Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - A lelkészi pálya

Tizenharmadik évfolyam. 19. sz. Pozsony, 1895. évi Május 11-én. EVANGELIKUS EGYHÁZ es ISKOLA. r Elönzetési A ár : Egész évre . 12 kn. félévre « n negyedévre . 3 n Egy szám ára : V 24 flr. J /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6. sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TESZTYÉNSZZY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 14 flr. többször közölve 10 flr. Bélyegdij : külön 60 flr. Tartalom: A lelkészi pálya. {—.—) — A legújabb testamentom. (Stettner Gy.) — Tárcza. — Belföld. — Külföld. — Vegyesek. — Pályázat. Az egyházi beléletet tükröző utóbbi évi statisztikából arról győződtünk meg, hogy évről-évre fogy azon ifjak száma, a kik a theologiai pályára lépnek, lelkészi szolgálatra készülnek. Ezen jelenség egyébként nemcsak a mi egyházunkban észlelhető, hanem a református egyházban is, sőt, a hol a javadalmazási viszonyok bizonyára kedvezőbbek, a kath. egyházakban. Minket ez természetesen nem, hanem a mi egyházunk helyzete érdekel s lia abban merül fel kedvezőtlen tünet, kénytelenek vagyunk azzal foglalkozni, okait kutatni, természetes óvszereit keresni, neliogy ezen kérdésnél is úgy járjon egyházunk, mint van az állammal karöltve, de még inkább önmagában a tanárkérdéssel, a hol ma a régihez mérten összehasonlíihatlan jobb helyzet daczára is alig képes a hirdetett tanári állásokra pályázókat kapni. Az t. i. ismeretes előttünk, hogy ez előtt még másfél évtizeddel tanáraink középiskoláinkon, legkiválóbb jeleseink is, olyan csekély javadalmazással töltötték be nemes, de nehéz hivatásukat, a mely mai javadalmazásuk felének aligha felelt meg, ma van az állatni tanárok fizetését megközelítő ellátásuk, nyugdíjigény mellett ötöd éves korpótlékuk. Jól van az így, legalább a körülményeknek megfelelőleg elég jól, megsz ágálnak érte derekasan tanáraink, megérdemlik hasznos szolgálatukkal, melyet az egyháznak s a hazának hoznak s hiszszük, hogy helyzetüknek ezen lényeges javulásával nem érkeztek el azon határig, a melyen túl menni már nem lehetne. S ime mégis alig akad pályázó, a tanárokban való nagy szükséglet alig talál fedezetre s az egyház érezheti most, hogy az átmeneti időszakban elfelejtett bár kötött anyagi erejéhez mérten, de még is a lehetőségig gondoskodni arról, hogy középiskoláiban tanárhiány ne álljon be s ma onnan kénytelen elfogadni tanárait, a honnan épen kínálkozik. Középiskoláink ezen helyzete félő hogy egyházainkra is alkalmazható lesz néhány év múlva, hogy t. i. a lelkészi állomások s ezek között természetesen a szegényebb javadalmazásuak, a melyek azonban a közegyházra nézve a jobb javadalmazásuakkal egyformán fontosak lehetnek, nem lesznek betölthetők azon egyszerű oknál fogva, mert hiányozni fognak azok, a kik azokat betöltenék. A jelek már is oda mutatnak, a jelek ma sem olyan kecsegtetők, hogy ezen aggodalom jogosult ne volna. Eltekintve a belső hivatásérzettől, melyet gyermek szivébe a család, ifjú lelkébe az iskolai nevelés oltott, a raely hivatásérzet ellenállhatlan erővel vonzotta az ifjút a papi pályára, hol magát az Urnák szolgálatára volt szentelendő, ifjaink egy része azért fordúlt a theologiai pálya felé, mert nem rendelkezett azon anyagi segély felett, a mely az egyetemi másnemű tanúlmáuyozás folytatásához szükséges s igy kénytelen-kelletlen is ott keresett tanúlmányának, hivatottságának tért, a hol azt a legkönynyebben elérhetőleg megtalálta s ezen tért az egyház meg is adta, könnyebben hozzáférhetővé tette különböző jótéteményeivel, segélyeivel az önfenntartás mind megannyi megkönynyebbítésével. S az egyház, a mit édes anyai szeretettel áldozott, visszatérülten élvezé azon szeretetben, szolgálatban, munkásságban, melyet gyermekei néki áldozának egész életen által. Ezen csereviszony mellett élt, haladott, gyarapodott egyházunk évszázadokon át s a jövőnek is feltétele az, hogy ezen szeretetbeli viszony, az egyházhoz való ragaszkodás, az egyházért való hűséges munkálkodás a jövőben se apadjon, hanem nyerjen bensőségben, erős hivatásérzetben, a Jézus iránt való vitézkedésben. S épen a közelgő új időszak az, a mely minden Sionon egész harczost, minden fokon egész vitézt, minden nyáj élén egész pásztort, minden gyülekezet körében egész embert igényel, hol az alkalmatosságot, a hitet, hűséget, fáradhatlan munkásságot nemcsak szóval, hanem tettel és valósággal, a réginél nagyobb áldozattal keilend teljesíteni, hogy az egyház ma szirtek, hullámok között evező veszélyeztetett hajója töréstől mentesen haladhasson az eléje kitűzött