Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Nyílt levélre néhány szó (Kiss Kálmántól)

194 — Mindenki — bármely hivatása legyen — azon érvényesítő ténykedésre van elhiva. Mindenki érezze azt, hogy önmagában semmis, véges, de másrészt azt is, hogy az isteni kegyelmi szellemnek önmagába való felvétele által végtelen értékűvé válik, Istennek gyermekévé, a ki mint ilyen, Istennek gondolatait egész egyéniségével sajátos hivatásában köteles örömmel szolgálni. Ezen egyéniesült isteni szellem azon feltétlen erő, mely ő benne és általa ténykedett, a melyben boldogságát, üdvét és munkája sikerességének, áldásának kezességét birja. S ha a hivatásnak ily felfogása minden keresztény ember természetes kötelessége : úgy ez nevezetesen a theologusé. Az isteni személyiségünkben megnyilatkozó szellem inditja a theologust pályájának választására. S midőn igy indul meg pályáján, nem elégszik meg azzal, hogy ezen isteni erőt önmagában érezze, hanem teljes törekvése oda irányul, hogy ezen isteni erőt, mint nemcsak személyiségében, hanem a természetben, a történetben nyilvánulót tudatra is emelje, egységes voltában felfogja, a végett, hogy másokat is ezen egységes ker. világnézetre és ez alapon az isteni szellemtől meginditott odaadó, feláldozó tevékenységre ébreszsze, fokozza. Ezen alapon ki van zárva az, hogy bárki is azért léphessen a theol. pályára, mivel annak megfut,ása anyagilag meg van könnyítve, avagy azért, mivel e pálya aránylag gyorsabban vezet anyagilag biztosított társadalmi állásra. — A szegénység, a haszon mint érzéki rugó ily szellemi, s önmagát másért feláldozó pályára soha sem indíthat. S a mint az anyagi szegénységnek, úgy a szellemi proletariatusnak szintén nincs jogczíme, hogy e pályára lépjen. — Hála Istennek, mind inkább letűnik azon kor, a melyben a theologiai pályának választása az érettségi vizsgánál is elnézőbb megítélésre számithatott; hála Istennek, nemcsak a középszerűség, hanem a maturánsok legjelesebbjei lépnek évek óta e pályára. Az ifjúságban is mind inkább megerősödik azon tudat, hogy oly pálya, mely a legszentebb érdekeket szolgálja, ideális törekvésű egyéneket kiván ; s hogy oly pálya, mely a személyi élet központjába, a természeti és történeti élet legmélyebben mozgató erejének kutatásába való elmélyedést feltételezi, mely ez alapon egy egységes világnézet megalkotását követeli, s mely megköveteli azt, hogy a legkülömbözőbb állású és hivatásu, képzettségű egyéneket megértve, azokat szintén ily mélységes s boldogító álláspontra emeljük: tágkörű és mély szellemi képzettséget és szellemi munkát feltételez. Ezért is még azon erkölcsileg magasabban álló, a pálya választásra indító okot sem fogadhatjuk el, a melyre sajnos, még mai nap is többen hivatkoznak. A szülők, a környezet kívánsága nem egyet indít theol. pályájának választására. — Boldog azon gyermek, kinek otthonát a vallás szelleme melengeté ; boldog azon ifjú, kit élet útjára az anya és apa imája kiséri és nemes érzelemről tesz tanúbizonyságot, ha az ifjú szülői iránti kegyeletétől in- | díttatva, azok kívánságát teljesíti, midőn pályáját választja. — De vétkezik az ifjú éppen szülői iránt tartozó kegyelet ellen, vétkezik önmaga és teremtője ellen, ha e pályát választva ez igazi egyéni hivatottság érzete nélkül teszi. — Hisz a szülő legforróbb kivánsága az, hogy gyermekét boldognak lássa, önmagunk iránti kötelességünk megkívánja az, hogy egyéniségünkkel forraszszuk össze jövő hivatásunkat ; Isten, a mi teremtőnk azért adott kinek-kinek sajátos adományokat, hogy ezeket fejleszszük, ezekkel sáfárkodjunk hűen országa kiépítésében. — Már pedig boldogtalan az, czéltévesztett annak élete, Isten iránt hűtelen az, ki egyéniségében rejlő czélgondolatot életpályája választásánál nem követi. Ezért is most, midőn Önök, kedves pályatársaim életük munkában töltött egy időszakára vissza tekintenek, s midőn a szünidők a megpihenés mellett az önmagukba szállásra kedvező alkalmat nyújtanak; használják fel ez időt és alkalmat valódi önvizsgálatra; feleljenek őszintén ezen kérdésre : váljon igaz hivatottság érzete vezérelte Önöket e pálya választására ? S ha e kérdésre „igennel" felelhetnek : úgy meglesz a munkálkodás igaz szelleme és emlékszerű eredménye is. Nem a végzett munka, hanem azon szellem, a melyben és melylyel a munkát végezzük : ez adja meg a munkának ethikai értékét. — Lehet számot tevő, külső, nagy eredményt felmutató munkát végezni a nélkül, hogy ezen munkának erkölcsi értéke is lenne, s viszont van oly munkásság s tevékenység, mely a világ által figyelembe sem vétetik, melynek külső s közvetlen eredménye semmi — s mind ennek daczára a munkásság ethikai lag nagy jelentőségű és értékű. A theol. tanulmányozás munkaterére vannak Önök ifjú pályatársaim el hí va! Mily szellemben munkálódtak a lefolyt évben — e téren?! Vájjon nem volt-e e munka csakis a törvényszerűség és az ambitio szelleme által vezérelt munka?! oly opus operatum, a melyet kényszerűleg, kedvetlenül, de mégis el kell végezni ; oly munka, mely czélját nem önmagában, hanem a munkásnak elismertetésében, dicsőségében kereste? ^^^^ (Folyt, köv.) Néhány né a „nyilt leiéF-w. Nagytiszteletű Mar góc sy Kálmán ev. lelkész urnák üdvöt az Úrban! A magam csekélysége iránt kiválóan megtisztelőnek vettem nagytiszt, tiszttársam abbeli szívességét, melynél fogva igénytelen soraimat, melyekkel nemrég egy szerény kérésemnek adva kifejezést bizalomteljesen fölkerestem volt, e becses lap 23. számában jóakaró figyelmére méltatta, a miért is fogadja e helyütt szívből jövő forró köszönetemet. Meglepett vele nagy tiszt, tiszttársam meglehetősen, hogy említett levelemre hozzám intézett válaszát I evang. olvasóközönségünk elé nyilvánosságra bocsá-