Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - A cúria riadója

llí> követve pedig Esterházy Miklós grófokhoz és érdektársaihoz intézett. Ha valaki azt hinné, hogy a levél olvasására feljajdulunk, hogy a helyzetet most már csakugyan komolynak tekintjük, minekutánna a magyarországi, úgynevezett néppártnak csúfolt róm. kath. érdekcsoport ime a pápában ily erős támoszlopot nyert, — a ki azt hinné, hogy csak egy borús felhővel is több gyűlt amúgy is már aggódó homlokunkra, — az határozottan csalódnék. Ezt mi már egyszerűen megszoktuk. Egygyel több vagy kevesebb a római curia stylgyakorlatai közül, ez ránk nézve azóta, hogy Luther ama bizonyos átokbullát máglyára dobta — teljesen közömbös. Nem hogy megdöbbennénk a dolgok ilyetén fejlődése felett, de sőt ellenkezőleg — nem titkolhatjuk el bizonyos örömérzetünket s nem tagadhatunk meg bizonyos elismerést a pápai levél egyikmásik jelszónak beillő passzusa felett. Dicséri a pápa a törekvést, melyet Zichyék maguk elé tűztek, örül a szövetségnek, „hogy a katholikusoknak uj egyesülése jött létre a szt. egyház jogainak és Magyarország vallása díszének az országgyűlésen való megvédelmezésére." Tehát belejöttünk Magyarországon a hitüldözések korába, még pedig a Pázmánok, Szelepcsényiek örökében, Mária országában a róm. egyház üldöztetésének korába. Bizony bizony siralmas állapot — lenne, — ha tény lenne. De hát erről sokat beszéltek s vissza is térhetünk még e tárgyra, most ne beszéljünk róla. A mi felett mi örülni szeretnénk, az azok a kegyes tanácsok, melyeket Zichyéknek, mint a kiadni szándékolt „Fehérmegyei Napló" jövendő kiadóinak. — mint a kik az újságkiadás terén bizonyára még kezdők, — osztogat. „Tartsátok meg a legszorgalmasabban, a mit az újságok kiadóinak már többször előirtunk a felebaráti szeretetről, a szavak mérsékléséről, a világi hatalmak iránt való figyelemről" . . . \alóbau szép szavak, melyek Magyarországon uj irányt lennének hivatva jelölni. Ez kellett volna már régen a hazai „Magyar Államnak", „Religiok", „Kath. Néplapok" s társaik részére. Hol lenne ma hazánk, ha a felebaráti szeretet kath. atyánkfiai száján nem lenne csak üres szó s ha annak helyét a római pápa gyöngéd levelei által aligha kiirtható felekezeti elfogultság miud nagyobb hullámokat verő gyűlölködés s türelmetlenség nem foglalná el, ha a szavak mérséklése nem jelentené mindannak, a mi nem római izfí vagy szinű, becsmérlő lenézését. Ha a pápa azt hiszi, hogy e szavainak eredménye lesz, akkor csalódik, vagy ha csak a világgal í-zemben akarja a kath. vallás nymbusát megóvni, akkor port hint a nagy közönség szemébe. Vagy ha Zichyéknek kedve lenne a felebaráti szeretet magvait hintegetni s a hazaszeretetet ápolni : vájjon akkor szükség lenne-e „Fehérmegyei lapokra." Vájjon akkor nem lenne e első lépés az ilyen szándéklatok megszüntetése. Óh, mi azt hiszszük, hogy a Zichyék újságvállalatából sem a felebaráti, sem a hazaszeretetet tanulni nem fogjuk. Bégi dal az már, hogy a katliolicismus vagy mondjuk klericismus Magyarországon csak addig volt hazafias, mig a hazafiság sajátos érdekeinek szolgált s hogy a felebaráti szeretet mikor, mióta s meddig volt viselkedésének rugója, de hogy egyáltalában volt-e valamikor, ezt a lelkesedéssel dicsőített szt. Istvántól kezdve mind e mai napig még felfedezni nem sikerült. Azonban, hogy e tekintetben irányváltozás küszöbén állnánk, ezt akár Zichyék vállalkozása, akár a pápa levele határozottan meghazudtolják, sőt ez utóbbi ép az ellenkezőre látszik utalni. Mert bármikép szeretnők a levél pointját a már idézett szavakban keresni, ha azokat a levél többi részével összefüggésben olvassuk, azonnal beláthatjuk, hogy a levél fogondolata egészen más. A levél egyéb tartalma mellett e szavak csak a conventionális kifejezések színvonalára sülyednek le. Azt mondja ugyanis a levél : „S miután sohasem fogtok eltérni a püspökök tanácsaitól, tartsátok meg a mit előirtunk a püspökökkel és a szentszékkel való egyetértésről." A ki tudja, hogy mit tesz a magyarországi katholikusok egyetértése a püspökökkel és szentszékkel, az tudja azt is, hogy ez egyetértés kapcsán sem a felebaráti, sem a hazaszeretetet feltartani s ápolni nem lehet. Azt a keveset is, a mi némely katholikusok szivében a kettőből még meg volt, azt is szeretnék Zichyék szép egyetértésben a szentek székével kiirtani. Szerencsére, hogy vannak még katholikusaink, kiknek római voltuk mellett is nem a római szentszék irja elé a törvényeket, de kiknek törvényök az ő sziveikben vagyon. A curia riadója tehát most az egyszer nem fogja megváltoztatni a világ sorját és folyását, egyre azonban mégis jó, az eddig közömbös elemek felköltésére. „Bátran és vitézül fel arra, a mit a hazaszeretet és az ősi vallás fénye parancsol!" Ezt, csak ezt az egy tanácsát kövessétek római katholikus testvéreink! Eszméljetek fel, s tudakozzátok ki, mi az, a mi a haza minden polgárának parancsol ? Kérdezzétek e sokat zaklatott hazának nagy szel lemeit Mátyástól, a dicsőtől kezdve fel Bákóczy, Széchenyi, Deák és Kossuthig. Nyissátok fel szemeiteket s lássátok józanul mi az, a mi a hazát, a mi titeket nagygyá, dicsővé, erőssé tehet ! És menjetek el az Ős vallás szent forrásaihoz s azokból merítsetek lelkesedést a nagy Mester nyomdokainak követésére, annak, a ki az ut, az igazság és az élet ! Ettől a Mestertől megtanuljátok azt, a mire sem