Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Belső missió

'183 követelhet magának, hogy mintegy az egyházban kiilön testületet alakitana, de az egyházi élet körén kivül sem helyezkedhetik annyira, hogy közötte és az egyház között a viszony vagy megszűnnék vagy esíik meg is lazulna. Tehát az egyház körén belül, az egyház felsősége alatt és az egyház benső szellemi és erkölcsi életének javára teljesiii nemes munkáját. Ily irányban igyekezett megoldani e kérdést két egyházunk : a pozsonyi és a soproni az ő diakonisszáin téztei vei, midőn ez áldásdús intézeteit bevonta ugyan egyházi szervezetének körébe de oly módon, hogy egy, az egyházi közgyűlésnek felelőséggel tartozó ugyan, de mégis teljesen önálló bizottságnak adta át a diakonisszaügynek kezelését. Innét van, hogy a külföldön is normális viszonyok között legalább a lelkészi hivatal képezi a kapcsolatot az egyház és a missiói intézetek között, úgy hogy az erkölcsi felelősség egyúttal hivatalos felelősséggé is lesz, hogy a belső missiói intézetekben semmi olyan ne történhessék, a mi esetleg az egyházi életben zavart idézhetne elő. S minden esetre egyházunkban is alapelvül kellene kimondanunk azt, hogy a belmissiói munkásság teljesen szabad, a szeretet önkéntességére bizott munka, de az egyházi hatóságoknak ellenőrzése alatt áll, hogy mindig és m ndenben az egyház érdeke taitassék szem előtt. Tehát a belső missió munkásság a szabad egyesülés alapján létesüljön, úgy azonban, hogy az egyháztól való függése fentartassék. Történelmi fejlődésében szerzőnk igy határozza meg a belső missiót: „A belső missió az utolsó száz évnek egyházi reformmozgalma, a mennyiben az élő evangyeliomi egyházi erőknek tervszerű törekvését mutatja fel, hogy az evangelikus nép társadalmi és gyülekezeti életében végső vonalban jelentkező oly erkölcsi és vallásos bajai ellen a szabad egyesülés utján hasson, melyeknek enyhítésére és elfordítására a hivatott tényezők: a család, az állam nem elégségesek, azon határozott czéllal, hogy az általa megnyerteket az egyházba vezesse s munkálkodásával a létező egyházat a maga egészében valódi népegyházzá alakítsa ki. Ebből következik, hogy a belső missiónak munkakörét tulajdonképen azon vallási és erkölcsi bajok, hiányok jelölik ki, a melyek népünk hitbeli és erkölcsi életében mutatkoznak és a melyeken egy, az egyház, mint olyan, még ha akarna is, eszközei elégtelensége mellett segiteni nem bir. Az állam pedig másnemű feladatai mellett sok tekintetben veliik nem is gondol s ha igen, az ő törvényeivel legfeljebb külsőleg szabályoz, de bensőleg alakítani kép telen. A belső missió tehát tulajonképen az egyház hiveinek vallásos önsegélyző egyesülete. De ezen felfogásból következik az is, hogy itt is, mint a szellemi és erkölcsi élet minden terén legelső feladat a szükségérzetnek felébredése és felébresztése. Mert mit használnak a legszebb elméletek, mit a legragyogóbb ékesszólás, ha akár az egyháznak vezérlő félfiai és lelkészei, akár maga a nép nem látja a veszedelmet, mely környezi, nem az örvényt, melybe tudatlanul ugyan, de mégis lianyat homlok rohan. Már e lapokban is említve volt, hogy különösen fejlődő ifjúságiink erkölcsi elvadulása s a vele járó, kivált a liato lik parancsolat ellen elkövetett bűnök napirenden vaunak. Ha tekintetbe veszszük azt, hogy lia a férfiból épen fejlődésének azon korában, a midőn minden szellemi és erkölcsi erejét a jövő érdekében ki kell lejtenie, az önbecsérzet kihalt; ha a nő akkor, a mikor szűzies ártatlanságát a családi élet szeplőtlenségének érdekében meg kell óvnia, szégyenérzetét elvesztette, hogy az egyház és állam alapját képező családi élet már kezdetében annyira meg van rendítve, hogy nemcsak maguk a házasfelek nem remélhetnek, neui várhatnak boldogságot, de a körükben növekedő nemzedék is a folytonos elsatnyulásnak lesz martalékává, kérdjük, nem kénytelen-e a veszély nagyságát, átérző lelkész hiveit a szellemi és annyagi pusztulással fenyegető betegségre figyelmeztetve odahatni, hogy gyülekezete ifjúságát egyesületbe gyűjtve a vallás megszentelő befolyása alá helyezve, végezze a legény- és hajadon egyletek utján a belmissiói munkát. Es lehetne még az életből több oly példát vennünk, a melyeken nálunk a belső missiói munkáuak szükségességét kimutatni nem járna valami nagy erőlködéssel. A hű lelkész körül hullámzó népéletből a figyelmes és népét szerető lelkipásztor maga kifogja vehetni azon jelenségeket, melyek meg fogják a bajok forrását is mutatni. Elfogultság volna azt követelni, hogy minden ily bajon maga a lelkész segítsen ; de még azt sem szabad képzelnünk, hogy a belső missiói munkával lelküzdhetne minden szellemi, erkölcsi, vagy épen anyagi bajt; de annyi bizonyos, hogy ha hű odaadással és szeretettel fog a belső missió terének műveléséhez, hogy a feltünedező bajokat már azzal is, hogy a népet álmából felrázta, a veszély tudatára hozta, enyhitőleg fog hatni és ha sikerül neki az egyház hiveit a közös munkára felbuzdítani, egy jobb és nemesebb életirány megalakulásával, talán lassan, de biztosan fogja a kibontakozást előidézhetni. Hogy e munkában a lelkésznek ép úgy, mint a hiveknek szivét átható és vezérlő elv a mi Atyánknak és mi Tjrunknak, a Jézus Krisztusnak szeretete által munkás hit lehet csak, ezen kivűl mást találnunk nem is lehet, az igaz; de ez oly erő, a mely, a mint az élő keresztyénben soha meg nem tagadja magát, azt csüggedni nem engedni, sőt az L r segedelmének birtokában azt diadalra vezeti, úgy annak DIU ikájában is, mint azt a németországi példák mutatják, biztosítja a sikert. Franke, Wichern, Fliegner, Löhe, de a G us z t á v - A d o 1 f-egylet megalkotói, Dr. Groszmann és Dr. Zimmermann, mind oly nevek és belső missiói alkotásaik s azoknak története oly tanúságot szolgáltatnak, hogy érdemes volna életrajzaikat műveikkel együtt a mi közönségünkkel megismertetni, hogy láthassa, mily csekély kezdetből mily óriási művek létesültek, melyek magunkban véve is, de még inkább az általuk