Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Irodalom - Magyar énekes könyveink dallamai

iskolásokkal minden vasárnap délután katecbizáltam. Értei mi felfogásuk nevelése és irányítása ezéljából mindig a délelőtti prédikáczióból indultunk ki. Részben annak kapcsán, részben egészen önállólag azonban vallástani, egyháztörténeti s általános ismeretterjesztő, de mindig vallásos irányú fejtegetésekbe is bocsátkoztunk. Egy faja volt az a gyermek istentiszteleteknek. A felnőtt egyházhívek, mint hallgatók, mindinkább szaporodtak. Van egy — sajnos, nem egyedüli — rettenetes emberem, aki egy ízben egész arczátlanul azt mondta : „Én ma is eladom a helyemet a templomban, ha megveszi valaki, mert én ugyan nem használom soha." Ennek a fia is eljárt a katechizálásra, s egyszer kíváncsiságból ott maradt az apja is. 0 maga mondta nekem, hogy azon alkalommal úgy meghatotta az az istentisztelet, hogy azóta gyakran eljár a templomba. És mondhatom, hogy ennek a kísérletnek áldásos voltát nemcsak ez egy embernél tapasztaltam. Ez indít arra is, hogy most, midőn a konfirmandusok oktatását elkezdem, velük rendes gyermekistentiszteleteket tartsak. Mert meg vagyok arról győződve, hogy azok behozatala nemcsak általában hasznos és szükséges, hanem olyan képzelhetetlenül elhanyagolt, hogy ne mondjam, elvadult egyházban, mint az enyém, elodázhatatlan s egyik legbiztosabbnak Ígérkező orvosszere az egyház újjáalakulásának. Mert új vér kell bele egészen, különben a vérmérgezés pusztulása lesz. Természetes, hogy Löw úrnak csoportrendszere ilyen helyen, ahol lámpával sem találhatnánk embert, ki alkalmas lenne csoportvezetőnek, de meg faluhelyen egyáltalán meg nem valósítható. Hasonlókép nem lehet általánosítani a liturgiáról irt véleményét sem. Mert különösen ilyen helyen is, ahol a lakosság túlnyomó része bigott plébános alatt álló pápistaság; ahol az evang. hívek jó része r. katholikussal vegyes pár; ahol katholikus ünnepen nem lehet még evang. embert sem napszámba kapni, hanem be kell szüntetni a munkát; a hol az evang. hívek eltűrik azt, hogy a plébános kezükön meg nem kereszteli a gyermeket, hanem kikergeti őket s akadt mégis olyan, aki letérdelt az utczán a keresztet vivő plébános előtt; ahol tehát az egész levegő fertőzött a katholicismustól s minél kevesebb az evangélium világossága : óvatosan kerülni kell mindent, ami csak egy lépéssel is közelebb vinne a r. kath. egyházhoz. Azért tagadtam én meg — különben sem lévén a liturgikus éneknek barátja — több egyháztagnak azon kérését, hogy nagyobb ünnepeken az oltár előtt liturgizáljak. De ha még óhajtanám is a liturgiát, akkor sem olyant, melyben a lelkész és a közönség felelget egymásnak. Hanem igenis pártolója volnék annak a módnak, melyet Jenában Baumgarten egyetemi tanár gyakorolt, ki több ízben énekeltetett közben odaillő énekverset. Ezzel a gyermekek figyelme is felfrisült, meg a liturgikus követelményeknek is elég volt téve. Csakhogy itt is vau egy baj. Könnyű Németországban énekeltetni, mert ott — tudja Isten, hogyan tanítják az éneket — van hanganyag, gyönyörűen énekelnek azok a gyermekek, de itt nálunk nem emeli, hanem lehűti a vallásos kedély buzgóságát egy-egy ilyen ének. Az sem kivihető, hogy télen-nyáron tartassélc gyermekistentisztelet. Ha fűtve volnának a templomok, akkor lehetne, de csikorgó hidegben, hiányos ruhákban nem ülhetnek bent a gyermekek órák hosszáig. Tavaszszal meg még az iskolázást sem folytatják rendben, hát még a szabad tetszésüktől függő templomjárást ! Magam is úgy gondoltam én azt azelőtt, hogy ez mind kivihető könnyen, de mióta a szülők egymásután jöttek hozzám azzal a kéréssel : „Tessék a fiamat, lányomat felmenteni a templomozástól, mert nincs neki jó ruhácskája s már most is köhög", — beláttam, hogy a viszonyokkal még a legszentebb czél megvalósításánál is nagyon számot kell vetni. Azért kezdem el most a gyermekistentiszteleteket a konfirmandusokkal s ha Isten segít, folytatom évről-évre. És meg vagyok róla győződve, hogy nagyon áldásos lesz úgy a gyermekekre nézve, akiknek szánva van, mint a felnőttekre nézve, akik előbb kíváncsiságból, később érdeklődésből, utóbb meg lelki szükségből részt vesznek rajta. Nagy áldás a gyermekistentiszteletek tartása, azért ne csak beszélgessünk róla, hanem gyakoroljuk is. Kezdjük hát el! Raff'ay Sándor. lü iá ül* Magyar énekeskönyveink dallamai. ni. Magyar énekeskönyveink dallamai nemzeti jellegük szerint. Jegyzet. Legtöbb dallamunk német eredetű lévén, kívánatos, hogy ezeket lehetőleg ellensúlyozzuk eredeti magyar és más nemzetbeli dallamokkal. A trochaeusi lábakra írottakhoz inkább ragaszkodjunk, mint a jambusiakhoz. Ezek közül csak a kiválóan szépeket tartsuk meg. Ha valaha melódiakincsünknek gazdagítására lesz szükség, a husszita énekből kell többet felvennünk. Thibaut „Ueber Reinheit der Tonkunst" czimű művében mondja: Zenei hajlamáról mai nap is ismeretes néptörzstől, az üldöztetés és elnyomatás idejében, a szivnek igaz áhítatából eredvén e husszita chorálok, a lelki erőnek, a hitteljes megalázkodásoak és erkölcsi fenségnek olyan jellemvonásával bírnak, a minőt másutt csak ritkán lehet találni. Herder meg ez énekeknek tartalmáról nyilatkozik ily elismeréssel. Némelyik dallamnál nem lehet határozottan kimutatni vájjon ma2yar vagy szláv eredetű-e. A zeneszerzőkkel nem sokat gondolt a história. E részben az oly alapos német is sokat mulasztott. Az oly dallamokat, melyeket sem