Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyetemes gyűlés küszöbén (Mayer Endre)

Látjuk, hogy ma-holnap alig akad fiatal ember, a ki a gyarló lelkészük pályára lépne, mert ha 8 osztálynak elvégzése után bármely gyakorlati pályára lép, oly jövőt biztosít magának, a minőt a lelkészi pálya csak ritka kivételekként. Sokszor épen a leglelkesebb s legideálisabb gondolkozású ifjak, a kiket egész lelkületük a lelkészi pályára hajt, lemondanak róla, mert a legéletbevágóbb realismus, anyagiság attól elűzi. A ki a lelkészi állás társadalmi jelentőségét kellőleg felfogja, könnyen átláthatja, hogy ép ezen a pályán kell tehetség, tudomány s ideális lelkesültség, hogy a legeszményibb czéloknak meg lehessen felelni. S egyházunkat az eddig oly sokszor hangoztatott anyagi szegénységen kivül, idővel könynyen a szellemi szegénység is fogja emészteni. A jelek már is mutatkoznak, a sorvasztó betegség tünetei nem egy helyütt felléptek már, csak az óvatos s körültekintő vezetés és gondoskodás veheti elejét a bajnak. Első sorban a lelkészeknek feladata, de nem kevésbé egyházaink felügyelőinek kötelessége a nyugdíj kérdését kedvezőleg elintézni. Az egyetemes lelkészi értekezlet szintén felvehetné tárgyai közzé. A jelennek tehát kell határoznia egész jövőnk felett ! videant consules ne quid respublica detrimenti capiat ! Azon reményben várjuk a nagy jelentőségű egyetemes közgyűlést, hogy ez a várakozásnak meg fog felelni s megszüntetve a bajokat áldásthozólag fog határozni s intézkedni. Isten áldása vezérelje működésében ! „ , Mayer midre, th. dékán. « oo 3 s i r i 1

a, Orosháza ünnepélyein mondott beszédek közül, történelmi érdekével kiemelkedett Veres József tiszttársunk az egyházi és polgári község fejlődését rajzoló beszéde. — Remélve, hogy egyházunk közönségét egy előkelő egyházközségünk története érdekelni fogja, közöljük azt egész terjedelmében : „Ha tudjuk, hogy valaki figyelő gonddal, részvevő szeretettel kiséri sorsunkat: reményünk bátrabb, tervünk biztosabb, küzdelmünk kitartóbb, sikerünk boldogítóbb. Jól esik feltárni olykor-olykor a jó barát előtt emlékeinket és vágyainkat: mit végeztünk, mit tervezünk? Eg)ütt örvendünk, együtt aggódunk, sikerünk a kölcsönös hatás gyümölcse. A fa termi ugyan meg a gyümölcsöt, de szinét, hamvát, zamatját a nap érlelő sugara adja meg neki: úgy tetteinknek is mások szeretetének melege kölcsönzi a legnemesebb tulajdonságokat. Orosháza községe és ág. hitv. evang. gyülekezete ma emlékünneppel üli meg alapításának 150 éves fordulóját. Ünnepünket magasztosabbá teszi a hálára kötelező jóakarat, mely a község és a gyülekezet barátait ide gyűjtötte szerény körünkbe, hogy együtt ünnepeljenek velünk. Hadd emlegessük hát együtt emlékeinket, hadd adjunk számot jelen küzdelmeinkről, s hadd jelöljük meg az irányt, a merre a jövőben haladnunk kell. A mi emlékeink nem régi időből származnak, nem is vonják magukra a nagy világ figyelmét, de a jóakaró barát szeretete a csekélységnek is érdeket és értéket kölcsönöz. Nem sajnáljuk, ha nagy múltja nincs is községünknek, mert kecsegtet a remény, hogy van szép jövője. Ezen biztató reményre feljogosít bennünket az eddigi fejlődés. Mikor 150 évvel ezelőtt mintegy 30 család ide költözött Tolnavármegye Zomba nevü községéből, azért, mert ott a földesúr nem engedte meg nekik hitük szabad gyakorlatát, s bezárta előttük a házat, a hol imádkozni szoktak, mikor őseink inkább otthagyták saját házi tűzhelyüket, csakhogy házat s benne oltárt emelhessenek az istennek : akkor Békésvármegye néptelen pusztaság volt. A Hunyadiak korában népes községek virágzottak e vidéken, hanem a török, tatár, német, rácz dúlások által kipusztult a lakosság. Elszaporodtak ellenben a vadak. Csapatokban csatangoltak a farkasok, s adó gyanánt kellett kivetni — kiirtásuk végett — hogy meiy község hány farkasfejet köteles évenkint beszállítani a megyére Orosháza 1775-ben 2 farkast, azonkívül 2067 varjut, 6201 verebet tartozott beszállítani. A vaddisznó falkában kóborolt a bozótban, a szarvas csordaszámra legelészett a Körös melletti cserjésekben, s egy csabai lelkész szelídített szarvasokon járt át Szarvasra látogatóba. Sok volt a mindenféle vad, de kevés az ember ; 1717-ben az egész vármegye népessége 2600 emberből állott, most százszor annyi : 258,836. A lakosság szegény, beteges, elvadult volt; minden falu végén ott állott az akasztófa,, s külön hóhért tartott a vármegye, s annak évi fizetése 54 frt, a megyei főorvosé pedig csak 30 frt volt. i747-ben a megyében sem gyógyszertár, sem rendes orvos nincs ; iparos, kereskedő is igen kevés ; a legszükségesebb tárgyakért távoli városokba kellett elmenni : ugyanis deszkáért, léczért Pestre, vasnemiiért Gyöngyösre üvegért Szegedre, ruhaneműért Aradra, Szolnokra. Szökött is a megyéből a nép, ha szökhetett. Ilyen állapotban volt a megye, mikor a zombai búj dosók itt letelepedtek, mintegy 30 magyar család ; évről évre szállingóztak azután mindenfelől a települők, úgy hogy 1751-ben 169 házból, 1773-ban 432, 1818-ban 1006, 1827-ben 2063, 1891-ben már 3310 házból állott a falu. A lakosság különösen a jobbágyi szolgálmányok megszűnte óta szaporodott és vagyonosodott, mert magának dolgozott és takarékoskodott; 1818-ban 8567, 1882-ben 10,915, 1891 ben 19,956 embert talált itt az összeírás. A negyvenes években még 59-dik, 1881-ben már 44-dik az ország községei között népesség tekintetében. Pedig már rajokat is eresztett ! Részben vagy egészben Orosháza népe szolgáltatta F.-Varsánd, Bánfalva, Csorvás, P.-Földvár, Sz.-Szt.-Tornya népességét, az utolsó években számos család költözött Arad- és Biharmegyébe. E kiköltözésnek oka: a község határának kicsinysége: 20,000 kat. holdon nem élhet meg 20,000 ember földműve-