Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Szabályrendeletek és utasítások a dunántúli egyházkerületben

120 a római pápa, sem Zichy ék meg nem tanítanak — mig a viJág lesz, hogy keresztények vagytok. S ha egyszer ennek igaz tudatára jutottatok, akkor felragyog majd a hazaszeretet és az „ős" val­lás fénye ! Tehát csak bátran és vitézül fel a küzdelemre ! Ebben veletek tartand, erre az ég áldását kéri rátok e hazának minden gyermeke ! F. G. •w­Szabályrendeletek ig utasítások a dunántúli egyházkerületben. VIII. (Tizenötödik közlemény.) A lelkipásztori hivatalról. A szentségek kiszolgáltatása. 62. Egyházunk két szentsége rendszerint a nyil­vános isteni tisztelet alkalmával szolgáltatandó ki. 63. Azonban rendkivülileg úgy a templomban, mint magánháznál is, lehet bármely időben keresz­telni ; valamint az úrvacsora is a betegségben levő, a gyenge egyháztagoknak, ha kérik, magánházaknál kiszolgáltatandó. A szent keresztség kiszolgáltatásáról. 64. Az evang. szülők gyermekei az egyház tagjaivá a keresztség szentsége által vétetnek fel. 65. A mely szülők gyermeköket legkésőbben hat héttel születése után meg nem kereszteltetik, azoknál a lelkipásztor ennek okát puhatolja és a késedelmezőket szülői ker. kötelességökre emlékez­tesse. 66. A keresztséget, ha szabályszerűen ment végbe, ismételni nem szabad. 67. Kétes esetekben a ker. szülőktől származott gyermekek megkereszteltendők, míg az ellenkező bebizonyítva nincs. 68. A lelencz, ha megkereszteltetése bizony­talan és egészségi állapota ellenkezőt nem kiván, csak 48 óra múlva kereszteltessék meg, hogy ezen idő alatt felőle tudakozódni lehessen. 69. A nem lelkészi egyén által végzett ú. n. szükségbeli keresztség, ha az lényegében Krisztus rendeléséhez képest ment végbe, a lelkipásztor által azon esetben, ha a gyermek életben maradt, meg­erősíthető — de a nélkül, hogy ismételtetnék. 70. Az egyházakba áttért felnőttek csak akkor kereszteltetnek meg, ha biztosan meghatározható, hogy megkeresztelve nincsenek. 71. Az ilyeneknél, hogy áttérésök öntudatos és megnyugtató legyen, a keresztséget megelőzi a kellő vallásoktatás és evang. ker. hitökről, vallásos meg­győződésűkről nyilvános vallástétel. 72. Megkívántatik, hogy a keresztszülők vagy helyetteseik a keresztség kiszolgáltatásánál komoly akadályoztatás eseteit kivéve jelen legyenek. 73. Legalább két ily tanú jelenléte kívántatik. 74. Keresztsziilőkül csak felserdült korúak vagy már konfirmáltak fogadtatnak el. Az egyházkelésről. 75. Midőn a szülőanya a gyermekágyból fel­épülvén egyházhoz kimegy, a lelkipásztor ezen „egyházkelés" alkalmát felhasználja, hogy az anyát, ha gyermeke meghalt, megvigasztalja; ha a gyer­mek életben van, az anya kisdedének gondos ápo­lására (himlő elleni beoltásra) és nevelésére, a tör­vénytelen viszonyból származott gyermeknek anyja komoly megtérésre is buzdítandó. 76. Az evang. valláson levő gyermekágyas asszonyt, ha férje más valláson volna is, valamint saját lelkésze részéről történt elutasíttatása esetében, a vegyes házasságban élő más vallású nőt is avassa be a lelkipásztor. 77. Hasson oda a lelkipásztor, hogy az egyház­hoz kimenés az első szülés után a 4-ik, az utóbbi szülések után a 3-ik hét előtt ne történjék, 78. Ha a gyermekágyas beteges, vagy ha az anyaegyházhoz távol fekvő községben lakik és az utazás reá vagy az újszülöttre nézve egészségi szem­pontból káros lenne; akkor a lelkész hozzá kivitet­vén, imádkozzék vele. Az U r vacsorájáról. 79. Az úri szent vacsora vételét megelőzi a gyónás. Közvetlen az úrvacsora előtt, de előtte való napon is tartathatik. 80. Ha valaki magánlag kivánná bűneit a gyón­tató atya előtt bevallani s lelki atyai tanácsát kikérni, ne utasíttassék vissza. 81. Az Úr asztala megteritendő tekintet nélkül a jelentkezők számára karácsony, újév, nagypéntek, húsvét, pünkösd ünnepein, ádvent és bojt első vasár­napjain, a confirmatio napján, a hálaadó s a refor­matio ünnepein ; — ezenkívül több vasárnapon is, ha az egyházközség régebbi kegyeletes szokása, népes­sége és az egyházi hivek lelki szüksége kívánatossá teszi. 82. Hogy azÚr asztala meg fog teríttetni, előtte való ünnep vagy vasárnapon a szószékről kihirde­tendő, oly buzdítással, hogy a hivek ekkor illendő módon készüljenek. 83. Az Úr vacsorája a délelőtti isteni tisztelet alkalmával szolgáltatik ki, a magán jelentkezőknek máskor is. 84. Az úrvacsorával élni vallási kötelesség, mely­nek teljesítése mindenkinek lelkiismeretére bízandó s kényszert nem tűr. 85. De a lelkipásztornak komoly feladata azokat, kik ez úri szent vacsorával huzamosb idő óta nem éltek, az abban való részvételre reábirni. 86. Részt vehet abban minden konfirmált hely­beli vagy idegen, a siketnéma is, ha e szentségnek tudatával bir. . (Folyt, kov.)

Next

/
Thumbnails
Contents