Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Irodalom - A világosság czímű ev. napi lap 1996 évi augusztusi számából

195 totta; de a meglepetés, megvallom, kellemesen is érintett : a válasz előttem kétszerte nagyobb becsfívé vált, olvasása kétszerte több élvezetet nyújtott nyilvánosságra hozatala által, mert érzem és tudom, hogy a felvetett, egyházunkra nézve magát mind általánosabb érdekűvé kinövő kérdésben — a nazarenismus kérdésében — jó szolgálatot tesz az említett közlemény, alapos fejtegetéseivel, az egyházmentés, egyházvédelem munkája körül nemcsak magamnak, de a lelkésztestvérek közül elég sokunknak, sőt megszívlelésre alkalmas mindnyájunknak is, nem tudva, hova mit hozhat még a legközelebbi, az egyházi téren tagadhatatlanul nagy eseményekkel viselős jövő. S ez utóbbira gondolva, ha nyilvánosan nem közli, talán magam kértem volna nagyrabecsült tiszttársamat, hogy bocsássa nyilvánosságra becses levele tartalmát, tárgyhoz hozzászólásra, serkentésül, alkalomnyujtásul esetleg más, arra hivatott tiszttársaknak is. Hiszem, lesznek is többen, kik e fenyegetőleg föllépni kezdő, Margócsy Kálmán tiszttárs úr által mindnyájunk tanulságára oly élénk sziliekkel ecsetelt egyházi bajunkat, egyházunk jól felfogott érdekében, agyonhallgatni nem engedik. S talán már most, az egyházpolitikai reformok törvényerőre emelkedése küszöbén, melyek ezt a tárgyat nagyon közelről érintik, van is a nagytiszteletű szerkesztő ur asztalfiókjában becses lapja részére beküldött, e tárgygyal mindjárt melegiben, hozzá méltó ügyszeretettel foglalkozó közlemény. Magam a nazarénusok szektáját közvetlen a gyakorlati életből még nem igen ismervén, nem szándékom az iránt hosszasan értekezni. Csupán annak kijelentésére szoritkozom, hogy végtelen szükségét érzem az ellene, idején való tapintatos, czéltudatos védekezésnek s e czélból az irányadó körök felhívásának a kellő éberségre, szorgos cselekvésre szemben a szektával. Érzem és sejtem, hogy a nazarenismussal, ha lokalizálnunk nem sikerül, nagy s keserves leszámolásnak nézünk eléje, mely sokkalta nagyobb, vérzőbb, állandóbb sebet üt egyházunkon, mint a mostani nemzetiségi perpatvarkodás, mert emennek véget vethet az államhatalom is, bár szakítaná is végét, oka is közelebbről van rá épen ő neki. A nazarenismus terjedése hozhatja majd theologusainknál — az attól való megfélemledés folytán — az úgyis nem épen magas létszám megapadását, a mi fő-főcsapása lesz egyházunknak. Midőn most a nemzetiségi túlkapások ellen küzdünk, tagadhatatlanul szolgálatot teszünk vele hazánknak s vele együtt egyházunknak is; bár a nemzetieskedők rendesen magoknak foglalják le az egyház érdekeinek igaz szolgálatát. Ha nazarenismussal fog meggyülni a bajunk : akkor lehet — én hiszem e lehetőséget, — hogy egyházunkban a nemzetiségi kérdés már lekerül a napirendről, mert egyesült erőre, fellépésünkben, működésünkben a kellő tömörülésre lesz szükség, hogy amaz ellen közösen védjük egyházunkat; de azért mint egyházunkra, ugy hazánkra nézve sem lesz köszönet a nemzetiségi kérdés ilyen indító okból való megszűnésében, mert a nazarenismus — ugy mint a socialismus is — kosmopolitákká csinálja hiveit. S annál jobban érzem és sejtem a veszélyt egyházunkra, de meg — bátran állíthatom — hazánkra nézve is a nazarenismus részéről, mentül közelebb kezdünk lenni az államkormány egyházpolitikai reformja megvalósulásához, a mi már, ugy látszik, csakugyan meglesz^ a minek megvalósulása elé azonben szorongó aggódással gondolok, minden mellette szóló a mi hitelveinkkel nagyon szépen támogatható, megegyeztethető elméleti szép okoskodás s meggyőző hatalmas érvelés daczára, mely az ő idealismusában magamnak is nagyon tetszetős, de nem ilyen a valláserkölcsi élet külső, gyakorlati formájában való megjelenését tekintve, s engem bizony meg-megkörnyékez a félelem, hogy egyházunkon is be fog teljesülni a mondás : multadban nincs öröm, jövődben nincs remény. Állami szempontból pedig nem tudom, nem járunk-e ugy, hogy elmondhatjuk : adtál uram esőt, de nincs benne köszönet. Egyházunk múltja — a hithűség számos dicső, örökemlékű példája korából — az átszenvedett vallásüldözésnek, elnyomatásnak ; jövőnk — a liberalismus nagy alkotása általános vallásszabadság korából — a híveink közt tág szabadalmat nyerő hitközönyösségnek, vallási együvé tartozás köteléke széttépésének szomorú képét tárja lelki szemeink elé. Tehát bajok a múltban, bajok a jövőben, ugy a mint megvannak a jelenben is. Egyformán nagy bajok azok is, ezek is. Ott is, itt is sok árny a fény mellett. Ott is, itt is bő osztályrészünk a szenvedés. Legyen ennek elviselésére, a vele való hitteljes megküzdésre, az Istenországa terjesztése érdekében, az 0 kegyelme velünk ! Testvéries üdvözlettel Tót-Aradáczon, 1894. junius hó 15 én. Kiss Kálmán, ov. lelkész. ï á i11 a. A „Világosság" czímű evangelikus napilap 1996. évi augusztusi számából. (Folytatás.) Végre a nagyszebeni püspök elnöklete alatt tartott missióligyi szakosztályban szóba kerültek az ifjúsági egyesületek, evangélisták, diakonok, diakonisszák, aggok és szegények menedékháza, rokkant lelkészek felvétele a Bethániába. Ezen szakosztály, mely a Balkán evangelizálásával is foglalkozik, kedvezőleg intézte el a konstantinápolyi evang. püspök levelét, a ki városába uj magyar hitszónokot kért. Az egyetemes értekezlet központi bizottsága, mely a szakosztályok elnökeiből, előadóiból és három központi tisztviselőből alakúi, az egyetemes püspök elnöklete alatt már előzőleg megvizsgálta a számadásokat, megalapította a költségvetést, úgy hogy