Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Hol keressük isten országát (Sass János)

175 Mindezekből következik, hogy tanszabadság nélkül nincs, nem lehet valódi evang. lelkészképzés. Ugy de a korlátlan tanszabadság extravagancziákra is csábíthat, a midőn nem is a XVI. századi theologia, hanem a próféták és apostolok által megnevezett alap forgattatik föl. Az ily irány ápolása egyáltalán semmiféle egyház érdekében nem áll. Azért a mi magyarhoni ev. egyházunk a theologiai akadémia tanszabadságának korlátozására meghagyta, hogy egyházunk hit elvei megtartassanak. Ámde nem hitelvek, hanem a hittételek megtartását követelik mindazok, kik a theologiai akadémiának megtámadásával egyházunknak vélnek szolgálni. — Én pedig az elmondottak alapján egyházunk s jövendő papi nemzedékünk érdekében kívánom, hogy a theol. akadémiát igazgató testületek és az akadémia tanárai egy hajszálnyit se engedjenek a reájok bízott egyetemes intézet törvényeiben is kimondott, egyedül helyes elvből: „A theologiai akadémián egyházunk hitelveinek megtartása mellett, tel j es t anszabadság biztosíttatik." Gaál Mihály. —«s-sae*®*Hol kiriiiük Isten országát, i. Mintha valamely néma pusztaságon elhagyottan utazván a távolból ismerős hangok ütötték volna füleimet, olyan örömérzettel olvastam e lapok m. é. 35. számában Németh Pál, külső somogyi esperesnek szavait, melyek szerint egyházunk létkérdésének megoldását s jövőjének biztosítását ő is abban találja fel, miszerint „keressétek Isten országát!*) Az ismerős hang hallatára felbátorodtam tovább menni egy lépéssel, felvetvén azt a kérdést, hogy népünk miveltségének színvonalán, ismeretbeli fejlettségének álláspontján hol, miben találjuk fel Isten országát ? Nem laikusoknak, lelkészeinknek hivatása e kérdéssel foglalkozni. De talán nem lesz érdektelen, annál kevésbé czéltalan elmondani, minek hiányát érezzük mi laikusok mai lelkészeinknek — mindig tisztelettel hajolván meg a kivételek előtt — e téren látható, tapasztalható működésében. A mai kor figyelme első sorban a kézzel fogható, érzékelhető tárgyakra és a szellemiek terén az értelem által tisztán látható igazságokra irányult. A munkás előtt az erkölcsi elismerésnek nincs értéke, anyagi jutalomban keres elégtételt. A bűnös nem érzi vagy nem akarja érezni az erkölcsi büntetés súlyát, csak olyan szenvedés iránt van érzéke, a mi testének fáj. Törekvéseinkben nem lelkesítenek bennünket magasabb czélok, csak anyagi birtok után vágyódik *) Közbevetőleg legyen mondva, a tudósítás Írójának következtetése nem helyes, mert abból a tényből, hogy Németh Pál ily tartalmú beszédet mondott, egyáltalában nem következik, hogy nem volnának igen számosan, kik nem ily értelemben beszélnek, annál kevésbé cselekesznek. szivünk és minden testi lelki erőinket ilyen kincsek megszerzésére fordítjuk. Örömöket buzgón keresünk a lélek felvidámitására, de a szellemi élet örömeit nem ismerve, érzéki vágyaink kielégítésében, evés, ivás, kényelem, hatalom, fényűzésben igyekezünk örömök után epedő ösztönünket megnyugtatni. Még a természet szépségei is csak ugy hatnak reánk, ha érzéki gyönyörökkel kínálkoznak. Önző a mai kor embere a legnagyobb mértékben, minden tevékenységének úgyszólván egyedüli rúgója, minden figyelmének, gondjának egyedüli központja a kedves é n. Még a szülői — e legtermészet8zerűbb — örömöknek is csak annyiban van értékük, a mennyiben a szülők nagyravágyásának, vagy hiúságának állanak szolgálatába. Nem a gyermek jóléteért él a szülő, hanem azt követeli tőlük, hogy habár saját jövőjük árán is, neki örömöket szerezzenek s minél több alkalmat nyújtsanak nekik a világ előtt dicsekedésre. Barátság, szerelem, honszeretet, mint önczél, mint hervadhatlan örömök forrása, ismeretlen előttünk, nem is gondolunk arra, hogy ezen eszmékben a végetlenség utáni ösztönünk kielégítését keressük; hanem önző czéljainkra igyekezünk azokat eszközökül felhasználni. Alig ha csalódom abban, hogy e vonások, mint korunk jellemző tünetei léteznek a mai társadalomban. Es annak tudata kezünkbe adja kulcsát azon utaknak s világosságot gyújt azokon, hol a keresett Isten országát bizonyosan feltalálhatjuk. Eszményiségre kell ébreszteni és vezérelni az embert. Világosítsák fel lelkészeink a hivők seregét a felől, hogy boldogtalanságuk oka épen azon tévelygésben fekszik, miszerint végetlenség utáni vágyaik kielégítését mulandó jókban keresik. Rajzolják le élénk színekkel a mai kor emberének lelki életét, miként törekszik szakadatlan munkában, emésztő gondok közt a nyugalom felé, miként növekedik gondja, izgatottsága, elkeresedése napról-napra, mivel élete czélját : a boldogságot, nem hogy elérné, sőt minden lépéssel tovább és tovább távolodik tőle ; miként hullatja az élet fája az ő szemei előtt virágait, leveleit s változik kiaszott, letarolt kóróvá, a minek Isten rendelése szerint hervadatlan üde lombbal kellene az ember lelkét a sirig állandóan gyönyörködtetni. És e kép ellenében rajzolják le az eszményi élet elpusztithatlan boldogságát. Tanítsák meg az embert arra a tudományra, mely minden tudomány felett való és mely a mai tudományos világban, mondhatni egyáltalában ismeretlen, arra a tudományra, miszerint egyéni jólétünk és kényelmünk feláldozása valamely magasabb czélért, például gyermekeink jövője érdekében nem súlyos teher, hanem paradicsomi öröme a léleknek; kitartó, buzgó munkával érni el czélunkat édesebb, mint ha a gyümölcs tétlen ölünkbe hull ; nem barátság az, a mely megbotránkozik azon, ha barátjának hasznát nem veheti; mert a szeretet nem akkor nyújtja igazán boldogító gyönyöreit, midőn anyagi előnyökkel kecsegtet,