Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Törvényjavaslat ev. állami nyugdíjról

<15 benne egyetlen kifejezés, mely az elnökre — mint lelkészre — vonatkoznék; 5) hogy a nekem tulajdonított s idéző jelek között ritkított betűkkel hozott ezen kifejezések közül: „Hogyan? hát annyira lealacsonyodott már Dunántúl a tanítók tekintélye, hogy őket koldusmódra 3 aranynyal jutalmazzák! Nem pirultok-e t. kar társak ennek hallatára? Képzelem óh te szegény jámbor dunántúli kartársam, a mint alázatosan kalaplevéve kopogtatsz a nagytiszteletü úr ajtóján s alásan kéred fel őt, hogy legyen kegyes téged pártfogásába venni, hogy azt a 3 aranyat elnyerhesd! Nincs-e lelki erőtök visszautasítani azt a megszégyenítő alamizsnát stb." czikkemben egyetlen szó sem fordul elo. Hol vette ezeket Nagytiszteletűséged? Nem hihetem, hogy csak úgy — irántam való jóakaratból — kigondolta, inkább hiszem, hogy egy viharos egyházi közgyűlés utáni éjjelen álmodta. (Igaz, hogy így is tanító volt az oka!) Hogy czikkemnek van éle, igaz; de hogy az a tanító „leplezetlen gyűlölete volna a pap ellen", mint a hogy azt Nagytiszteletűséged állítja, — azt tagadom. Hisz tudjuk mi tanítók jól az apostoloknak adott amaz utasítást : „Számoljatok az emberek által megérdemlett jutalmatokra", de ha az a jutalmazó kéz először arczúl üt, nem kérünk belőle. Ha az arany ily módon szerezhető, akkor nekem sohasem lesz — aranyam. Hogy mi tanítók nem akarunk továbbra is a társadalom gúnyául szolgáló páriák, Éhes Péterek s a népszínművek részeges szószátyár alakjai maradni, hanem itt-ott a tanítói tekintély emeléséről s tanügyi dolgokról Írogatunk s olvasunk, hogy mint önérzetes emberek sokszor megmerjük mondani az igazat, hát ez nem bűnünk, ez minden művelt ember szemében erényünk. Mért nézi ezt ép Nagytiszteletűséged bűnnek s mért teszi gúnytárgyává nemes törekvésünket? Igaz, hogy a tekintély sokszor az illető egyéniségétől s nemcsak társadalmi állásától függ, de hogy a tanítói pályán nem így van, azt legyen szabad egy példával illusztrálnom : Egyszer — s ez megint nem rég történt — egy egyházi sokadalom alkalmával nemcsak „hárman valának együtt, hanem többen, olyanok is, a kik egymást nem ismerték. A többek között feltűnt egy jól táplált s jól ruházott, igazán tekintélyes alak, kinek külső értékét még egy arany óraláncz is növelé. Ez feltűnvén a társaságban levő egyik lelkésznek, nagy tisztelettel közeiedék ahhoz, meghajtá s bemutatá magát : „Én N. N. —i lelkész vagyok", a mire az aranyláncz tulajdonosa szintén meghajtván magát, így szóla : „Nagyon örülök a szerencsének, én X. Y. —i tanító vagyok." Óh mint siettek e szóra a tisztelendő úr mosolyra erőltetett arczizmai normális állásukat elfoglalni s mint sietett azok tulajdonosa a sokadalomban eltűnni. Ez esetet a lelkész úr még az nap egy társaságnak elbeszélte, elmondva hogyan felsült ő ma. Azt hitte, valami felügyelő, hát képzeljék csak, „csak egy falusi tanító volt." Látja ntű úr, az a tanító pedig nemcsak külsőleg, hanem talán tehetség, ismeret, jellem tekintetében is versenyezhet egy felügyelővel s hogy az a lelkész mégis felsülésről beszélt s lenézte azt, egyedüli bűne az volt, hogy tanító volt. Mózes összetörte az aranyborjút s most akadnak Mózesek, a kik meghajolnak az előtt, még ha nem is épen borjú, hanem csak egy — aranyláncz. S tudja ntű úr, ki volt az a „felsült" lelkész? Nem tudja? No lám, akkor kár a tanítókat a sokratesi bölcsészet „ismerd meg magadat" elvére figyelmeztetni. Hogy énekelni s orgonálni mért nem tudunk, itt már kezd jó helyen tapogatózni, csakhogy abban a kifogásolt képezdében — a hol mindezeket meg nem tanulhattuk — mind a vallást, mind az éneklést s orgonálást pap tanítja, a ki azért került oda, hogy mint pap egy házias szellemben nevelendi a növendékeket. Lám, lám, most nem oda ütött, a hová akart! Végül engedje meg Nagytisztelendőséged, hogy hozzá teljes tisztelettel következő interpellácziót intézhessem : 1) Hiszi-e, hogy általában olyan rosz viszony van lelkész és tanító között, mint a milyenben Nagytiszteletűséged tanítójával él, s ha igen 2) hiszi-e, hogy annak mindenütt s csak egyedül a tanítók az oka, s ha hiszi 3) hiszi-e azt is, hogy az egyházra és népeire ezen oly áldatlan viszony megszüntetésére alkalmas az olyan czikkek irása, a milyen a Nagy tiszteletű ségedé ? Én nem hiszem egyiket sem. Ez nem oltja a tüzet (Aha, ardet Ucalegon!), hanem éleszti s terjeszti, vagy legjobb esetben is az olyan czikk hatása „Eloszlik mint a buborék S marad mint volt a — — puszta lég." Kulik Márton, ev. tanító. ^xacx^BCLPÜLi. Törvényjavaslat a nyilvános tanintézetek tanerőinek nyugdíjazásáról. stb. (Folytatás és vége.) 10. §. E törvény életbeléptekor már alkalmazásban levő egyének fizetésöknek és fizetésök szaporulatainak a 3. §. a) pontja szerint beszolgáltatandó 1/

3 részén kivül, ezen beszolgáltatandó összeg után, javadalmazásuk elnyerésének időpontjától az említett 1/

3 rész teljes lefizetéseig számítva, 4°/

0-os kamatot is kötelesek fizetni. Megengedtetik azonban, hogy az őket terhelő 1j

s részt s annak itt megjelölt kamatait 36—48 havi egyenlő részletben törlesztbessék. Ha valamely alkalmazottnak nyugdíjazása vagy hozzátartozóinak ellátása e törlesztés előtt következnék be, a törlesztetlenül maradt összegek az illetőnek nyugdíjából vagy hozzátartozóinak ellátásából méltányos részletekben levonandók lesznek.