve. Vannak, mint Félegyháza, Nagy-Kőrös intézetekkel biró városok, melyekben az evang. ifjak soha senkitől a saját vallásukat nem tanulják. Ilyen helyekre annak a missiói lelkésznek gyakrabban el kell mennie a vallás tanítása végett, igen, de Turóczból vagy a bosnyák határról nem futhat bármikor oda. Tiszántúl is ismerek egy várost, Karczagot., melyben mintegy 50 evang. család lakik. Ezek soha evang. papot nem is látnak s lassankint mind reformátussá lesznek. Ilyen helyeken a missiói lelkésznek gyakran kellene megjelennie s mert pl. ott az ú. n. rácztemplom üresen, hivek és pap nélkül becsukva áll, odavinni őket, hogy a templomot megszerezve, önálló egyházat alkossanak, mely a körülfekvő szórványok központját képezné. IS milyen sok lehet egy egész kerületben az ilyen szórványok száma! Már most egy missiói lelkész a kerület minden ilyen helyét a legbuzgóbb munkásság mellett sem gondozhatja; hiányzik hozzá az idő és az — erő. De más egyéb körülménynyel is számolni kell. A ki a népéletet ismeri, tudja, hogy nyáron át nem igen lehet összegyűjteni a népet még a templomba sem. A missiói lelkész tulajdonképi munkássága tehát — hozzávéve a pápás ünnepeket — a téli hónapokra szorítkoznék. Az pedig nagyon rövid arra, hogy egész kerületet csak be is utazzék. Hanem ha már akarunk valamit csinálni, csináljuk alaposan. A éleményem szerint nem a püspökök, hanem az esperesek mellé kellene missiói lelkészeket adni. Es pedig akként, hogy az espereseknek káplántartásra évenként oly összeg bocsáttatnék rendelkezésükre, a melyből a káplánnak, mint esperességi missionariusnak úti költségei is fedezhetők lennének. Az ilyen esp. káplán az esperes utasítása szerint időnként kimenne a filiákba és szórványokba, melyeknek hiveit esetleg ú. a. aráuyban, melyben eddig az anyaegyházaknak adóztak, az esperesség javára, a missiói lelkész fizetésének fedezésére lehetne megadóztatni. Ha azonban eddig nem fizettek sehova és a kötelezett fizetés esetleg veszélyeztetné hitükhöz való ragaszkodásukat, vagy oly szegények, hogy fizetni nem képesek, akkor az esp. missiói lelkész teljesen ingyenes szolgálatot végezzen. Az esperesek pedig évi jelentéseikben mindenkor kimutatnák, hol és hány alkalommal végzett az esp. káplán, mint missiói lelkész, hivatalos teendőket. Ily módon az esperesség ellenőrizné azt is, nehogy az esperesek mellé adott káplánok csupán csak Írnoki hivatáskört töltsenek be. Szükség volna erre azért is, mert sokszor tapasztaljuk, miszerint egy-egy üresedés vagy elbetegesedés alkalmával a szomszédos papokra gyakran igen terhes a helyettesítés, esetleg pedig az egyház hónapokon át alig részesül rendes istentiszteletben, a mi nem ritkán azt a hitet kelti fel a népben, hogy hiszen ők pap nélkül is könnyen megélhetnek. Mind ennek elejét vehetnék az által, ha az esp. káplánok teljesítenének az ilyen helyeken isteni szolgálatot. De van még egy más mód is, mely mindenesetre eredményesebb volna a püspökök mellé adni szándékolt missiói lelkészek működésénél. Bizonyára más is van úgy, hogy egész sereg szórványt kellene gondoznia, melyekben csekély számú, de buzgó hiveink óhajtják az istentiszteletek tartását. Igen, de a költségeket meg nem igen birják! A fuvar maga sokba kerül s közülök a legtöbb hetyen nincsen lovas gazda. Már most ha elszámolás kötelezettsége mellett azon pénzből, melyet a püspöki missiói lelkész fizetésére szánnak, minden olyan lelkész, a ki filiáiban vagy szórványaiban a missiói lelkész feladatát végzi, megkapná legalább a fuvar költségeit : el volna érve a czél. Ez az én nézetem. Lehet másnak más és jobb. Ha van, ne zárja magába, mert evang. egyházunk java, érdeke kívánja, hogy e fontos és az elhamarkodás veszélyétől óvandó ügyhöz mennél többen s mennél több oldalról hozzászóljanak. Baffay Sándor. —-40t- i, i i r i i s, A tiszai kerületi közgyűlés. (Tartatott Debreczenben augusztus 21—22. napjain. Folytatás és vége.) Az „Aranybikában" sok lelkes felköszöntés között megtartott díszebéd után a közgyűlés folytattatott az evang. templomban „a püspökök javaslatával", mely augusztus 6-án Hiskolczon dolgoztatott ki és mely kevés módosítással el is fogadtatott az e lapokban is közlött szöveg szerint. Árva és Liptó egyházmegyéket illetőleg, melyek az egyházi törvény éltelmében a tiszai kerülethez csatolandók, határoztatott, hogy felszóiittatnak arra nézve, hogy már most hódoljanak a törvényes kívánalmaknak és váljanak a tiszai keúilet tagjaivá, hol testvéries szeretettel fogadtatnak. A magyarhoni egyet, evang. egyháznak az 1818-iki 20. t.-cz. szellemében való állami nagyobb dotatio iránti igényét tekintve különösen Kubinyi Géza és Törköly lelkész hathatós felszólalásai után egyhangúlag határoztatott, hogy nem adomány, de törvényes jogainak érvényesítése révén az evang. egyházat a legégetőbb szükségletei fedezésére évenkint 400,000 forint illeti, melyből a tiszai kerületre 90,000 frt fordítandó volna; egyszersmind ki-