Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Tanács (Farkas Géza)

dás a végső czél. Az önhittség és irigység posványaiból élősködő s nevezetesen a theológia történetéből ismert r a b i e s az ily tudósok visszatetsző fegyvere. Ily világi zaj, ily kiméletlen küzdelem, ily szenvedélyes, csak is a tudós uralkodására irány ló harcz közepette az igaz tudományos törekvés megbénul ; az igaz tudomány géniusa szomorkodva félrevonul s csendes magányban ihleti igaz profétáját. S mennyire más kép tárul fel ennek láttára ! — Az igaz tudós minél mélyebbre hatol az igazság kutatásában, annyival inkább érzi az igazság absolut fenségét és feltétlen erejét ; s ezzel szemben saját ismerete részszerintiségét, saját törekvése gyarlóságát. Az alázat és szerénység alaphangulata nélkül — nincs igazi tudós. — S midőn az ily tudós ily alaphangulattal mélyed el a tudományos munkásság addig ismert terébe : mások munkásságára nem kicsinyléssel tekint le, hanem minden egyes tudós munkájában az igazság egységes, tiszta világosságának színárnyalatokban való megtörését látja s e megtört színek összességében — a mennyei világosságnak gyönge visszfényét. — Minden egyes tudományos törekvés ez alapon nem hiába való; sőt ellenkezőleg az egyik a másikra utal ; az egyik a másik nélkül el nem gondolható. Az igazság szelleme egységesen hatja át mindnyáját s ez egységet csak a kor, a körülmények, az egyes tudósnak egyénisége és sajátossága szinezik ; az igazság végtelensége ezen végetlen külömbözőségben érvényesül. Az egységen belül való kölcsönös kiegészítésnek tudata — és ezen alapuló szeretetnek érzelme az igaz tudósnak jellemzője. De a mint méltányolva elismeri az igaz tudós másoknak tudományos munkáját: úgy érzi s tudja azt is, hogy ő is az egységes igazságnak egy sajátos, senki más által nem helyettesíthető és éppen azért az egészre nézve feltétlen értékű orgánum. 0 is szolgálja az igazság végtelen országát s ezen szolgaságában csak akkor válik feltétlen értékűvé, ha az igazságnak szelleme egész lényegét, e g y é n i s égét, személyiségét is áthatotta, olyannyira, hogy ő immár az igazságnak sajátos kifejezésére alkalmas. Az ily tudós minden emberi Ítélettől, megitéltetéstől mentnek tudja magát. Nem kivülötte létező indító okok vezérlik kutatásában, hanem egyes egyedül a személyiségét, egyéniségét átható igazságnak szelleme, tehát a feltétlen értékét alkotó lényege — munkásságának mozgatója. Ezért is az ily igaz tudós: valóban szabad férfiú. S a mint a külső körülmények nem i n d i t ó, hanem legfeljebb alkalmi okok tudományos munkásságában: ugy nem tekint az igaz tudós tevékenységében a külső sikerre sem. Irányító reá nézve nem a tudomány által való uralkodás, hanem az igazság szellemében való szolgálat minden sikertől eltekintve. Nincs ily tudósban forróbb vágy azon egynél, hogy az igazság szelleme legyen ő benne, az ő egész személyiségében minél erősebb, s győzedelmeskedjék ne ő, hanem az ő benne érvényesülő igazság. A feltétlen igazsággal szemben érvényesülő alázat, szerénységnek alaphangulata, s az igazság erejében érvényesülő szabadságnak tudata, egységben adja azon érzelmet, melyet mi vallásosnak nevezünk. Igaz tudós más mint vallásos tehát nem lehet. Egész munkásságát egy — ha nem is kimondott — mégis mindig személyisége központjában átélt ima lelkesíti: Igazság! nélküled semmis vagyok, csak a Te szellemed erejében vagyok erős, minden csak a Te segedelmedtől függ ; — nem kivánok, nem akarok semmit, mint hogy csak azt, hogy a Te szellemed áldásával győzedelmeskedjék!" Az igazság szelleme mint ily önmagában feltétlen értékű és erejű — más szóval: Istennek szelleme, s igy ime látjuk, hogy midőn igazán tudományos alapon kivánjuk egyházunkat — tudományos alapon nyugvó lelkészképzés által szolgálni, nem tehetjük ezt a nélkül, hogy folytonosan Isten segedelméért, Isten áldásáért esdő imában ne fohászkodjunk ; — hogy életünk ne legyen az imának élete. — S ha ez általában áll a tudományos törekvésről, a tudósról : úgy különösen áll ez a theol. tudományos törekvésről, a theologusról. A theologusnál nem csak a munkásságot és érzületet vezérlő szellem szükségszerűleg a vallásos, hanem munkásságának tárgya is a vall S j 3iZ clZ Istennek szelleme, a mennyiben az az emberi szellemmel kölcsönhatva a vallási tüneményeket az egyesben, — a vallási alkotásokat a történetben létesítette, s melyek összegükben azon egy igazságot hirdetik, hogy igaz vallás és vallásosság csak ott volt és van, a hol e tüuemények és alkotások alaphangulata e szavakban nyert kifejezést: Nem az én, hanem a Te akaratod legyen meg ; Te vagy a gyöngében erős ; a Te erődben birjuk fiuságunk és ezzel szabadságunk tudatát. — (Folyt, köv.) <x> ->— Tanács, E lapok hasábjain — nem igen régen — túl a Dunáról panasz hallatszék, keserű hangok üték meg füleinket, mivelhogy ifjú papi nemzedékünk a tettre kész és tenni vágyó Timoteusok sok sok évi keserű káplán kenyérre vannak kárhoztatva, vagy, hogy papi foglalkozást egyáltalában nem találva igy úgy mint nevelők s más egyébbféle, kénytelenek eltékozolni ifjú éveiket az Isten országának szánt ruganyos erőiket. E panasz mig egyrészt elszomorító, úgy másrészt arra sarkal, hogy a baj mivoltáról s elhárításának okairól gondolkodjunk. E felette komoly tárgy feletti gondolataimnak eredménye ime e sorok.